Hanga Ádám szeretné megnyerni a Spanyol Kupát is (Fotó: AFP)

 

 

– Napjainkban a legfontosabb kérdés: hogy van?
– Panaszkodni nem tudok, nem is szoktam: jól vagyok – válaszolta Hanga Ádám, a Spanyol Kupa csütörtökön Madridban kezdődő nyolcas döntőjére készülő Barca 31 éves csapatkapitány-helyettese. – Előfordul, hogy az iskolából tíz napra hazaküldik karanténba a gyerekeket, mert valaki koronavírusos, de a mieink nem betegek, rendben vannak. Minket kétnaponta tesztelnek – azoknál, akik korábban megfertőződtek, az antitestek számát is nézik –, ám még nem kaptam el a vírust. Ugyanakkor azt gondolom, a Covid–19 olyan, mint a bárányhimlő, előbb-utóbb mindenki átesik rajta…

– Csapata remek formában van, nyolc bajnokit nyert sorozatban, az Euroligában pedig bár legutóbb kikapott a török Efestől, előtte hatszor győzött.
– Utóbbira azt kell mondjam, hogy várható volt, nem jól edzettünk, hiányoztak is többen – viszont tanultunk a vereségből. A Bilbao elleni bajnokit megnyertük, mert tudtuk, fontos, hogy sikerrel a hátunk mögött utazzunk el Madridba a kupára. Sajnos elég sok gond adódik a vírus miatt, sok olyan tényező van, amely megzavarja a játékosok ritmusát.

– December végén még kisebbfajta gödörről beszélgettünk, amelyből éppen azzal kezdtek el kikecmeregni, hogy idegenben megverték a nagy rivális Real Madridot. Azóta mi történt?
– Volt egy hullámvölgyünk, ami minden évadban elkerülhetetlen. Akkor hagyta ott a klub az isztambuli reptéren a francia Thomas Heurtelt, és kezdeményezte szerződése felbontását, ami kellemetlen történet, az európai kosárlabda-társadalom is erről beszélt… Mi bezárkóztunk, nem a közösségi oldalakon vagy interjúkban mentegetőztünk, hanem csapatként a pályán adtunk választ a játékunkkal, a győzelmekkel. A január rettentő nehéz volt a sok utazással és kemény meccsekkel, de van tartásunk, kievickéltünk a krízishelyzetből. Az edzőnk, Sarunas Jasikevicius gyakran mondja: ami a múltban történt, ott is marad, nem szabad belefáradni a sikerességbe sem. Igyekszik állandósítani a motivációt.

– A Spanyol Kupára is szükséges motiválni? A Barca huszonötszörös kupagyőztes…
– A Real pedig huszonnyolcszoros! Nyilván alapból is nyerni akarunk, de igen, nem árt a motiváció. Főleg, ha a tavalyi kupára gondolunk, amelyben a duplázást követően – aminek én is részese voltam – az első meccsen kiestünk. Most is a kupagyőzelem a cél, pláne, hogy a sérültjeink felépültek, ám észnél kell lennünk a Málaga ellen. Az Európa-kupából kiesett, most nyert egyszer, de előtte hatszor kikapott, úgyhogy mi vagyunk az esélyesek. Viszont a kupa különleges, mindig van egy meglepetéscsapat.

– Ha már Heurtel szóba került… A helyére egy másik francia, Leo Westermann érkezett, mit jelent
a változás?

– Jó igazolás, mert ismeri a rendszert, a Zalgirisnél dolgozott Jasikevicius irányítása alatt, s elfogadja, hogy ő a második számú irányító a görög Nik Kalathisz mögött.

– Ön az előző három barcelonai évében húsz perc felett játszott meccsenként, most tizenhat percet kap. Ez Jasikevicius miatt van?
– Egyértelműen. Mindössze hárman vannak a csapatból, akik húsz percnél is többet lehetnek a pályán. Óriási változást hozott a klubhoz, sokat szerepelteti a fiatalokat, ami korábban nem volt jellemző a Barcára: szisztematikusan építkezik, napról napra változtatja meg a felfogást. Ezt mindenki élvezi, hiszen fontosnak érzi magát, jól eloszlanak a pontok is a kereten belül. Erős a kohézió, új energiák jönnek a fiataloktól, a hangulat és az össz­hang is remek, a végső cél pedig a trófeák megszerzése.

– Mit tudnak a madridi körülményekről, és mire számítanak?
Túl sokat nem tudunk még, csak annyit, ajánlani fogják, hogy ne hagyjuk el a hotelt, habár nem lesz tilos. Nem lesz olyan szigorú, buborékszerű a torna, mint Valenciában a bajnoki rájátszás volt.

– A magyar válogatott közben vasárnap utazik Kijevbe, ahol öt nap alatt négy selejtezőt játszik, amelyek közül egyet kell megnyernie, hogy kijusson a jövőre halasztott Európa-bajnokságra. Szurkol?
Szinte biztos vagyok benne, hogy egy győzelem meglesz, de inkább kettő.

FÉRFI KOSÁRLABDA, SPANYOL KUPA (COPA DEL REY)
NYOLCAS DÖNTŐ, MADRID
NEGYEDDÖNTŐ

Csütörtök:
18.30: Leno­vo Tenerife−Hereda San Pablo Burgos
21.30: Real Madrid−Pamesa Valencia
 Péntek:
18.30: TD Systems Baskonia−Juventut Badalona
21.30: Barca−Unicaja Málaga

Szombat:
16.00:
elődöntő
19.00: elődöntő
Vasárnap:
18.30:
döntő

AZ ELMÚLT TÍZ ÉV DÖNTŐI
2020 (Málaga)Real Madrid−Málaga95−68
2019 (Madrid)Barca−Real Madrid94−93 − h. u.
2018 (Las Palmas)Barcelona−Real Madrid92−90
2017 (Vitória)Real Madrid−Valencia97−95
2016 (Las Palmas)Real Madrid−Gran Canaria85−81
2015 (La Coruna)Real Madrid−Barcelona77−71
2014 (Málaga)Real Madrid−Barcelona77−76
2013 (Vitória)Barcelona−Valencia85−69
2012 (Barcelona)Real Madrid−Barcelona91−74
2011 (Madrid)Barcelona−Real Madrid68−60