Férfi kosár Eb-sel.: sima vereség Ukrajnától a záró fordulóban

Vágólapra másolva!
2021.02.22. 19:32
null
A magyar válogatott kikapott Ukrajnától a záró körben (Fotó: FIBA)
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 97–63-ra kikapott Ukrajnától az Európa-bajnoki selejtező utolsó, 6. fordulójában.

 

A lényegi kérdésre már választ kaptunk az F-csoport kijevi buborékjának előző négy napján, hiszen az osztrákok elleni első – merthogy kétszer is megvertük őket – győzelem után eldőlt, a magyar férfiválogatott ott lesz a jövő évi Európa-bajnokságon is. Igaz, a csoportelsőség a hétfői eredményen múlt, ám mivel a szakmai stáb már két napja kiszámolta, hogy válogatottunk a kontinenstorna sorsolásán akkor sem tud az ötödik kalapnál feljebb lépni, ha nyer, így tulajdonképpen kevés tétje volt a házigazda elleni találkozónak. Persze a végső sorrendet meghatározta, így az ukránok is tudták, ha 25 vagy több ponttal győznek, ők végeznek a kvartett élén.

Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány Váradi Benedeknek, Ferencz Csabának, Benke Szilárdnak és Eilingsfeld Jánosnak adott pihenőt, míg a fiataloknak azt ígérte, lehetőséghez jutnak. Így is lett, Lukács Norbert és Somogyi Ádám is élete első tétmeccsén léphetett pályára a felnőttek között, előbbi szerezte a találkozó első pontját is. A hazaiaknál Jerome Randle, a spanyol Betis honosított amerikai karmestere is pályára került, ahogyan Olekszandr Lipovij, aki néhány éve a Szolnoknál légióskodott.

Ugyan két éve februárban 62–60-ra nyertünk Zaporizzsjában, az előzmények alapján hasonlóra kevesen számítottak, még úgy sem, hogy nagyszerűen kezdtünk. A harmadik percben ütemes tapsba kezdett az a néhány száz néző, aki bemehetett a meccsre – másodszor a buborék során –, de így is ragyogóan rajtoltak a mieink, a nyolc pontos Filipovity Márkó révén nyolc ponttal elhúztunk, ám ezután az ukránok időt kértek, összekapták magukat és a negyed végén már ők vezettek néggyel.

Mindkét kapitány sokat és sűrűn cserélt, de ez a hazaiaknak kedvezett, akik előszeretettel próbálkoztak a hárompontos vonalon túlról, sikerrel, 37–26-nál és a hatodik gyűrűben landoló ukrán triplánál Ivkovics kért időt.

Miután a nagyszünetre 16 pontos ukrán előnnyel vonultak a csapatok, a folytatásban töredezetté vált a játék, s a tét hiánya egyre jobban érződött, ám a vendéglátók továbbra is jó százalékkal dobtak távolról és húsz pont fölé vitték a különbséget. Sajnos a védekezésünk színvonala egyre romlott, rengeteg üres ziccert dobhattak a hazaiak, így a záró negyedre már 32 ponttal jártak előrébb. Az ukránok ezzel a magabiztos győzelemmel – mert az lett a vége –, megszerezték az első helyet a kvartettben, övék lett a csoport sárga trikója.

A hajrában pályára léphetett először a felnőttválogatottban a 21 éves Fazekas Máté is, az Ulm légiósa, aki noha összesen 120 másodpercet volt a parketten, így is tudott dobni egy duplát. A magyar válogatott összességében két győzelemmel és két vereséggel zárta a kijevi buborékot, amelyben már a második meccsén kivívta az Európa-bajnoki szereplést – a feladatot sikerrel teljesítette, mindenki elégedett lehet, sőt, a kapitány azt ki is emelte: 1969 óta először fordult elő, hogy a gárda egymást követő két kontinenstornára is kvalifikálta magát!

KOSÁRLABDA
FÉRFI EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
6. FORDULÓ
F-CSOPORT (KIJEV)
UKRAJNA–MAGYARORSZÁG 97–63
(24–20, 26–14, 27–11, 20–18)
Kijev, zárt kapuk mögött. V:Yalman (török), Marques (portugál), Manniste (észt)
UKRAJNA:Rendl9/3,Bliznyuk4,LIPOVIJ11/9,Petrov2,Herun12. Csere:BOBROV19/3,Zotov4/3, MISULA18/18,PAVLOV12/3,Sanon4,Szkapincev2,Vojnalovics. Szövetségi kapitány:Ainars Bagatskis
MAGYARORSZÁG:Lukács2,Pongó Máté7,Vojvoda4,FILIPOVITY17/6,Keller Á.6.Csere:PERL10,Pongó Marcell6,Horti1,Somogyi2,Karahodzsics4,Szabó2,Fazekas2. Szövetségi kapitány:Ivkovics Sztojan
Az eredmény alakulása. 3. perc:2–6.5. p.:6–14.7. p.:14–14.9. p.:22–18.12. p.:29–22.16. p.:42–26.19. p.:47–30.24. p.:58–38.28. p.:70–41.33. p.:85–47.39. p.:93–57
MESTERMÉRLEG
Ainars Bagatskis:–
Elégedett vagyok, mert ezen a meccsen fegyelmet és türelmet kértem a csapattól, és megkaptam. Persze tudtuk, hogy a huszonöt pontos vagy nagyobb különbségű győzelem a csoportelsőséget jelenti, ezt megszereztük. Végig koncentráltunk, emellett remekül védekeztünk, tényleg boldog vagyok.
Ivkovics Sztojan:– A célt elértük, kijutottunk az Európa-bajnokságra. Ezen a meccsen arra voltunk kíváncsiak, hogy a magyar bajnokságban szereplő fiatalok mennyire vannak az európai színvonaltól, és azt láttuk, sokat kell még dolgozni. Próbáltuk frissen tartani a rutinosabbakat, és lehetőséget adni a fiataloknak. Büszke vagyok arra, hogy ötven év után ismét két egymást követő kontinenstornán ott lesz a válogatott. Van egy vázunk, amellyel készen állunk a jövő évi Eb-re, és mondhatjuk, jobb csapatunk lesz, mint Kolozsváron volt. Örülök, hogy hazamehetünk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik