Kosár: ismét Fűzy Ákos-Tapodi Péter emléktorna Győrben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.09.05. 11:44
Negyedik alkalommal rendezi meg a CMB Cargo-UNI Győr női kosárlabdacsapata a Fűzy Ákos-Tapodi Péter emléktornát szeptember 8. és 10. között, amellyel a 2013. szeptember 7-én buszbalesetben elhunyt vezetőedzőre és klubigazgatóra emlékeznek – jelentette be a klub társadalmi elnöke kedden sajtótájékoztatón Győrben.

Fűzy András elmondta, hogy szeptember 8-án 18 órakor a Sopron Basket csapatát fogadják az Egyetemi Sportcsarnokban, másnap zárt kapus meccsen is velük mérkőznek meg. Kilencedikén és 10-én pedig négy korosztályban 16 utánpótláscsapat vesz részt az utánpótlás emléktornán, amelyet az Egyetemi Sportcsarnokban és az Egyetemi Edzőcsarnokban tartanak.

Fűzy András emlékeztetett rá: az előző szezonban az NB I-ben negyedik klubot négy játékossal erősítették meg. Érkezett a külföldről hazatérő, magyar válogatott Krivacsevics Tijana, a korábban a Diósgyőrben szerepelt Czank Tímea, a francia bajnokcsapat, a Villeneuve D'Ascq cseh válogatott játékosa, Kamila Stepanová, valamint a kanadai válogatott Nilra Fields.

A tizennégyes keret tagja még Laklóth Anna, Simon Zsófia, Varga Zsófia, Szabó Petra, Cyesha Goree, Török Ágnes, Horváth Krisztina, Kovács Vanessza, Markó Dorina és Simon Anikó. A vezetőedző maradt Völgyi Péter.

A társadalmi elnök kiemelte: a hazai pontvadászat Európa egyik legerősebb, legkiegyensúlyozottabb bajnoksága lesz. Hozzátette: öt-hat csapat küzd az érmes helyekért, három együttesnél a bajnokság megnyerése a cél, ezért nem lesz könnyű a szezon.

A csapat a bajnokságot a PINKK Pécsi 424 és az MTK ellen idegenben kezdi, az első hazai mérkőzés október 14-én lesz a Sopron ellen.

Fűzy András elmondta, hogy szeptember 12-én, a Sepsiszentgyörgy elleni edzőmeccs nagyszünetében együttműködési megállapodást írnak alá Győrben, a sepsiszentgyörgyi utánpótlást a győri akadémiai rendszerbe szeretnék beépíteni.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik