Férfi kosárlabda: A legutóbbi keret többsége nem bevethető – Ivkovics

Vágólapra másolva!
2020.11.12. 11:39
null
Nincs könnyű helyzetben a szövetségi kapitány (Fotó: Török Attila)
Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány szerint a legutóbbi keret többsége nem áll rendelkezésre a koronavírus-járvány miatt a férfi kosárlabda-válogatott soron következő Európa-bajnoki selejtezőin.
Az M4 Sport Sporthíradójának csütörtökön nyilatkozó szakvezető együttese november végén vív két mérkőzést Szlovéniában.


Nem szeretek azokkal foglalkozni, akik nincsenek itt, nekik természetesen gyógyulást kívánok. A februári, ukrajnai tizenkettes keretből nyolc-kilenc játékos beteg, de a mögöttünk álló évek bizonyították, hogy bízni kell a rendszerben. Most nyugalomra van szükségünk, és toborzunk játékosokat az egészségesek közül. Van egy rendszerünk, erős hierarchiában élünk, mindenki tudja a dolgát – jelentette ki Ivkovics Sztojan, aki csak közvetlenül az indulás előtt kíván majd keretet hirdetni.

A kapitány egyben emlékeztetett arra, hogy a nemzeti csapat az elmúlt 14 mérkőzéséből 12-t megnyert, és Szlovéniában is helyt kíván állni.

Ljubljanában november 28-án az osztrákokkal, 30-án a házigazdákkal találkozik a válogatott, amely százszázalékos mérleggel vezeti az F-csoportot. A kvartettből az első három jut ki a 2022-re halasztott Eb-re, amelynek Csehország, Grúzia (Georgia), Olaszország és Németország ad otthont.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik