Kosárlabda: Maronka Zsombor bemutatkozna a spanyol élvonalban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.10. 21:43
A 18. életévét csütörtökön betöltő magyar kosárlabdázó, Maronka Zsombor a mostani idényben szeretne bemutatkozni a spanyol élvonalban.

A Joventut Badalona fiatal magyar játékosa az M1 aktuális csatornán elmondta, az ötödik idényét kezdi meg Spanyolországban, ahol 2023-ig szóló szerződés köti klubcsapatához. Hozzátette, a szakmai stáb tervei szerint a szezonban az élvonalbeli gárdával készül és utazik velük a mérkőzésekre.

A játékperceit azonban még nem ott, hanem az Ezüst-ligában szereplő fiókcsapatban, a harmadosztályú CB Pratban gyarapíthatja, a Joventut Badalona tehetséges fiatal játékosaihoz hasonlóan.

„Az elsőéves szeniorok ott kapják meg a játékperceket és szerezhetnek önbizalmat, miközben a felnőttcsapatnál is látják őket. A CB Prat is Barcelonában van, mondjuk a város másik végén, mint a Badalona, de azért nincs messze egymástól a két klub. Remélem, hogy a Pratnál főszerepet szánnak nekem” – mondta.

Hozzátette, a harmadosztályban az élvonalból már kiöregedett kosarasok is kosaraznak, akiktől a fiatalok eltanulhatják a „szakma fortélyait”.

„Ezt a ligát leginkább arra találták ki, hogy a fiatalok kellő játéklehetőséghez jussanak és közben fizikailag fel tudjanak készülni az ACB Liga kihívásaira” – közölte.

Maronka Zsombor hangsúlyozta, az élvonalbeli együttes meccskeretébe már az előző idényben is bekerült, de a bemutatkozására nem került sor.

„A következő fél évben egy jó kezdés után hasonlóan jó folytatást szeretnék az Ezüst-ligában, ahol most az én igazi csapatom szerepel, számomra ezért jelenleg a legfontosabb. És akkor jövőre, ha a szezonban minden jól alakul számomra, az ACB Liga lenne a következő lépés.”

Maronka Zsombor egy ebéd erejéig már találkozott a Barcelonában légióskodó Hanga Ádámmal, akivel azóta is baráti kapcsolatot ápol. Utóbbi viszont ennek ellenére még mindig nehezére esik, hiszen példaképét látja a magyar válogatott kulcsemberében.

A fiatal kosaras sajnálatát fejezte ki, hogy az elmúlt években klubja nem engedte el a válogatottba, máskor pedig az egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy a korosztály legjobbjaival tartson.

„Ez lett volna az első nyár, amikor nagyon készültem és számítottam rá, de a vírushelyzet miatt nem adatott meg a válogatottbeli szereplés.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik