Férfi kosár NB I: jól reagáltak a váltásra a pécsi játékosok

GY. F.GY. F.
Vágólapra másolva!
2020.03.04. 08:12
null
Már több mint két hónapja Dragan Alekszics edzi a férfi kosárlabda NB I-ben szereplő PVSK-Veoliát (Fotó: Löffler Péter/Dunántúli Napló)
Már több mint két hónapja Dragan Alekszics edzi a férfi kosárlabda NB I-ben szereplő PVSK-Veoliát, a szakvezető elégedett a csapatával, amely irányítása alatt négyszer győzött és csak kétszer kapott ki.

 

A pécsiek speciális helyzetbe kerültek a válogatott két Európa-bajnoki selejtezője miatt beiktatott szünetben: a pauza előtti utolsó meccset ők játszották Debrecenben február 11-én, majd a pihenő után is hamar, március 4-én pályára szólítják őket, noha a mezőny nagy része csak szombaton folytatja a bajnoki küzdelmeket. Azért mindenkinek jutott néhány nap kosárlabda nélkül, és a hangulattal sincs nagy baj a PVSK-Veolia háza táján, hiszen a bő két hónapja Csirke Ferenc helyére kinevezett Dragan Alekszics négy győzelmet és csupán két vereséget számlál együttesével.

Elégedett vagyok a srácokkal, jól reagáltak a váltásra – mondta a szerb szakvezető. – Igyekeznek elsajátítani az új játékrendszert az edzéseken és a mérkőzéseken is, noha nem volt egyszerű dolguk, sok nehézségen estek át az idény korábbi részében. Általában megfelelő ritmusban és tempóval játszottunk, csak a legutóbbi, debreceni meccsünk képez kivételt, ami nem sikerült úgy, ahogyan szerettük volna. Ennek az is az oka volt, hogy Horti Bálint és C. J. Aiken akkor tért vissza rövidebb-hosszabb kihagyás után, némi kockázatot is vállaltunk a szerepeltetésükkel.”

Aiken ráadásul, akit őszi térdsérülése miatt meg is operáltak, még nem százszázalékos, mert miután pályára lépett a Hajdúságban, bevizesedett a térde, így újabb néhány napnyi pihenőre kényszerült, de állapota folyamatosan jobb és jobb lesz.

Minden mérkőzés fontos a Pécsnek, így a ZTE elleni szerdai is az lesz, hiszen a tabella elképesztően szoros, a negyedik és a tizedik helyezett csapatot csupán két győzelem választja el egymástól, és még hét forduló hátra van az alapszakaszból...

Több mint érdekes az élvonal, hét csapat is van, amely bejuthat a felsőházba, de közülük néhányat még az alsóház réme is fenyegeti – taglalta Alekszics mester, aki korábban négy évet töltött Pécsen játékosként, tehát a klubnál dolgozók jelentős részét ismeri és családias atmoszférába került, a szolnoki évek után nem tett neki rosszat a környezetváltozás, új szakaszba lépett edzői pályafutása. – Nagyon fontos, hogy a négy hazai mérkőzésünket megnyerjük, és meg tudjunk lépni kissé az üldözőktől. Két közvetlen riválisunkat, a Zetét és az Oroszlányt is vendégül látjuk, ugyanakkor jön hozzánk a nagyon erős Olaj és a Falco is, amely a bajnoki cím első számú favoritja. Harcolunk, hogy a legjobb nyolc között a lehető legjobb pozícióba kerüljünk, és imádkozunk, hogy mindenki egészséges maradjon, ne sújtsanak minket újabb sérülések, hiszen beindul a hihetetlenül húzós, heti két-három mérkőzéses ritmus.”

A következő ellenfél, a ZTE is jól indult az edzőváltás, vagyis a horvát Ante Nazor kinevezése óta, háromból három meccset húzott be a gárda. A zalaiak agresszívabban védekeznek, mint korábban, és nagyon gyorsak az átmeneti játékban, amit Reggie Johnsonra, Dirk Williamsre és Justin Bibbinsre építenek, s amelyből sok könnyű kosarat szereznek. Alekszics szerint a PVSK-nak meg kell állítani a tranzíciót, és a fenti játékosok hatékony egy-egyezéseit; ha ez sikerül, akkor igen nagy esélye van megszerezni a fontos győzelmet csapatának.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik