Szvetiszlav Pesics lett a szerb férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya (Fotó: AFP)
Szvetiszlav Pesics lett a szerb férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya (Fotó: AFP)

 

Elődje, Igor Kokoskov – aki az NBA történetének első európai vezetőedzője volt – azért távozott, mert a csapat nem jutott ki a tokiói olimpiára.

Pesics együttese a 2023-as világbajnokság selejtezőire készül, a szerbek november 25-én Lettországgal, három nappal később Belgiummal találkoznak.

A 72 esztendős Pesics 2000 és 2002 között már volt a jugoszláv válogatott szakvezetője, irányításával nyert 2001-ben Európa-, 2002-ben pedig világbajnokságot a gárda. Előtte, még 1987-ben a jugoszláv U19-es nemzeti csapatot vezette vb-aranyéremig, 1993-ban pedig a német felnőtt válogatottat Eb-aranyig. A tréner 2018 és 2020 között a Barcelona vezetőedzője volt, így együtt dolgozott Hanga Ádámmal is.