Kosár: Váradi szerint a magyar válogatott képes legyőzni Litvániát

Vágólapra másolva!
2023.01.21. 18:21
null
Váradi Benedek (fehérben) meccsről meccsre érzi magán a fejlődést (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
Váradi Benedek, a litván Rytas Vilnius magyar válogatott kosárlabdázója a közmédiának elmondta, képesnek tartja a nemzeti csapatot arra, hogy egy hónap múlva mindkét mérkőzését, Litvánia, illetve Bosznia-Hercegovina együttese ellen megnyerje a világbajnoki selejtezősorozat második szakaszában.

 

Váradi Benedek a közmédiának elmondta: a hozzá hasonlóan szintén litván klubban, a Lietkabelisben kosárlabdázó válogatott társsal, Golomán Györggyel a nemzeti csapatot irányító szakmai stábnak és a társaknak majd egészen biztosan tudnak szolgálni az ellenfélről egy-két olyan érdekességgel, melyeket meccsen vagy a statisztikából amúgy nem lehet látni.

„Több csapattársam is ott van a litván válogatott keretében, már beszéltünk is az egymás elleni meccsről. Annak ellenére nagyon fogadkoznak, hogy még azt sem tudják, éppen milyen kerettel állnak ki, közülük ki lesz bevethető és ki nem. Nekik ugye már biztos a világbajnoki részvételük, így lehet, hogy a jövőre gondolva fiatalokat is kipróbálnak, illetve az NBA-ben és az Euroliga-csapatokban szereplő játékosaik pedig biztosan nem játszanak. Én arra is látok esélyt, hogy akár mind a két meccsünket megnyerjük, persze kemény lesz mindkettő, a litvánokat és bosnyákokat aligha kell bemutatni” – nyilatkozta.

Hangsúlyozta: abban egészen biztos, hogy hozzá hasonlóan a magyar válogatott összes játékosa aznapi maximumát nyújtja majd mind a két vb-selejtezős találkozón. „Aztán majd meglátjuk, hogy mire lesz ez elég. Ha két győzelemre, akkor még néznünk kell a többi eredményt is” – mondta.

A magyar válogatott, amely csoportjában négy forduló után a negyedik helyen áll – az első három utazhat a jövő nyári vb-re –, február 23-án Litvániában szerepel, három nappal később Bosznia-Hercegovinát fogadja.

Váradi szeptember közepén érkezett litván klubjába, azóta véleménye szerint a teljesítményt és az eredményeket tekintve hullámhegyek és -völgyek jellemezték ezt az időszakot, mind a csapat, mind a saját részéről, amit viszont a sport elengedhetetlen velejárójának tart. Kiemelte: napról napra és meccsről meccsre érzi azonban magán és csapatán is a fejlődést, megtalálta a számításait a vilniusi gárdában, amelyben meccsenként átlagban 20 percet tölt a pályán. Az irányító poszton ketten szerepelnek, és úgy érzi, egymással, valamint társaikkal is megvan a kellő összhang.

„A Bajnokok Ligájában a tizenhat közé jutás volt a cél, ezt már elértük, de nem szeretnénk itt megállni. Bár nehéz csoportba kerültünk, de ahogyan azt az előző kiírásban megtapasztalhattuk, már nincs könnyű csoport vagy ellenfél. Amennyiben jól tudunk teljesíteni és nem jön közbe semmi váratlan, akkor képesek vagyunk nyolcba kerülni, de ehhez hat nagyon nehéz mérkőzés és feszített program vár ránk, hiszen Litvániában is kemény ellenfelekkel találkozunk közben” – nyilatkozta.

A K-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Franciaország10
8
2
831–620
18
2. Litvánia10
8
2
770–718
18
3. Montenegró10
6
4
690–64316
4. Bosznia-Hercegovina10
5
5
776–83415
5. Magyarország10
5
5
720–788
15
6. Csehország10
37
680–72513
A K-CSOPORT MÉRKŐZÉSEI
7. FORDULÓ, 2022. AUGUSZTUS 24.
Franciaország–Csehország95–60
Montenegró–Bosznia-Hercegovina88–69
MAGYARORSZÁG–Litvánia78–88
8. FORDULÓ, 2022. AUGUSZTUS 27.
Bosznia-Hercegovina–Franciaország96–90 – 2 h. u.
Litvánia–Montenegró90–73
Csehország–MAGYARORSZÁG79–82
9. FORDULÓ, 2022. NOVEMBER 11.
Litvánia–Franciaország65–90
Csehország–Montenegró56–65
Bosznia-Hercegovina–MAGYARORSZÁG83–78
10. FORDULÓ, 2022. NOVEMBER 14.
Franciaország–Bosznia-Hercegovina92–56
Montenegró–Litvánia56–65
MAGYARORSZÁG–Csehország83–69
11. FORDULÓ, 2023. FEBRUÁR 23.
Csehország–Franciaországx–x
Bosznia-Hercegovina–Montenegróx–x
Litvánia–MAGYARORSZÁGx–x
12. FORDULÓ, 2023. FEBRUÁR 26.
Franciaország–Litvániax–x
Montenegró–Csehországx–x
MAGYARORSZÁG–Bosznia-Hercegovinax–x
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik