MTK-PEAC és ZTE-Sopron a női kosár MK elődöntőjében

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.21. 22:49
null
A miskolciak nem tudták megszorítani a Sopront, utóbbi maradt versenyben (Fotó: Grnák László)
MTK–PEAC Pécs és ZTE NKK–Uniqa Euroleasing Sopron mérkőzéseket rendeznek a női kosárlabda Magyar Kupa elődöntőjében, miután a székesfehérvári nyolcas döntő mai negyeddöntőit ez a négy csapat vette sikerrel.

 

 

Elsőként az MTK jutott be az elődöntőbe, miután a jó hajrával legyőzte a Szekszárdot. A nyolcas döntő második találkozója roppant izgalmas volt, a PEAC öt ponttal győzte le a PINKK-et. A két pécsi csapat – amely a bajnokságban is fej fej mellett halad egymás mellett – végig szoros, kiélezett mérkőzést játszott egymással, végül apróságok döntöttek a 16 pontos Abby Bishop vezette PEAC javára.

Nem okozott gondot a Zalaegerszegnek az elődöntőbe jutás: a zalaiak az első negyedet 21–7-re megnyerték a Cegléd ellen, majd kényelmesen tartották előnyüket a székesfehérvári nyolcas döntő első napjának harmadik mérkőzésén. Negyedikként az Uniqa Euroleasing Sopron jutott be az elődöntőbe, miután 13 ponttal győzött az Aluinvent DVTK ellen. Az eleve erősebb kerettel bíró, ütősebb kezdővel és hosszabb kispaddal bíró soproniak szép fokozatosan szakították le magukról ellenfelüket. A miskolciak nem adták fel, de az ikszes kezdés után hátrányba kerülve nem volt esélyük már arra, hogy ismét nyílttá tudják tenni a találkozót.

A szövetség új rendszerben bonyolítja le az MK-t, és a korábbi többfordulós kiírás helyett három egymást követő napon, semleges helyszínen rendezi meg a negyeddöntős, elődöntős, illetve helyosztó küzdelmeket.

NŐI KOSÁRLABDA MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ

MTK BUDAPEST–ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 63–58 (12-13, 16-15, 15-17, 20-13)
Székesfehérvár, 400 néző. V: Farkas G., Gál J., Németh Cs.
MTK: Medgyessy 5/3, ORSÓ 17/6, BAKSA 11/3, Szvitlica 8, BAGI 6. Cs: Vukov, Cymmer 4, Reiner 6/3, Karakasevic 6. Edző: Sztevan Csupic
SZEKSZÁRD: SCSEKICS 17/6, Studer Zsu. 2, Theodorán, ZELE 19, Singleton 2. Cs: Hajdú 3/3, Studer Á. 3/3, Dusanic 12/6, Kotnik. Edző: Magyar Gergely
Az eredmény alakulása. 3. p.: 4–2. 6. p.: 7–7. 9. p.: 9–13. 12. p.: 15–13. 15. p.: 18–21. 18. p.: 23–21. 22. p.: 32–31. 25. p.: 38–38. 28. p.: 41–40. 32. p.: 48–48. 35. p.: 52–52. 38. p.: 59–57
Kipontozódott: Szvitlica (34. p.), Medgyessy (38. p.)
MESTERMÉRLEG
Sztevan Csupic:
– Olyan volt ez a meccs, mintha a play-offban játszottunk volna, mind a két csapat szeretett volna győzni. Apró momentumok döntöttek, de örülök annak, hogy az új MTK-val történelmi sikert értünk el, és továbbra is maradhatunk Fehérváron.
Magyar Gergely: – Ahogyan arra előzetesen számítani lehetett szoros, és küzdelmes találkozó volt végig. Sajnos nem sikerült nyernünk, ám nemcsak rajtunk múlt, mert a végjátékban voltak olyan döntések, amelyek nem nekünk kedveztek, ettől függetlenül megérdemelten nyert az MTK, a mai napon jobbak voltak.

PEAC PÉCS NKK–PINKK PÉCS 424 57–52 (18–18, 15–15, 8–12, 16–7)
Székesfehérvár, 700 néző. V: Vígh, Győrffy, Pozsonyi
PEAC: Reid 9, JOVANOVICS 11/6, RAKSÁNYI 11, Nagy-Bujdosó 6/6, BISHOP 16. Cs: Fűrész 1, Kaposi, Kublina 3. Edző: Zseljko Dokics
PINKK: Iványi 6, Sarok 2, Holt 5/3, Őri 6, TOMLINSON 13/3. Cs: Ruják 5/3, KENNEDY 12/6, Kováts, Adamecz, Pascua 3, Győri. Edző: Roberto Hernandez
Az eredmény alakulása. 3. p.: 2–5. 6. p.: 11–7. 9. p.: 17–16. 12. p.: 20–18. 15. p.: 26–23. 18. p.: 28–29. 22. p.: 36–35. 25. p.: 38–40. 28. p.: 41–41. 32. p.: 41–48. 35. p.: 46–50. 38. p.: 53–52
MESTERMÉRLEG
Zseljko Dokics:
– Az első félidőben a zónánk nem tudom, hogy meglepte-e ellenfelünket, de arra azért nem számítottunk, hogy Daphanie Kennedy két triplát dob, és ezen felül még egy duplát is. Ennek ellenére hat-nyolcpontos előnnyel kellett volna pihenőre mennünk. A szünet után egyre jobban kezdte a Pinkk kontrollálni a meccset, de csapatom emberfeletti teljesítményt nyújtva visszavette a vezetést, és megnyertük a csatát. Mindez leginkább annak volt köszönhető, hogy hittünk magunkban.
Roberto Hernandez: – A mérkőzés elején a magas emberek gyorsan összeszedtek két faultot, ez akkor meghatározónak tűnt. Ezen még túl tudtunk jutni, de a későbbiekben, a második félidőben ugyan megvolt a lehetőségünk arra, hogy eldöntsük a találkozót, de ezt a rettentően rossz dobószázalékunk, valamint a sok fault ezt megakadályozta.

ZTE NKK–CEGLÉDI EKK 74–51 (21–7, 15–14, 17–16, 21–14)
Székesfehérvár, 400 néző. V: Gorka, Makovszky, Sallai
ZTE: Darida, S. Ivanovics 5/3, VARGA ZS. 18, CZUKOR 15/3, HORVÁTH ZS. 10. Cs: Fuisz 2, Török Sz. 5, MÁNYOKY 10/6, Fritz 6, Vágvölgyi 3. Edző: Gáll Tamás
CEGLÉD: Hadzsovics, Orbán 3, GORJANÁCZ 14/6, Jerkovics, Vilipics 5. Cs: Szabó II. 7/6, Sándor 7, Kobolák 10, Filipowicz 2, Serbán 2, Vasas 1. Edző: Áron Balázsné
Az eredmény alakulása. 3. p.: 7–0. 6. p.: 13–4. 9. p.: 20–5. 12. p.: 23–11. 15. p.: 25–14. 18. p.: 33–14. 22. p.: 38–24. 25. p.: 42–36. 28. p.: 49–31. 32. p.: 59–39. 35. p.: 63–44. 38. p.: 71–45
Kipontozódott: Varga Zs. (36. p.), Darida (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Gáll Tamás:
– A célunkat elértük, a négy közé jutottunk. Az volt a lényeg, hogy ne csak jól kezdjünk, hanem jól is folytassuk. Az első negyed igazából eldöntötte a mérkőzést, leginkább annak örülök, hogy két nap után nagyot fordult a világ. Nem hiszem, hogy annyira jól játszottunk volna, de a lehetőségeinket kihasználtuk.
Áron Balázsné: – Nagyon enerváltan játszottunk, kissé érthetetlenül állok előtte, mert azt gondoltam, hogy a két nappal ezelőtti mérkőzés sokat kivett a csapatból, de arra azért nem, hogy ennyire. Úgy éreztem a lányokon az első pillanattól kezdve, hogy feladták fejben, és ennek ez a nagyarányú vereség lett a vége.

ALUINVENT DVTK–UNIQA EUROLEASING SOPRON 61–74 (11–13, 14–16, 16–25, 20–20)
Székesfehérvár, 500
néző. V: Cziffra, Benczur, Tőzsér
DVTK: Bukovszki, Raven 11, Jansone 8, SVERRISDÓTTIR 14/3, Tobin 9. Cs: Horvát B. 5/3, CZANK 12/12, Dubei, Bálint 2, Szabó B., Vincze. Edző: Maikel Lopez
SOPRON: FEGYVERNEKY 7/3, Ciglar 3/3, Simon Zs. 12/6, KRNJICS 15, HAWKINS 13/3. Cs: FARIS 12/3, Tetemondová 5/3, Zsovár 5/3, Sztankovics 2. Edző: Igor Polenek
Az eredmény alakulása. 3. p.: 4–4. 6. p.: 6–8. 9. p.: 11–11. 12. p.: 11–18. 15. p.: 18–25. 18. p.: 24–29. 22. p.: 25–34. 25. p.: 32–45. 28. p.: 38–48. 32. p.: 45–55. 35. p.: 51–64. 38. p.: 59–74
Kipontozódott: Tetemondová (35.)
MESTERMÉRLEG:
Maikel Lopez:
– Nem találtuk a saját stílusunkat, nem volt a játékunknak ritmusa, igazán nem éreztük magunkat komfortosan a pályán, és ez rányomta a bélyegét az egész mérkőzésre. A Sopron nagyon jól játszott, és teljesen megérdemelten jutott tovább. Tovább kell lépnünk, ki kell elemeznünk a hibákat, mert szeretnénk a középszakasz első helyén végezni.
Igor Polenek: – Kis időbe telt mire felvettük a mérkőzés ritmusát, direkt jó volt, hogy egy ilyen meccsel tudtuk a sorozatot elkezdeni, bízom a hasonló folytatásban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik