Kosárlabda: egyelőre foghíjasan, de bizakodóan készül a válogatott

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2022.06.27. 16:59
A világbajnoki selejtezőben szereplő férfiválogatott megkezdte a felkészülést a pénteki, portugálok elleni budapesti és a jövő hétfői franciaországi meccsre.
Készül a válogatott (Fotó: Földi Imre) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!
Készül a válogatott (Fotó: Földi Imre) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

 

Nagy érdeklődés mellett Szalay Ferenc, a honi szövetség elnöke nyitotta meg a hétfői programot, amikor az MKOSZ sajtótájékoztatóján elsőként gratulált a vasárnap este fennállása negyedik bajnoki címét szerző Falcónak, valamint az ezüstérmes Körmendnek is, leszögezve, az NB I színvonala nagy hatással van a világbajnoki selejtezőkre Kecskeméten készülő válogatottra is. Együttesünk az E-csoportban négy fordulót követően jelenleg a harmadik helyen áll és ha újból megveri Portugáliát, folytathatja.

Ivkovics Sztojan, a válogatott szövetségi kapitánya
– A portugáloknak valamivel több idejük volt felkészülni a pénteki meccsre, mint nekünk, így várhatóan egyben lesznek. Most mindenki összeszorítja a fogát, és letudja ezt a két meccset. Innentől pedig vége szakad azoknak a meccseknek, amelyeken velünk egy szinten lévő csapatokkal játszunk, utána csak top ellenfelek jönnek, utazunk a franciákhoz, Eb-felkészülési meccset vívunk majd többek között a szerbekkel és a horvátokkal, aztán szeptemberben jön az Európa-bajnokság.

„A továbbjutás a tét, ha legyőzik a srácok a pénteki selejtezőn Portugáliát, akkor ott lesz a csapat a következő körben is – mondta Szalay. – A férfiválogatottnál mindig kiváló a hozzáállás, ezzel most sincs gond, hiszen nagy cél lebeg a szemek előtt, mert ősszel Európa-bajnokságon veszünk részt Németországban. A gárda feladata, hogy stabilizálja magát Európa élmezőnyében, s nagyon jó úton jár.”

Egyébként a két vasi klub játékosai – hatan a győztes Szombathelyből és Ferencz Csaba Körmendről, érthető módon még nem érkeztek meg a hétfői programra, mint ahogy a honosított amerikai erőcsatár, Mikael Hopkins sem, aki lekéste a csatlakozását és csak este futott be Kecskemétre. Egyáltalán nem csatlakozik a kerethez ebben a periódusban a Real Madriddal friss spanyol bajnok Hanga Ádám sem, a 33 éves klasszis ugyanis sérüléssel bajlódik, de a hírek szerint a lelátón ott lesz a Tüskecsarnokban péntek este, hogy társainak szurkoljon. A hírek szerint már majdnem minden jegy elfogyott, így Vojvoda Dávidék minden bizonnyal több mint háromezer néző előtt csapnak össze majd a portugálokkal.

Eilingsfeld János, a válogatott erőcsatára
– Egészséges vagyok, a gerincműtétem a múlté, bár minden edzés és meccs előtt egy speciális programot kénytelen vagyok végrehajtani. Mi férfiak nem sírunk, el kell viselni a fájdalmat néha és összeszorítani a fogunkat. Nehéz meccsre számítunk a portugálok ellen, akik veszítenivaló és teher nélkül játszanak majd, de ha mi fegyelmezettek maradunk, akkor győzünk és kiharcoljuk a továbbjutást.

Az E-csoport sereghajtójával az első körben tavaly november végén Matosinhosban csapott össze a férfiválogatott, s nyert 81–75-re a 19 pontos Perl Zoltán és a 15 pontos Keller Ákos vezetésével, ők alighanem remek hangulatban érkeznek majd meg az edzőtáborba, hiszen vasárnap este egymást követően harmadszor lett bajnok klubcsapatuk, a Falco.

A megfogyatkozott keret – Eilingsfeld János, Pongó Marcell, Lukács Norbert, Szabó Zsolt, Filipovity Márkó, Allen Rosco és Vojvoda Dávid – Forray Gábor és Váradi Kornél vezetésével könnyed átmozgató edzésen vett részt a Mercedes-Benz Akadémia edzőközpontjában, s a játékosok elsősorban dobógyakorlatokat végeztek. A munka oroszlánrésze persze majd akkor következik, ha mindenki megérkezett, utána csütörtökön Budapestre utazik az együttes, majd pénteken a Tüskecsarnokban este hatkor megmérkőzik a portugálokkal, akik a napokban felkészülési meccsen legyőzték az ukránokat, de kikaptak a szlovákoktól.

Kötelező a győzelem – interjú Filipovity Márkóval
– Mit vár a portugálok ellen?
– Mondhatjuk, szerencsétlenül jött ki, hogy a magyar bajnoki döntő, amelyben hét játékosunk volt érintett, vasárnap ért véget, és pénteken játszunk a világbajnoki selejtezőben, de ettől függetlenül nem lehet problémánk, jobb csapat vagyunk náluk, és hazai pályán meg kell verni őket. Ez lenne a kötelező, erre kell koncentrálni, a franciákkal még nem foglalkozunk, ráadásul ők azért más kategóriát képviselnek.
– Hogyan értékelni az előző klubévadot?
– Felemás idényem volt, próbáltam alkalmazkodni a helyzetekhez, amikbe kerültem. Nagy reményekkel igazoltam a spanyol Obradoiróhoz, de kevés lehetőséget kaptam, így váltanom kellett, de januárban ez nem könnyű. Törökországban adódott egy lehetőség, s ugyan új együttesemmel kiestünk, de legalább játszottam. Május közepe óta edzettem, meglátogattam a barátnőmet Puerto Ricóban, most pedig ugye a válogatott programon veszek részt, utána jöhet a nyaralás.
– Van már konkrét elképzelése, hol folytatja?
– Nem itthon, az szinte biztos. A piac majd július közepén indul be, addig kivárok. Nem szeretnék egyelőre hazatérni, jó lenne, ha ismét külföldön kosárlabdázhatnék.

A MAGYAR KERET
Allen Rosco (Niigata Albirex, japán), Benke Szilárd, Golomán György, Keller Ákos, Perl Zoltán, Somogyi Ádám, Váradi Benedek (mind Falco), Eilingsfeld János (Paks), Ferencz Csaba (Körmend), Filipovity Márkó (Belediyespor, török), Mikael Hopkins (Reggio Emilia, olasz), Lukács Norbert, Pongó Marcell, Szabó Zsolt, Vojvoda Dávid (mind Fehérvár)

A PROGRAM
VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ

E-csoport
Július 1., péntek
18.00:
MAGYARORSZÁG–Portugália (Tv: M4 Sport+)
19.00: Montenegró–Franciaország
Július 4., hétfő
20.00:
Portugália–Montenegró
20.30: Franciaország–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport)
Az állás négy forduló után:
1. Franciaország* 8 pont, 2. Montenegró 6 (317–297), 3. MAGYARORSZÁG 6 (290–320), 4. Portugália 4
*már továbbjutott

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik