Kosár: Minden közös napon próbálok tanulni Pau Gasoltól – Hanga Ádám

Vágólapra másolva!
2021.05.07. 13:38
null
A katalán klub magyar klasszisa még sohasem látott negyvenéves játékost ennyire sikerre éhesnek (Fotó: Getty Images)
Az alapszakasz végén kicsit kiengedett, emiatt kínkeservesen nyerte meg a negyeddöntőt a Zenitet búcsúztató Barca - véli a katalán klub magyar klasszisa, Hanga Ádám.

 

– Rögös útjuk volt a final fourba...     
– Ennél könnyebb nem lehetett volna - vette viccesre a figurát Hanga Ádám, a spanyol Barca 32 éves csapatkapitány-helyettese amikor az orosz Zenit Szentpétervár elleni 3–2-es katalán siker után faggattuk. - Sokan azt gondolhatták, könnyű párharc vár ránk, de mi tudtuk, hogy nem így lesz. Az oroszok az idény nagy részében az első ötben tanyáztak, de amikor elérte őket a koronavírus-járvány, néhány meccset – tartalékosan – elvesztettek, és csak nagy hajrával csúsztak be a playoffba.

REAL-BLAMA

Nem jutott be a final fourba a spanyol Real Madrid, amely ugyan 0–2-ről még egyenlített az      Efes      elleni párharcban, ám a sorsdöntő ötödik összecsapáson kikapott Isztambulban. A korábbi tízszeres EL/BEK-győztes „királyi gárda”, amely legutóbb 2018-ban diadalmaskodott, óriási akarattal küzdött, de a törökök végül öt ponttal megnyerték a találkozót. Az Armani Milanónak ennél is rázósabb volt az útja a négyes döntőig, az olasz kirakatcsapat a német Bayern elleni utolsó mérkőzésen mindössze egytriplányival bizonyult jobbnak. Ami a negyedik kölni résztvevőt illeti, az orosz CSZKA roppant sima párharcban (3–0) söpörte ki a negyeddöntőből a török Fenerbahcét.

–  Ehhez képest a barcelonai nyitó meccsen simán nyert a Zenit, majd a másodikon is csak hosszabbításban tudták őket legyőzni.     
– Mivel mi már négy fordulóval az alapszakasz vége előtt biztossá tettük az első helyet, kicsit kiengedtünk. Ez érződött az első meccsen, amelyen azonnal elvették a pályaelőnyt. Nagy nyomás volt rajtunk, jól edzett, kemény csapat a Zenit, de végül az ötödik meccsen végre azt az arcunkat mutattuk, amit egész évben. A korábban nálunk, Barcelonában is dolgozó Xavi Pascual irányította oroszok az első találkozó után magabiztossá váltak, és tényleg elhitték, kiejtenek minket, ami még nehezebbé tette a párharcot. Ez is mutatja, az Euroligában nincs olyan klub, amelyik ne sikerben gondolkodjon. A negyeddöntő négy párharcából háromban ötödik meccsre volt szükség, ilyen még nem volt az Euroliga történetében, borzasztóan erős a mezőny.

– Az elődöntőben az olasz Armani Milano lesz az ellenfelük. Mire számít?     
– Mivel az idén kétszer megvertük, és köztudomású, hogy a Barca költségvetése nagyobb, mindenki minket tart favoritnak. Ám ez nem így működik... Kemény harcra számítunk, mert remek egyveleget alkot az olasz gárda, az idősek és korábbi Euroliga-győztesek összhangban vannak a fiatalokkal, akik éhesek a sikerre. Edzőjük Ettore Messina, akit felesleges mutatni, hiszen négyszer nyerte már meg a sorozatot.

– A négyes döntő Kölnben lesz május végén, mit tudnak a rendezésről?     
– Lényegében csak azt, hogy nézők nélkül játszunk, úgymond félbuborékban, azaz elvileg kimehetünk a hotelből – de nem ajánlott, hiszen az egész idényben az az elv érvényesült, hogy felelőtlenül ne csatangoljanak el a játékosok.

– Egyre jobban játszik a februárban visszatért Pau Gasol. Mit gondol, tényező lehet a kölni tornán?     
– A Zenit elleni ötödik meccsen tényező volt, négy blokkot osztott ki. Sarunas Jasikevicius edző a meccs után azt kérdezte, most akkor Gasolt igazoltuk le vagy Dikembe Mutombót? Minden közös napon próbálok tanulni tőle, és folyamatosan csodálom. Még sohasem láttam negyvenéves játékost, hogy – noha már mindent megnyert pályafutása során – ennyire éhes legyen a sikerre. Óriási élmény vele együtt dolgozni, már a bemelegítésének precizitása is döbbenetes. Szerintem faktor lesz, ha mással nem is, a tapasztalatával.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik