Férfi kosár NB I: Drenovac úgy érzi, bejutnak az elődöntőbe

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2021.04.28. 11:27
null
Djordje Drenovac (a labdával) úgy érzi, bejutnak az elődöntőbe (Fotó: Török Attila)
A legfontosabb meccsen rukkolt ki az évad legjobb dobóteljesítményével a Debrecen szerb klasszisa, Djordje Drenovac, aki úgy érzi, bejutnak az elődöntőbe.

 

Noha egy hete, amikor Székesfehérváron is kikapott, még a kiesés szélén táncolt, a szerdai, hazai ötödik mérkőzés előtt már esélyesként lép pályára a DEAC csapata a férfibajnokság negyeddöntőjében. Az Alba Fehérvár elleni párharc első két mérkőzését simán elveszítő hajdúsági együttes kétszer is meccslabdát hárított: először pénteken Debrecenben 15, majd hétfőn Székesfehérváron hét ponttal nyert Kovács Adrián vezetőedző legénysége, 2–2-re módosítva az állást. Szerdán mindenképpen befejeződik a csata, a győztesre az alapszakaszelső Szolnoki Olajbányász vár szombaton a Tiszaligetben. A hétfői meccs nyerőembere Djordje Drenovac volt, a szerb magasbedobó 37 ponttal vezette győzelemre a debrecenieket, ami szezoncsúcs, ugyanis a 28 éves játékos korábbi legjobbja kerek 30 pont volt még márciusban a Falco ellen.

„Az idény eddigi legnagyobb jelentőségű meccsét nyertük meg – jelentette ki a Nemzeti Sport megkeresésére Djordje Drenovac, aki nem szeretné saját szerepét felnagyítani. – Most nekem sikerült előlépni, de csapatmunka volt. A hazaiakat sérülések és betegségek is sújtották, de ez nem csökkenti a mi érdemeinket. Erősek vagyunk mentálisan, fizikailag is bírjuk a terhelést, és most már úgy hiszem, csak rajtunk múlik, bejutunk-e az elődöntőbe szerdán.”

Az első két meccsen csúfabbik arcát mutató gárda összekapta magát, s kicsit széteső teljesítménye után a harmadik és negyedik találkozón újra egységes volt és jó kosárlabdát játszott a DEAC, amely a Magyar Kupában a Falco elleni vesztes finálét követően kapott ezüstéremmel a tarsolyában vágott neki a playoffnak.

„Az az igazság, és ez nem kifogás, hogy a kupaezüst utáni csalódás rajtunk ragadt, emiatt egyszerűen nem találtuk a játékunkat az Alba elleni első két meccsen – folytatta az évadban 18 pontot átlagoló játékos. –  Pedig akartunk, de nem állt össze a játék, s engedtük az ellenfelet érvényesülni azokban a játékelemekben, amelyekben erősek. Most viszont bizonyítottuk, jó csapat vagyunk és ha odafigyelünk a védekezésre is, győzhetünk. Szeretnénk nyerni és utána a Szolnokra készülni, ellene reményeink szerint már szurkolók előtt játszhatnánk. Ezt mindenki nagyon várja, mert borzasztó zárt kapus meccseken küzdeni.”

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
NEGYEDDÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
18.00:
DEAC–Alba Fehérvár
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik