Kosárlabda: Hanga Ádám rápihenhetett a spanyol bajnokság elődöntőjére

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.26. 15:30
null
Hangáékra vasárnap elődöntő vár, siker esetén kedden jöhet a bajnoki finálé (Fotó: AFP)
Hanga Ádám távollétében az addig százszázalékos Barcelona kikapott utolsó, tét nélküli csoportmérkőzésén a spanyol kosárlabda-bajnokság valenciai végjátékában.

A liga honlapja szerint a már elődöntős katalánok ötödik mérkőzésükön 87–86-os vereséget szenvedtek a Tenerifétől úgy, hogy a teljes kezdőötös pihenőt kapott. A Barca mellett az A csoportból a Baskonia jutott tovább a négy közé. A B jelű hatosban az utolsó, pénteki forduló előtt még nem dőlt el a továbbjutás.

„Pesics mester kímélni akart a vasárnapi folytatásra, így a kispadról néztem végig a meccset. Elszántak vagyunk, mindegy, ki jön az elődöntőben, meg akarjuk nyerni a bajnokságot” – mondta az MTI-nek Hanga Ádám.

Előzőleg a Barcelona a 12 csapatos és a koronavírus-járvány miatt zárt kapus minitorna nyitányán 96–2-re legyőzte a Badalonát, majd a Malaga ellen 84–73-ra, a Baskonia ellen 81–75-re, a Bilbao ellen 85–43-ra nyert.

Az elődöntőt vasárnap, a döntőt jövő kedden rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik