Kosárlabda: Szlovéniában kezd a Szolnok az Adria-ligában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.10. 17:13
Szlovéniában, a Krka Novo Mesto vendégeként kezdi meg első idényét az Adria-ligában a magyar bajnok és kupagyőztes Szolnoki Olaj férfi kosárlabdacsapata.

A 2001-ben létrehozott, volt jugoszláv tagországok élklubjait tömörítő sorozat honlapja szerint a 14 együttesből álló mezőny szeptember 29-én játssza le az első fordulót, az utolsó körre pedig március 23-án kerül sor.

Az áprilisban az Eurochallenge-kupa négyes döntőjébe jutó szolnokiak a 2012–2013-as szezontól új rendszerben működő hazai pontvadászat alapszakaszát az Adria-liga miatt kihagyják, s a most debütáló középszakaszban térnek majd vissza, ott pedig a negyedik helyről kezdik meg majd a küzdelmeket.

ADRIA-LIGA, A 2012–2013-AS IDÉNY CSAPATAI
Szolnoki Olaj, Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Cedevita Zagreb (horvát), Cibona Zagreb (horvát), Crvena zvezda (szerb), Igokea Laktasi (bosnyák), Krka Novo Mesto (szlovén), MZT Szkopje (macedón), Partizan (szerb), Radnicski Kragujevac (szerb), Split (horvát), Siroki Brijeg (bosnyák), Olimpija Ljubljana (szlovén), Zadar (horvát)

A SZOLNOKIAK PROGRAMJA AZ ADRIA-LIGA ALAPSZAKASZÁBAN
Szeptember 29.: Krka–Szolnok
Október 2.: Szolnok–Cibona
Október 6.: Siroki Birjeg–Szolnok
Október 13.: Szolnok–Buducsnoszt
Október 20.: Radnicski–Szolnok
Október 27.: Szolnok–Split
November 3.: Crvena zveda–Szolnok
November 10.: Szolnok–Olimpija Ljubljana
November 17.: Cedevita–Szolnok
November 24.: Szolnok–Igokea Laktasi
December 1.: MZT Szkopje–Szolnok
December 8.: Zadar–Szolnok
December 15.: Szolnok–Partizan
December 18.: Szolnok–Krka
December 22.: Cibona–Szolnok
Január 5.: Szolnok–Siroki Brijeg
Január 12.: Buducsnoszt–Szolnok
Január 19.: Szolnok–Radnicski
Január 26.: Split–Szolnok
Február 2.: Szolnok–Crvena zvezda
Február 16.: Olimpija Ljubljana–Szolnok
Február 23.: Szolnok–Cedevita
Március 2.: Igokea Laktasi–Szolnok
Március 9.: Szolnok–MZT Szkopje
Március 16.: Szolnok–Zadar
Március 23.: Partizan–Szolnok

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik