Férfi kosár: vereség Szerbiától a felkészülési mérkőzésen

GYŐRI FERENC (Belgrád)GYŐRI FERENC (Belgrád)
Vágólapra másolva!
2018.09.08. 21:37
null
A szerbek 70–17-re is vezettek már (Fotó: fiba.com)
A világbajnoki selejtezőkre készülő magyar férfi kosárlabda-válogatott zárt kapus mérkőzésen 99–43-ra kikapott Szerbiában. Alekszandar Djordjevics legénysége profi hozzáállással, szinte egy pillanatra sem lankadva múlta felül a mieinket, akiknél két 18 éves játékos is bemutatkozott.   


Bár a hivatalos verzió szerint zárt kapuk mögött játszották a Szerbia–Magyarország mérkőzést, amelyen mindkét fél a soron következő két-két világbajnoki selejtezőjére készült, a valóság az, hogy egy macskát beengedtek az Alekszandar Nikolics Arénába – de elképzelhető, hogy ő szériatartozéka a csarnoknak.

Amely 1973-ban épült és a maga nemében páratlan, mert már a külseje is nagyon nyomasztó. Ha az építész terve az volt, hogy az ellenfelek belépés előtt elszörnyedjenek, akkor kifogástalan munkát végzett. A lelátók nagyon meredekek, és biztos, hogy telt ház esetén elképesztő az atmoszféra, meg talán a hőség is... Belgrádban egyébként némiképp otthon érezhettük magunkat, a Nikolics-csarnokban az egyik magyar bank reklámját szúrhattuk ki, míg a környező utcák valamelyikében a vezető magyar olajipari cég hirdetéséről a raliversenyző Herczig Norbert nézett le ránk.

Azzal nem vádolhattuk a szerbeket, hogy ne vették volna komolyan az egyelőre meg nem érkező légiósok (Allen Roscóról ide kattintva olvashat), a lábadozó Hanga Ádám és Vojvoda Dávid hiányában meglehetősen tartalékos magyar válogatott elleni összecsapást. A Rióban ezüstérmet szerző gárdából öt embert (Bogdan Bogdanovicsot, Sztefan Jovicsot, Nikola Kalinicset, Nemanja Nedovicsot és Marko Szimonovicsot) nevezett Alekszandar Djordjevics szövetségi kapitány a tizenkettes keretébe, a tavalyi Európa-bajnokságon második helyen záró, míg a nyolcaddöntőben a magyarokat búcsúztató csapatból Bogdanovics, Jovics és Vladimir Lucsics jelentkezett játékra.

Hogy mit érezhetett a nemzeti csapatban abszolút újonc 17 éves Lukács Norbert, a 18 esztendős Meleg Gergő és Somogyi Ádám, valamint a 18. születésnapját a meccs előtti napon ünneplő Takács Milán, amikor a másik térfélen melegítő sztárokra sandított, abba inkább bele sem gondolunk. Tény, ennél nagyobb élménnyel nem igazán lökhették volna be a motort válogatottbeli karrierjüket illetően.

A mieink szövetségi kapitánya, Ivkovics Sztojan nagy öleléssel üdvözölte a találkozó egyik játékvezetőjét – aztán egy másikat is. Ezt követően bemondta, mi legyen az első játék az első támadás során. Hogy megcsinálták-e a kezdő ötös tagjai, amit kért, azt nem tudni, az akció úgy végződött, hogy Karahodzsics Kemalt leblokkolta Nikola Milutinov. A harmadik percben pályára léphetett Somogyi (később Takács is), s egyáltalán nem lógott ki lefelé a csapatból, vakmerően játszott és a jó passzokkal sem maradt adós, mi több, a második félidőben kosarakat is szerzett büntetőből, majd sikeres triplával jelentkezett.

Más kérdés, hogy nem volt egyszerű érvényesülni a parketten, könnyű dobást nem sűrűn engedélyeztek a szerbek: hogy komótosan beleálljanak a játékosaink, arról szó sem lehetett, folyamatos volt a presszió. A Sacramento Kings csillaga, az elképesztő dobókészséggel rendelkező Bogdan Bogdanovics nagy igyekezetében visszahúzta Kovács Pétert, amiért sportszerűtlen hibát kapott. A második félidő elején még egyet tekertek a potméteren a házigazdák, a rivális 30–0-s rohanása nem különösebben esett jól. A jeget Karahodzsics büntetője törte meg, az eredményjelzőn ekkor 70–17 állt. A negyedik negyedben sikerült tartani a lépést Jovicsékkal, csupán egy ponttal veszítette el a záró etapot a magyar együttes, amelyben Filipovity Márkó nagyon elkapta a fonalat és mások is felbátorodtak, ennek köszönhetően legalább a százat nem érték el a hazaiak, válogatottunk viszont átlépte a negyvenet...

Mivel a mieinknél legalább hat alapember hiányzott, reális képet nem kaphattunk, más kérdés, hogy Szerbia a világ szinte összes válogatottja ellen favoritként lépne a pályára. Ivkovics mester szünetbeli, félig komoly megjegyzése sokatmondó volt az ellenfél játékerejét illetően: ha az addig szerepet nem kapó Ilija Djokovics, Uros Lukovics és az alig négy percet pályán töltő Aleksza Avramovics az ő csapatát erősítené, nem lenne kérdés, kijut-e a nemzeti együttes a világbajnokságra. A remény azonban egyelőre nélkülük is él.

FÉRFI KOSÁRLABDA, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, BELGRÁD
SZERBIA–MAGYARORSZÁG 99–43
(24–9, 22–7, 34–9, 19–18)
Belgrád,
zárt kapuk mögött. V: Vojinovics, Glisics, Jevtovics (mind szerb)
SZERBIA:
JOVICS 13/3, BOGDAN BOGDANOVICS 14/12, Lucsics 10/6, BJELICA 15/6, MILUTINOV 12. Csere: Kalinics 6, Jelovac 2, NEDOVICS 14/6, Szimonovics 2, Avramovics 6, U. Lukovics 2, Djokovics 3/3. Szövetségi kapitány: Alekszandar Djordjevics
MAGYARORSZÁG:
Ruják 4/3, Kovács P. 1, BENKE 11/3, Eilingsfeld 4, Karahodzsics 7. Csere: Horti 2, SOMOGYI 5/3, Golomán 2, Filipovity 7/3, Takács. Szövetségi kapitány: Ivkovics Sztojan
Az eredmény alakulása. 2. perc:
7–0. 7. p.: 16–2. 11. p.: 29–9. 18. p.: 40–16. 27. p.: 70–16. 35. p.: 87–32. 38. p.: 92–32
MESTERMÉRLEG
Ivkovics Sztojan: –
Amit akartunk, meg is kaptuk ezen a meccsen. Láttuk, hogy a srácok tudnak játszani ilyen klasszisok ellen is. Sok tiszta dobóhelyzetet alakítottunk ki, de néha még a rutinosabb játékosaink is megijedtek a lehetőségtől. A negyedik negyedben, amikor nem voltak pályán az NBA-sztárok, csak euroligások, pariban tudtunk lenni az ellenféllel. Köszönjük a lehetőséget, ennek a két napnak, amit itt töltöttünk, kamatoznia kell a jövőben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik