Kosár NB I: nem lesz középszakasz, a kupákat viszont megrendezik

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.01.27. 11:13
null
Bodnár Péter adott tájékoztatást (Fotó: Szabó Miklós, archív)
A férfi kosárlabda-bajnokságban nem lesz középszakasz, a Magyar Kupát ugyanakkor a férfi és a női csapatok számára is megrendezik – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

 

Bodnár Péter, a sportági szövetség (MKOSZ) főtitkára az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy az elnökség döntése alapján a középszakaszt a férfiaknál a korábban tervezett formában nem bonyolítják le, hanem az első nyolc csapat rájátszásával folytatódik a bajnokság – írta az MTI.

Ugyanakkor az MKOSZ-versenyiroda és versenybizottság arra kapott felhatalmazást, hogy az alapszakaszban hátrébb záró – 9-14. helyezett – együttesek számára új bajnoki rendszert dolgozzon ki, „ami egyensúlyt teremt a csapatok foglalkoztatásában, a mérkőzésekkel kapcsolatos érdeklődés fenntartásában".

Emlékeztetett rá, hogy a bajnokság szereplőit ez nem éri váratlanul, mivel eleve úgy kalkuláltak, hogy a járvány felerősödésével a középszakasz lehet az, amelytől el lehet tekinteni. Hozzátette: a járvány miatt elmaradt mérkőzések pótlása jól halad, a női bajnokság gyakorlatilag utolérte magát, férfi mérkőzéseket pedig a középszakasz helyén lehet pótolni, de március közepére ott is befejezik a küzdelmeket.

Azt követően indulhat el a rájátszás, illetve a lefelé játszás" – jelentette ki.

Jelezte: a női bajnokságot április végére a tervezetteknek megfelelően be tudják fejezni, egy február végi kupadöntővel, míg a férfiaknál az áprilisi kupadöntővel május 20-ig nagy valószínűséggel szintén véget érnek a bajnoki küzdelmek – foglalta össze a lényeget az MTI.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik