Hengerelt a ZTE a döntő első mérkőzésén

Vágólapra másolva!
2010.05.19. 21:48
null
Hazai pályán jutott előnyhöz a rájátszásban hetedik mérkőzését is megnyerő ZTE (Fotó: Czagány Balázs)
A férfi kosárlabda-bajnokság döntőjének első mérkőzésén az alapszakaszban győztes Zalaegerszeg hazai pályán 19 ponttal nyert a bajnoki címvédő Atomerőmű ellen, így 1–0-s előnyre tett szert az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párviadalban. Folytatás szombaton, 18 órai kezdettel Pakson.

Fantasztikus hangulat fogadta a zalai csarnokban a csapatokat, ami nem is hagyta hidegen a vendéglátókat: gyorsan elhúztak 5–0-ra. A paksiak ezt követően „érkeztek meg" a találkozóra, de csak üldözték a házigazdákat, akik őrizték biztos előnyüket. Látványos volt a mérkőzés, szép akciókat, remek kosarakat láthatott a publikum, a két csapat játékosai fel tudtak nőni a döntő rangjához és tétjéhez. A biztos zalai vezetés aztán a negyed hajrájában szemvillanás alatt elolvadt. A Paks megirigyelte a gyors kontrákat és támadásbefejezéseket a zalaiaktól, így az első felvonást követően még semmi sem dőlt el. (20–18)

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyerni meg a 2009-2010-es férfi kosárlabda-bajnokságot?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A ZTE a második negyedet is lehengerlő támadójátékkal kezdte, a 10–4-es etap előrevetítette, hogy korán eldőlhet a finálé első felvonása. Érezték ezt a paksi oldalon is, időkéréssel próbálta meg csapatát felrázni Horváth Imre, a vendégcsapat mestere. Nem igazán sikerült neki.

A vendégek hiába vetették be a rutinos Gulyás Róbertet is, a center nem tudta felvenni a találkozó óriási tempóját, sokszor támadásban és védekezésben sem tett hozzá érdemit csapata teljesítményéhez. A ZTE egy sikeres triplával zárta az első félidőt, kialakítva a két csapat közötti tizennégy pontos különbséget. (39–25)

A harmadik negyed úgy kezdődött, ahogy a második befejeződött: hazai triplával. Trepák Zoltán keze sült el, de a saját maguk által diktált nagy tempótól kissé elfáradó csapatok támadásaiban egyre több lett a hiba és a pontatlanság, ezzel párhuzamosan a védekező feladatokat is jobb hatékonysággal oldották meg, mint korábban.

ÍGY FOLYTATJÁK

2. mérkőzés: május 22., 18.00 (Paks)

3. mérkőzés: május 25., 19.00 (Zalaegerszeg) ha szükséges

4. mérkőzés: május 28., 20.00 (Paks)

5. mérkőzés: május 30., 18.00 (Zalaegerszeg)

A Paks apránként közelítette meg a ZTE-t – közben a saját palánk alatti zárásban besegítő Gulyást elcsúszott, majd térdéhez kapva cserét kapott, vissza sem tudott már jönni –, de még így is őrizte biztos előnyét a hazai gárda. A negyed végére nagyon összekapta védekezését a Paks, ebből kiindulva aztán Jerome Lagrange büntetőivel lopta a távolságot és a különbséget a vendégcsapat, nem eredmény nélkül. A záró részhez érve még maradt némi esély az Atomerőmű számára. (54–42)

Persze a győzelem kulcsa a hazaiaknál volt, a ZTE pedig az alapszakasz és a rájátszás során is többször bizonyította: tudja, hol van a bizonyos zár. A negyedet az idő szorításában kicsit kapkodóan kezdte a Paks, így a higgadtan maradó hazaiak Kámán Tamás duplájával és Calvin Watson remek triplájával, majd két pontot érő kontraszólójával megugrottak.

 ELŐNY A KÖRMENDNÉL

A Körmend hazai pályán 77–62-re győzte le a Szolnokot a harmadik helyéért folytatott összecsapás első mérkőzésén. Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc állása ezzel 1–0 a Körmendnek.

A találkozóról itt olvashat!

A 7–0-s negyed kezdet sokkolta a vendégeket, de Panta István triplájával ők is életjelet adtak magukról. Bár kicsit megkésve. A találkozó ezt követően már izgalmaktól mentesen alakult, nem túl nagy meggyőződéssel ment előre az Atomerőmű, a ZTE viszont lassította a játékot, majd gyors ritmusváltásokkal és ziccerig kijátszott kinti dobásokkal növelte előnyét, ami a végére a meggyőző tizenkilencre nőtt. (75–56)

Ilyen különbséggel is megérdemelten nyert a bajnokaspiráns a címvédő ellen, mert amíg előbbiek végig száz százalékon tudtak pörögni, addig utóbbiak csak a találkozó bizonyos periódusaiban. A két együttes mostani formáját látva szombaton még idegenben is nagy esélye van a győzelemre a ZTE-nak, persze Pakson egy másik meccset játszanak majd a felek, aligha a szerdán félbehagyott döntőt folytatják. Legalábbis ami a mutatott játékot illeti.

FÉRFI KOSÁRLABDA-BAJNOKSÁG, DÖNTŐ 1. MÉRKŐZÉS 
ZALAKERÁMIA-ZTE-ATOMERŐMŰ SE 75–56 (20–18, 19–7, 15–17, 21–14)
Zalaegerszeg, 3000 néző. V: Földházi, Benczur, Hegedűs T.
ZALAEGERSZEG: Hinnant 6, C. WATSON 19/9, KÁMÁN 11/3, K. WILSON 13/6, TREPÁK 9/3. Cs: Tóth Á. 7, Baki 2, Timberlake 4, Gáspár 2, Simon L. 2, Bödör. Edző: Völgyi Péter
ATOMERŐMŰ: LAGRANGE 12/6, Horváth Á. 8/6, Kiss Zs. 3/3, CLARK 14/3, Dill 6. Cs: T. Walker 2, Gulyás 5, Mészáros Z., Panta 6/6, Kovács Á., Morgen, Medve. Edző: Horváth Imre
Az eredmény alakulása. 4. p.: 10–2. 5. p.: 10–8. 8. p.: 18–10. 12. p.: 21–20. 13. p.: 27–20. 16. p.: 32–22. 22. p.: 45–28. 30. p.: 52–41. 33. p.: 61–42
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Zalaegerszeg javára.
MESTERMÉRLEG
Völgyi Péter: – Amit elterveztünk erre a találkozóra, azt tökéletesen megvalósítottuk. Fizikálisan a paksiak fölé nőttünk, ez fontos tényező volt a győzelem megszerzése szempontjából. Az utolsó negyedben már mindkét csapat a következő meccsre tartalékolt.
Horváth Imre: – Csak gratulálni tudok a Zalaegerszegnek, jól játszottak. A döntő következő összecsapására sokat kell javulnunk, elsősorban támadásban.
STATISZTIKA 
31/56 (55%) Mezőnybeli dobószázalék 20/60 (33%)
6/9 (67%) Büntetők dobószázaléka  8/14 (57%)
38 Lepattanók 19
K. Wilson 11 Legtöbb lepattanó Clark 5
Hinnant 6 Legtöbb gólpassz LaGrange, Horváth Á. 3-3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik