Férfi kosár: szolnoki sikerrel indult a Morgen Emléktorna

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2020.09.18. 20:27
null
A fehér mezes szolnokiak legyőzték a Kaposvárt (Fotó: Molnár Gyula/Tolnai Népújság)
A másodszor is átszervezett, immár csak háromcsapatos férfi kosárlabdatorna, a Morgen Ferdinánd Emléktorna pénteki első meccsén papírforma Szolnok-siker született.

 

Nyolc évvel ezelőtt október 11-én 21 éves korában elhunyt Morgen Ferdinánd, az Atomerőmű SE és a magyar kosárlabdasport egyik legnagyobb ígérete. A magyar válogatott center szívaortája túl tág volt, meg kellett műteni, s noha a 2012 szeptemberében elvégzett operáció sikeresnek tűnt, októberben a szív megállt.

A paksi klub 2013 óta minden évben nívós emléktornát rendez egykori játékosa tiszteletére, vagyis a rendezvény létrejöttének oka egy szörnyű haláleset volt. Idén az események váratlan alakulása végett kétszer is újra kellett gondolni a viadalt, amely a résztvevők miatt előzetesen a hazai tornák közül kiemelkedett, hiszen a házigazdán kívül a 2019-es bajnok Falco, a Szolnok és a nyáron alaposan megerősödő Alba Fehérvár alkotta (volna) a mezőnyt.

Csakhogy a múlt héten a szombathelyiek jelezték, a sok sérült miatt lemondják a részvételt, majd a nyitónapon a fehérváriak tudatták a szervezőkkel, a Falcóhoz hasonló problémák miatt nem vesznek részt a viadalon. Ezért aztán háromnaposra nyúlt és háromcsapatosra szűkült a rendezvény, s az elsőként beugró Kaposvár a Szolnokkal csapott össze pénteken, míg az így meccs nélkül maradó házigazda délután öt órától edzett egy jóízűt.

A szolnoki Juhos Levente saját elmondása szerint az év végi bakigyűjteménybe illő módon vált harcképtelenné a hétvégére.

„Rehabilitációs foglalkozás közben mutattam be a többieknek egy új gyakorlatot, amikor a lábam lecsúszott a polifomról, és a nagylábujjam visszabicsaklott″ – mesélte az eddig öt felkészülési meccséből négyet megnyerő Olajbányász centere.

A Tisza-parti gárda a somogyi csapat ellen is rendkívül agresszíven és hatékonyan védekezett, az első negyedben például mindössze 11 pontot engedélyezett a második félidő elején hat pontra felkapaszkodó riválisnak. Ám az Olaj ezután egy 12–2-es etappal visszaverte a somogyiak feltámadását, és végül 77–66-ra nyert, de szombaton biztosan nehezebb dolga lesz az ASE ellen…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik