Férfi kosár vb-selejtező: magyar vereség a bosnyákoktól Szarajevóban

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2022.11.11. 22:00
null
Váradi Benedekék öt ponttal kikaptak Szarajevóban (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 83–78-ra kikapott Bosznia-Hercegovina vendégeként pénteken a világbajnoki selejtezősorozat második szakaszának 3. fordulójában.

Nem volt rossz a bosnyákok indulójának számító rockmuzsika, csak nem végig a bemelegítés – aztán minden játékmegszakítás – alatt. Egészen elképesztő hangerővel szólt a csarnokban, a magyar játékosok közül akadt, aki a saját fülhallgatójával, és az abból szóló muzsikával próbálta elnyomni a csatazajt, de nem tudjuk, ez mennyire sikerült. A meccs kezdésére mintegy hetven százaléka megtelt a Mirza Delibasic Sportcsarnoknak, és akkor már a lelátóról is nagynak bizonyult a hangorkán.

Még szerencse, hogy Filipovity Márkó és Váradi Benedek is bedobott egy-egy hármast a mérkőzés elején, de erre a bosnyákoknak is volt válaszuk, a center Kenan Kamenjas remekül dolgozott a palánk alatt és gyűjtögette a duplákat. Nagy volt a küzdelem a parketten, időnként a mieinknek nem volt szerencséje a dobásokkal, amelyek épphogy lecsorogtak a gyűrűről, a negyed végén a hazaiak 6–0-s rohamánál Ivkovics Sztojannak időt is kellett kérnie. A bosnyákok jól szedték a támadó lepattanókat és éltek a második esélyekkel, Filipovity viszont távolról volt kíméletlen, két újabb hármasa szorosan tartotta az eredményt.

Sajnos rajta kívül kevesen kapták el a fonalat, a hazaiak pedig a második negyed elején szinte minden támadásukat kosárral fejezték be, mínusz kilencnél jöhetett az újabb magyar időkérés. Amely után néhány pillanatig azt hihettük, hogy hatásos volt, de sajnos védekezésben nem voltak elég kemények, agresszívak a mieink, Bosznia pedig tíz pont fölé növelte a különbséget. A magyar csapatban maradéktalanul egyedül Filipovity Márkót lehetett dicsérni, aki átmentette a klubjában, a német Chemnitzben mutatott parádés formáját és állandó veszélyt jelentett a gyűrűre. A hazaiak pedig ha még dobást hibáztak is, visszaszedték a támadó lepattanót, így esély sem volt a gyors indulásokra. Ellenben a másik oldalon sorozatos hibákra kényszerítették a magyar játékosokat és a nagyszünet előtt könnyű kosarakkal olyan előnyt szereztek (14 pont), amelyet iszonyatosan nehezen lehetett volna ledolgozni.

A fordulás után sok minden nem változott, volt olyan bosnyák támadás, amelynek során három támadó lepattanót is szereztek a házigazdát, a mieink korai, távoli vállalásai pedig nem találtak, tizenhéttel vezettek a bosnyákok. A harmadik negyed közepén viszont sikerült kivédekezni néhány hazai támadást, a másik oldalon meg jöttek a szép megoldások, és visszajöttünk nyolc pontra. És nem volt megállás, furcsa, de a hazaiak váltak idegesebbé, Golomán György pedig faulttal együtt dobott be egy triplát és a büntetőt is értékesítette, teljesen nyílttá vált a mérkőzés. Olyannyira, hogy Vojvoda Dávid 5 pontjával, majd Perl Zoltán dudaszós duplájával a záró negyed előtt már a mieinknél volt az előny.

Az utolsó negyed elejére megint elfogytak a pontos befejezések a magyar csapatnál, Kamenjas viszont lekapkodta a lecsorgókat, termelte a pontokat közelről és négy perccel a vége előtt hat pont előnnyel vezetett Bosznia. A hazai center semlegesítésével és a lepattanók megszerzésével a hajrában is hadilábon állt a magyar csapat, így hiába indult be még egyszer Perl és csillant fel egy perccel a zárás előtt az esély Benke Szilárd hármasa után, nem sikerült nyerni Szarajevóban, és ezzel lényegében a világbajnoki álmaink is szertefoszlottak.

FÉRFI KOSÁRLABDA-VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ
MÁSODIK SZAKASZ
K-CSOPORT, 3. FORDULÓ
BOSZNIA-HERCEGOVINA–MAGYARORSZÁG 83–78
(23–18, 29–20, 10–26, 21–14)
Szarajevó, 4500 néző. Vezette: Proc (lengyel), Lucis (lett), Straube (német)
BOSZNIA-HERCEGOVINA: GEGIC 14/3, VRABAC 11/3, H. Delalic 3, LAZIC 16/3, KAMENJAS 20. Csere: Campara 9/3, Sejfic 2, Penava 8/3, A. Delalic. Szövetségi kapitány: Adis Beciragic
MAGYARORSZÁG: Váradi 8/3, Vojvoda 13/3, Benke 9/6, FILIPOVITY 17/12, Hopkins 3. Csere: KELLER Á. 7, PERL 15, Somogyi Á., Golomán 6/3, Kiss D. Szövetségi kapitány: Ivkovics Sztojan
Az eredmény alakulása. 2. perc: 4–6. 8. p.: 16–12. 12. p.: 31–22. 15. p.: 39–28. 19. p.: 48–36. 23. p.: 57–40. 25. p.: 59–51. 29. p.: 59–57. 32. p.: 84–86. 36. p.: 75–68. 38. p.: 77–69
MESTERMÉRLEG
Adis Beciragic:
– Remek este volt ez nekünk, nagy problémákkal küzdöttünk, de a játékosok szívvel-lélekkel harcoltak, megérdemelték a győzelmet. A magyar csapat nagyszerű, ahogy az edzője is, így ez óriási győzelem volt!
Ivkovics Sztojan: – Nagyon kemény mérkőzést játszottunk, kosárlabdatudás szempontjából nem maradtunk alul, de a bosnyákok huszonegy támadólepattanót szedtek, így nem nyerhettünk. Ilyen esetben vagy az akarattal van baj, vagy azzal, hogy fizikailag erősebbek, mint mi, most utóbbi történt. Várjuk Boszniát a visszavágóra!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik