Nehéz feladat előtt állnak Ivkovicsék (Fotó: Török Attila)

 

A szakvezető a szerdai online sajtótájékoztatón elmondta, negyedik napja vannak az ukrajnai buborékban, és mindenki negatív koronavírustesztet szolgáltatott.

„Próbáljuk kizárni, hogy öt nap alatt négy meccs vár ránk, most csak az elsőre koncentrálunk a címvédő szlovénok ellen – fejtette ki az MTI-nek. – Nem mondanám fair playnek a mérkőzéseink időbeosztását, kevés időnk lesz a regenerálódásra. Az osztrákok tűnnek a legverhetőbbnek, de nem taktikázunk, ráadásul nagy a titkolózás náluk, így azt sem tudjuk, hogy állnak majd ki.”

A mieinkre csütörtök este váró szlovénokról – akiket egy évvel ezelőtt legyőztünk Szombathelyen – Ivkovics Sztojan közölte, komoly, kiélezett meccsre számít már csak azért is, mert az ellenfélnél a sok ABA ligás (azaz a posztjugoszláv országok közös bajnokságából érkező) játékos mellett spanyolországi és franciaországi légiósok is lesznek.

A kijevi körülményekről a kapitány elmesélte, hogy ezúttal lazább buborékról van szó.

„Egyszer teszteltek le mindenkit, és tudtommal már nem is fognak. A szlovénoktól a delegáció egyik tagja pozitív tesztet szolgáltatott, de ez nem fogja befolyásolni a holnapi meccset” – tette hozzá.

A sajtótájékoztatón jelen lévő Perl Zoltán megerősítette, hogy a csapat hozzáállásán semmi sem fog múlni.

„Motiváltak vagyunk, jó a hangulat. Meccsről meccsre gondolkozunk, és egyelőre csak a holnapi találkozó jár az eszünkben” – jelentette ki a Szombathely játékosa.

A magyar válogatott számára a kijevi négy mérkőzésen egy győzelem is elég a továbbjutáshoz. Csütörtökön a címvédő Szlovéniával, pénteken Ausztriával csap össze a csapat, majd egy nap pihenőt követően ismét az osztrákokkal találkozik, míg hétfőn a házigazda Ukrajna ellen zárja a sorozatot.

A csoportból az első három válogatott szerez részvételi jogot a kontinenstornára. A mieink eddigi mindkét meccsüket megnyerték, a szlovénok és az ukránok pedig már kijutottak a 2022-es Eb-re, amelynek Csehország, Grúzia, Olaszország és Németország ad otthont. Az osztrákok négy vereséggel a kvartett utolsó helyén állnak, és minimális esélyük maradt a továbbjutásra.

A FÉRFI KOSÁRVÁLOGATOTT KERETE
Benke Szilárd, Keller Ákos, Perl Zoltán, Váradi Benedek (mind Falco-Vulcano Energia KC Szombathely), Eilingsfeld János (Atomerőmű SE), Fazekas Máté (Orange Academy Ulm – Németország), Ferencz Csaba (Egis Körmend), Filipovity Márkó (VL Pesaro – Olaszország), Horti Bálint, Karahodzsics Kemal (mindkettő Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét), Lukács Norbert, Vojvoda Dávid (mindkettő Alba Fehérvár), Pongó Marcell (Nürnberg Falcons – Németország), Pongó Máté (Szolnoki Olajbányász), Somogyi Ádám (Debreceni EAC), Szabó Zsolt (Zalakerámia ZTE KK)

A magyarok hátralévő Eb-selejtezői (Kijev)
Február 18., csütörtök, 20.00: Szlovénia–Magyarország
Február 19., péntek, 18.15: Ausztria–Magyarország
Február 21., vasárnap, 19.00: Magyarország–Ausztria
Február 22., hétfő, 18.00: Magyarország–Ukrajna

Az F-csoport állása
1. Szlovénia 7 pont/4 mérkőzés (már továbbjutott), 2. Ukrajna 6/4 (már továbbjutott), 3. Magyarország 4/2, 4. Ausztria 4/4