Férfi kosár NB I: kikapott az újonc a szezonnyitón

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
Vágólapra másolva!
2017.09.29. 20:33
null
Nehéz helyzetben a szezon első pontjait szerző Nenad Sulovics (Fotó: Földi D. Attila)
Az újonc debreceni csapat, a DEAC hazai pályán 78–66-ra kikapott a Szegedtől a férfi kosárlabda NB I 2017–2018-as szezonjának péntek este lejátszott első mérkőzésén.

 

Tegáz-DKK, DAKK, Debreceni Vadkakasok, DEKE, Factum. A debreceni kosárlabda elmúlt két évtizedének csapatai, amelyek szinte kivétel nélkül látványos és méltatlan haláltusában szűntek meg.

Amikor 2013 nyarán a maga után semmilyen értékelhető nyomot nem hagyó Factum is kimúlt, sokan úgy vélték, el van átkozva a sportág a városban, az újrakezdés pedig szinte reménytelennek látszott.

A fentebb említett klubok közös jellemzője a bizonytalan gazdasági háttér volt – miként Debrecen idei sporttragédiája, a helyi jégkorongszakosztály, a DHK felnőttcsapata megszűnésének is… –, így egyértelműnek tűnt, hogy a hajdúsági megyeszékhelyen csak egy minden szinten biztos alapokra építő egyesület keretein belül éleszthető újra a kosarazás.

Ebben a helyzetben állt a minőségi kosárlabda mögé Magyarország egyik legnagyobb felsőoktatási intézménye, s a DEAC mint tradicionális egyetemi klub vette szárnyai alá a kosarasokat. Az építkezés eredményeként a debreceniek a 2016–2017-es szezon végén imponáló produkcióval megnyerték az NB I/B rájátszását, így a város négyéves kihagyás után visszakerült a sportág honi térképére!

S hogy minderre van kereslet Debrecenben, jelzi, hogy bő fél órával az új idény első bajnokija előtt hosszú sorok kígyóztak az Oláh Gábor utcai sportcsarnok pénztárai előtt. A kezdésre megteltek a lelátók, s főként hazai oldalon látszott a feszültség az arcokon. A DEAC legrutinosabb kosara, Ivan Lilov azonban nem tűnt idegesnek, pedig számára különleges volt a mérkőzés, hiszen az előző évadot még Szegeden töltötte, s ő volt a Tisza-parti szurkolók egyik nagy kedvence.

Már a debreceniek fehér mezében támad a korábbi szegedi kedvenc, Ivan Lilov (Fotó: Földi D. Attila)
Már a debreceniek fehér mezében támad a korábbi szegedi kedvenc, Ivan Lilov (Fotó: Földi D. Attila)

 

Szomorkásan, s ami a legfontosabb, civilben mosolygott a Debrecen centere, Farkas Attila, akinek a meccs előtti napon „beállt” a dereka, így nem tudta vállalni a játékot, hiányában pedig jelentősen szűkült az újonc rotációs lehetősége, ráadásul Bognár Kristófra és Fekete Viktorra sem számíthatott Berényi Sándor.

A DEAC így a harmadik negyed elejéig tartotta a lépést, a Szeged Andrija Csirics és Nenad Sulovics vezérletével fokozatosan meglépett a katasztrofálisan büntetőző riválisától, és 78–66-ra nyert.

„Egész héten arra készültünk, hogy kemény mérkőzést játszunk, és szerencsére megtelt a csarnok, így a hangulat is remek volt. Igazi első fordulós, küzdős találkozó volt, amelyet nagy csatában sikerült megnyernünk!” – örvendett Juhos Levente, a Szeged erőcsatára.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
ALAPSZAKASZ, 1. FORDULÓ
Pénteki mérkőzés

DEAC–NATURTEX-SZTE-SZEDEÁK 66–78 (16–16, 17–19, 15–19, 18–24)
Debrecen, 1200
néző. V: Pálla, Frányó, Mészáros B.
DEAC: JONES 18/3, Lilov 12/3, Molnár A. 13/3, Lajsz 4, ARMWOOD 16. Csere: Kósa, Velkey, Omenaka 3. Edző: Berényi Sándor
SZEGED: BOLTICS 20/3, Fortune 9/3, CSIRICS 18/9, Juhos 8, SULOVICS 8. Csere: KOVÁCS ÁDÁM 10, Wirth 3/3, Vágvölgyi 2. Edző: Andjelko Mandics
Az eredmény alakulása. 2. perc: 0–5. 5. p.: 8–8. 12. p.: 22–16. 16. p.: 25–22. 19. p.: 41–43. 26. p.: 47–44. 29. p.: 48–54. 32. p.: 48–59. 37. p.: 57–66
Kipontozódott: Wirth (37. p.)
MESTERMÉRLEG
Berényi Sándor:
– A sérülések miatt nem tudtunk megfelelő szerkezetben játszani. A szabad labdák és lepattanók megszerzése volt a sanszunk, ez sajnos nem sikerült, így a gyors indítások is elmaradtak.
Andjelko Mandics: – Ilyen meccsre számítottunk, hiszen mindkét fél számára nagy volt a tét. Mindig veszélyes egy újonc ellen idegenben kezdeni. Fontos, hogy akkor is volt tartása a csapatnak, amikor hátrányba kerültünk, és hogy Ivan Lilovot csapatmunkával kapcsoltuk ki a játékból.

A további program (szombat)
Atomerőmű SE–Falco-Vulcano Szombathely
JP Auto-Jászberény KSE–Egis Körmend
Pécsi VSK-VEOLIA–Szolnoki Olaj KK
Zalakerámia ZTE KK–KTE-Duna Aszfalt
Sopron KC–MAFC
Az Alba Fehérvár–Kaposvári KK mérkőzést elhalasztották.

Debreceni eligazítás (Fotó: Földi D. Attila)
Debreceni eligazítás (Fotó: Földi D. Attila)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik