Férfi kosár NB I: öt légióssal is a címvédés a Falco célja

MTI/D. S. B.MTI/D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.08.03. 12:50
null
Gráczer György szerint a Falco célja a címvédés az NB I-ben (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
Gráczer Görgy ügyvezető szerint öt légióssal vég neki a következő idénynek a Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely, amelynek ezúttal is a címvédés a célja a férfi kosárlabda NB I-ben – írja az MTI.

A klub elöljárója szerdán az M1 aktuális csatornán elmondta, a válogatott Váradi Benedek, Golomán György, Benke Szilárd és Somogyi Ádám mellett Marvin Clark és Deontae Hawkins is távozott. Mivel a hazai mezőnyből nehéz lenne őket pótolni, a Bajnokok Ligájában is érdekelt egyesület vezetősége úgy döntött, hogy már nem három, hanem öt légióssal kezdi meg a következő évadot.

„Az előző idényben hat magyar válogatottunk volt, ilyenre nem emlékszem egy csapanál sem az elmúlt húsz évben” – jelentette ki Gráczer Görgy.

„Ők az előző években is szerettek volna külföldre szerződni, és a kiemelkedő BL-eredményeink is közrejátszottak abban, hogy Benke a francia, Váradi és Golomán a litván ligába távozik. Somogyi pedig az Alba Fehérvár sportkoncepcióját választotta.”

Az ügyvezető kifejtette, a szintén válogatott Perl Zoltán és Keller Ákos élő szerződéssel rendelkezik, a légiósok közül a horvát Boris Barac marad, Körmendről pedig Krivacsevics Márkó érkezik.

„Leigazoltuk az amerikai Zach Brownt és Matt Tibyt, és még két légióst szeretnénk szerezni, így a csapat játékereje nem fog gyengülni” – szögezte le Gráczer Görgy, hozzátéve, a 2022–2023-as idényben is a bajnoki cím elhódítása a Falco célja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik