Kosárlabda: eddig még csak a liftekkel gyűlt meg a bajuk a mieinknek

BOBORY BALÁZS (Porto)BOBORY BALÁZS (Porto)
Vágólapra másolva!
2021.11.25. 10:55
null
A magyar válogatott a megszokottól eltérően már a mérkőzés előtt két nappal megérkezett Portugáliába
Különösebb probléma nélkül érkezett meg Portugáliába a férfi nemzeti csapatunk, amely pénteken a hazaiak ellen kezdi meg a világbajnoki selejtezőket.

 

Úgy lifteztek a férfiválogatott játékosai, mint a lakótelepi gyerekek a nyolcvanas években.

Filipovity Márkóék nevetve szálltak ki a csapat főhadiszállásának számító portói hotel felvonójából az első kísérlet után, miután hiába járták meg korábban már a 22. emeletet is, a kilencediket sehogy sem találták. Az ok: abból a három liftből, amellyel igyekeztek megközelíteni a szobájukat, nem lehetett kiszállni a kilencediken, így másik hármat kellett keresniük.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE

Benke Szilárd, Keller Ákos, Perl Zoltán, Somogyi Ádám, Váradi Benedek (mind Falco KC Szombathely), Eilingsfeld János (Atomerőmű SE), Ferencz Csaba (Egis Körmend), Filipovity Márkó (Monbus Obradoiro, spanyol), Karahodzsics Kemal (Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét), Maronka Zsombor (Joventut Badalona, spanyol), Szabó Zsolt, Vojvoda Dávid (mindkettő Alba Fehérvár)

Pedig a játékosok ekkor, magyar idő szerint nem sokkal este hat előtt már nem voltak frissek, mivel reggel korán indultak Kecskemétről Ferihegyre, hogy aztán először Frankfurtban landoljanak, majd a csatlakozási idő rövidsége miatt lóhalálában ebédeljenek, végül továbbinduljanak Portóba, a világbajnoki selejtezősorozat első helyszínére.

Az már hétfőn eldőlt, hogy a pozitív koronavírustesztet adó szövetségi kapitány, Ivkovics Sztojan meg a Falco erőcsatára, Golomán György lemarad a pénteki, Portugália elleni összecsapásról, az egyaránt fehérvári Pongó Marcell és Lukács Norbert pedig a keretszűkítés miatt nem utazott.

Pór Péter – aki Ivkovicsot helyettesíti a kispadon –  meg is jegyezte a portói reptéren, hogy déja vu érzése van, ami nem is csoda, hiszen a Szolnoki Olajjal két hete éppen itt járt FIBA Európa-kupa-találkozón.

 „Az akkori ellenfélből, az FC Portóból hárman pénteken is pályára léphetnek ellenünk, de nem a Szolnok elleni meccseken nyújtott produkciójuk alapján térképezzük fel őket, mert a klubcsapatukban inkább a légiósok kapnak nagyobb szerepet  – mondta Pór.Kellemetlen ellenfél vár ránk, ebben a csoportban egyik mérkőzés sem lesz könnyű.”     

Ezt megerősítette Szabó Zsolt, a válogatott második legidősebb játékosa (a korelnök Ferencz Csaba) is, aki minden bizonnyal részfeladatokat kaphat pénteken, ezért nagyon kell majd harcolnia a palánkok alatt.

„A magas embereik masszívak, erősek, mennek, csinálják a dolgukat. A mezőnyemberek ugyanakkor fürgék, lelkesek, nem lesz egyszerű ellenük játszani” – jövendölte a 35 éves erőcsatár, Szabó.

A keret tagjainak szerencsére lesz idejük pihenni, tökéletesen felkészülni a nyitányra, a válogatott ugyanis nem a megszokott módon, azaz egy nappal a mérkőzés előtt érkezett a helyszínre, hanem már szerdán, és az érkezést, valamint az uzsonnát követően már edzésre is vonult. Nagyon fontos lenne, hogy a portugálok ellen pályára léphessen a kulcsemberünk, a pontgyáros Vojvoda Dávid, aki még bokasérüléssel küzd, de ha egy mód van rá, ott lesz a parketten a többiekkel. A keretre csütörtökön PCR-tesztelés vár, és nagyon reméli mindenki, hogy nem hoz pozitív eredményt, így az összes játékosunk ott lehet az első világbajnoki selejtezőn – majd jövő hét hétfőn, Kaposváron, Franciaország ellen is

KOSÁRLABDA
FÉRFI VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ
E-CSOPORT
1. FORDULÓ (Matosinhos)
19.00:
Portugália–Magyarország (Tv:M4 Sport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik