Férfi kosár NB I: esélyt sem hagyott a Körmend az Olajnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.16. 20:04
null
Petty (a labdával) remekül irányította <br />a Körmendet (Fotó: Mészáros János)
A férfi kosárlabda NB I 25. fordulójában a Körmend idegenben győzte le magabiztosan a Szolnoki Olajt, míg az Atomerőmű megőrizte hazai veretlenségét.

Az idei szezonban eddigi két egymás elleni meccsükből kétszer verte meg a Körmend a bajnoki címvédő Szolnoki Olajt, harmadik meccsükre a Tiszaligetben került sor. A kupadöntő „visszavágója" Vojvoda Dávid kosarával kezdődött, és mint később kiderült, ekkor vezetett a meccsen utoljára a hazai csapat.

Az Olaj végig az eredmény után futott, a második félidőben egyszer sem sikerült 10 ponton belül férkőznie. A vendégeknél remekül irányított Parrish Petty (16 pont, 10 gólpassz), de rajta kívül még négyen dobtak tíz pont fölött.

Az alapszakasz első helyéért még mindig versenyben lévő Zalaegerszeg a szintén elsőségre pályázó Pakshoz látogatott. A mérkőzés elején a zalaiak irányítója, James Kinney nemcsak a pontokat, hanem a személyi hibákat is szorgosan gyűjtögette, így a második negyed közepén beütött negyedik faultja után Bencze Tamás kénytelen volt lecserélni őt. Ezt kihasználva átvette a vezetést a Paks, de nem tudott nagyobb előny kiépíteni.

A második félidőben végig fej fej mellett haladtak a felek, melyből negyedik negyedének köszönhetően a Paks jött ki jobban. Az ASE-ban mind a tíz pályára lépő játékos betalált, és ez most többet ért, mint a túloldalon Kinney, Govens és Mohácsi Máté kiemelkedő játéka.

Az első negyedben úgy tűnt, a Nyíregyháza a szombati csodát megismételve ismét elkap egy élcsapatot, a Székesfehérvár viszont nem tett szívességet az osztályozós helyen álló ellenfelének. Az első tízpercnyi remek játékot ugyanis nem tudták tartani a nyírségiek, az Alba pedig előbb beérte, majd meg is előzte az NYKK-t, kialakítva így a forduló legsimább végeredményét.

A kiesés elől menekülő Jászberény hazai pályán kapta el a Kaposvárt. A somogyiak sorozatban negyedik vereségüket könyvelhetik el, míg a JKSE az év eleji gyenge játékát feledtetve életjeleket mutat az utóbbi hetekben.

Meglepetést okozott a Csirics és Tucker vezette Szeged, amely idegenben győzte le a Falcót. A Sopron nyert a kezdő irányítóját nélkülöző MAFC otthonában. A MAFC a mérkőzést követően óvást nyújtott be. A házigazda klub álláspontja szerint a mérkőzés ellenőre, Gencsev Plámen jogtalanul nem engedte pályára lépni Mark Smith-t.

A Pécs sima győzelmet aratott a Kecskemét felett, nagy lépést téve a középházba jutás felé.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
SZOLNOKI OLAJ KK–EGIS–KÖRMEND 62–75 (18–29, 18–17, 10–15, 16–14)
Szolnok, 1000
néző. V: Cziffra, Hegedűs T., Vida
SZOLNOK: Wittmann 13/9, VOJVODA 17/9, Kovács P., Milosevics 10/3, Keller Á. 2. Csere: Vrbanc 5/3, Burrell 3, Jones 12, Gregory. Edző: Sztojan Ivkovics
KÖRMEND: PETTY 16/9, Channels 13/9, MCKINNEY 14/6, Tóth N., DUINKER 16/3. Csere: FERENCZ CS. 11/3, Dickerson 2, Lakosa 3/3, Farkas A., Németh Á. Edző: Teo Cizmic
Az eredmény alakulása. 4. perc: 8–11. 8. p.: 13–21. 13. p.: 22–34. 17. p.: 32–38. 19. p.: 36–41. 22. p.: 38–54. 27. p.: 43–56. 34. p.: 48–71. 38. p.: 57–73
MESTERMÉRLEG
Sztojan Ivkovics:
– Nem jó hazai pályán kikapni, de azt el kell mondanom, hogy az út elején vagyunk, és ez látszott is a mai teljesítményünkön. A következő lépés az, hogy kilábalni a hullámvölgyből, aki engem ismer, tudja, hogy ki is fogunk mászni belőle. Dolgozunk tovább, és ennél majd sokkal jobbak is leszünk.
Teo Cizmic: – Olyan játékosok alkotják csapatunkat, akik harcosan játszanak mindegyik mérkőzésen, és most nemcsak jól küzdöttek, hanem jól is dobtak. Annak külön örülök, hogy nem az utolsó mérkőzésre hagytuk a döntést, már most bejutottunk a legjobb öt közé. Gondolom, a Szolnoknak is ez volt a lényeg, és a továbbiakban is nagy meccseket fogunk játszani egymással.

ATOMERŐMŰ SE–ZALAKERÁMIA ZTE KK 88–80 (16–24, 22–14, 23–23, 27–19)
Paks, 1100
néző. V: Benczur, Frányó, Szabó G.
ATOMERŐMŰ: DUNN 9/3, ROBINSON 18/6, BARNIES 11/9, Eilingsfeld 7/3, Tóth Á. 11. Csere: Kovács Á. 9/6, Will 6/6, Fomin 5/3, Watkins 4, MEDVE 8/6. Vezetőedző: Schmidt Béla
ZTE: KINNEY 22/6, GOVENS 20/6, Kerpel-Fronius 10/3, MOHÁCSI 20/12, Pantelics 3. Csere: Fekete, Velkey 4, Czinger 1. Vezetőedző: Bencze Tamás
Az eredmény alakulása: 2. perc: 5–4. 7. p.: 12–15. 12. p.: 24–24. 17. p.: 36–30. 23. p.: 45–45. 27. p.: 55–49. 32. p.: 70–64. 36. p.: 75–76
Kipontozódott: Kerpel-Fronius (38. p.), Mohácsi (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Schmidt Béla:
– Kiegyenlített, kiélezett mérkőzés volt. Nehezen tudtunk kibontakozni, nem igazán találtuk a ZTE védekezésének ellenszerét. A második félidőben változtattunk a játékunkon, s szerencsére egy-egy jókor jött hármas megadta számunkra a lendületet. Férfias, kemény küzdelem volt, örülünk a győzelemnek, de mind a két csapat megérdemelte volna.
Bencze Tamás: – Két olyan mutató van, ami nagyon szembetűnő és beszédes. Az egyik a lepattanókért vívott csata, amit nagyon elveszítettünk. A másik, ami a védekezésünket dicséri, hogy tizennégy labdát szereztünk. A második félidőben kapott ötven pont viszont nagyon sok, igazából ez, és a paksiak hárompontosai pecsételték meg a sorsunkat.

PÉCSI VSK PANNONPOWER–KTE DUNAASZFALT 72–63 (14–13, 20–12, 26–23, 12–15)
Pécs, 1200
néző. V: Győrffy, Gorka, Jakab L.
PVSK: Nelson 7/3, POPADICS 18/9, Bíró 7/3, BUDIMIR 19/6, HORTI 18/3. Csere: Harazin, Antóni 3/3, Krnjajski, Bödör, Popgyákunik, Kővágó-Laska. Edző: Csirke Ferenc
KECSKEMÉT: Harris, Pongó Martin 9/3, DJERASZIMOVICS 18, Ivosev 7, KARAHODZSICS 17. Csere: Pongó Máté 10/6, Hegedűs G.. 2. Edző: Borisz Maljkovics
Az eredmény alakulása. 3. perc: 0–4. 6. p.: 4–6. 13. p.: 14–14. 17. p.: 26–18. 23. p.: 42–30. 26. p.: 47–37. 33. p.: 69–49. 37. p.: 69–55
MESTERMÉRLEG
Csirke Ferenc:
– A fiúk maximálisan betartották, amit megbeszéltünk, tudtuk, hogy a védekezéssel nyerhetünk. Az elsődleges célunk a középszakaszban a playoffba jutni, most még nem tudom, hogy ez sikerült-e.
Borisz Maljkovics: – Ma a Pécs volt a jobb, a meccs elején jól védekeztünk, de ezt nem használtuk ki, hagytuk, hogy a hazaiak rátaláljanak a jó ritmusra.

TLI-ALBA FEHÉRVÁR–MARSO NYÍREGYHÁZA KK 101–69 (18–29, 29–15, 25–14, 29–13)
Székesfehérvár, 1500
néző. V: Papp P., Söjtöry, Praksch
FEHÉRVÁR: CHERY 20/12, Myles 7/3, SPURLOCK 20/9, PEARSON 22/3, Lóránt 2. Csere: Wright, Simon B. 6/3, MARKOVICS 16, Csorvási 8, Tóth P., Filipovics. Edző: Dzunics Braniszlav
NYÍREGYHÁZA: Bus I. 4, UNRUH 16/12, Miller 7/3, KRSZTANOVICS 21/3, Ware 15. Csere: Savic 4, Kósa T., Nagy K. 2, Fazekas, Lajsz. Szakmai igazgató: Sitku Ernő
Az eredmény alakulása: 3. perc: 5–5. 5. p.: 10–16. 8. p: 12–24. 12. p.: 22–31. 14. p.: 33–31. 18. p.: 41–41. 22. p.: 49–44. 25. p.: 56–52. 28. p.: 65–54. 32. p.: 79–59. 35. p: 90–59. 38. p.: 97–69
Kipontozódott: Ware (37. p.)
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav:
– A második negyedtől jól összeraktuk a védekezésünket, és sikerült jól védekeznünk. Annak ellenére, hogy azért beestek néha olyan hibák, amelyekért másik meccsen, drágán megfizethetünk, mert több könnyű kosarat kaptunk. Nagyon pozitívnak tartom viszont, hogy ma a cserepadunkról érkezett az energia és a minőségi játék.
Sitku Ernő: – Tudtuk, hogy a Fehérvár keményen védekezik, ez ellen kellett volna nekünk megtalálnunk azt a fegyvert, amellyel magunk javára tudjuk fordítani a mérkőzést. Sajnos ez nem sikerült, addig a pontig, amíg tudtuk kontrollálni a játékunkat, és azt játszottuk, amit elterveztünk, egész szépen álltunk, de öt perc alatt nem lehet összeomlani. A lepattanóharcot 37–23-ra elvesztettük, hét assziszttal pedig nem lehet meccset nyerni.

FALCO–TREND OPTIKA KC SZOMBATHELY–SZTE–SZEDEÁK 77–86 (13–17, 17–26, 20–21, 27–22)
Szombathely, 1500
néző. V: Kapitány G., Török R., Kulcsár T.
FALCO: Thomas 13/3, Váradi B. 10/6, Burgess 18/6, RELPHORDE 19/6, Wright 5. Csere: Lekli 5, Bognár, Hódi 7/3, Kovács B., Durázi. Edző: Kálmán László
SZEGED: TUCKER 23/12, Moravcsik 3/3, CSIRICS 28/18, Juhos 6, VETTE 14. Csere: Molnár A. 5/3, Révész, Vágvölgyi 7/3. Edző: Nikola Lazics
Az eredmény alakulása, 5. perc: 4–4. 7. p.: 7–12. 12. p.: 16. p.: 23–33. 20. p.: 30–43. 24. p.: 31–52. 26. p.: 38–54. 30. p.: 50–64. 33. p.: 58–69. 36. p.: 63–73. 39. p.: 74–78
Kipontozódott: Juhos (38.), Molnár A. (40.)
MESTERMÉRLEG
Kálmán László:
– Nem volt ritmusunk, nem sikerült semmi. Ami az ellenfélnek bement, az nekünk kiperdült a gyűrűből. A kulcsembereink nem azt nyújtották, amit tudnak, védekezésben hiányzott a kellő agresszivitás. A Szeged ránk erőltette az akaratát, megérdemelten nyert.
Nikola Lazics: – Már az előző mérkőzésen is jól játszottunk, de akkor nem volt szerencsénk. Most megérdemelten nyertünk, végig vezettünk, a játékosok bátrak voltak, végig hittek a sikerben. Nagyon fontos győzelmet arattunk!

JP–TOP COP JÁSZBERÉNY–KAPOSVÁRI KK 85–76 (16–14, 23–21, 31–21, 15–20)
Jászberény, 400
néző. V: Pálla Z., Balog Gy., Boros T.
JÁSZBERÉNY: CAFFEY M. 27/6, Rakics M. 13/6, Horváth Á. 3, DRAMICANIN R. 12/6 , Sherman G. 13. Csere: COHN T. 16, Cseh Gy. 1. Edző: Szrecsko Szekulovics
KAPOSVÁR: UBILLA E. 22/12, Puljko H. 2, Baki G. 3/3, HENDLEIN R. 10/3, Jazvin E. 18. Csere: Spica M. 4, Benke Sz. 8/6, FODOR M. 9/3, Grebenár P. Edző: Kmézics Zoran
Az eredmény alakulása: 3. perc: 0–5. 7. p.: 11–11. 13. p.: 21–22. 17. p.: 31–28. 23. p.: 47–45. 27. p.: 58–52. 33. p.: 73–63. 37. p.: 81–74
Kipontozódott: Sherman G. (40. p.), Puljko H. (40. p.), Ubilla E. (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Szrecsko Szekulovics:
– Nagyon kellett ez a győzelem, most a harmadik negyedben játszottunk a legjobban, és az ott szerzett előnyünket a negyedik negyedben is meg tudtuk tartani.
Kmézics Zoran: – Az első félidőben jól játszottunk, de a harmadik negyed döntött. Ekkor jogosak voltak a technikai ítéletek. Ezzel együtt is elégedett vagyok a játékosaimmal.

MAFC–SOPRON KC 59–88 (14–25, 15–22, 15–16, 15–25)
Gabányi sportcsarnok, 200
néző. V: Földházi, Gál J., Hervay
MAFC: Mócsán 8, Misek 9, Anderson 13/9, Nwakamma 4, JOHNSON 8. Csere: Kovács Ádám 9, Debreceni D., Lakits 8/6, Pápai, Timkó. Edző: Garai Péter
SOPRON: RUJÁK 11/3, Laroche 9/3, TAKÁCS N. 16/12, BAVCSICS 15/6, TAYLOR 13. Csere: Dénes 2, Tóth G. 7/3, Tiggs, BÁN 12/6, Molnár M. 3, Élő. Edző: Sabáli Balázs
Az eredmény alakulása: 4. perc: 3–6. 8. p.: 14–20. 13. p.: 17–29. 17. p.: 23–38. 24. p.: 35–54. 29. p.: 44–62. 33. p.: 48–73. 38. p.: 53–84
MESTERMÉRLEG
Garai Péter:
– A kezdés előtt két perccel jelezte az ellenőr, hogy nincs rendben irányítónk sportorvosija, így nem játszhat. Magamra vállalom, túlságosan ebbe az irányba vittem el a dolgokat, s ezt a játékosok is megérezték, talán ennek is része volt abban, hogy ami erősségünk volt, hazai pályán a jó dobószázalék, most nem működött. Gratulálok a Sopronnak, de megóvjuk a mérkőzést, mivel az igazolás egész eddig jó volt. Sajnáljuk, hogy a Sopront egy ilyen, senkinek sem jó helyzetbe hozzuk, de minden mérkőzés szinte élet-halál, s a végsőkig elmegyünk igazunk bizonyítására.
Sabáli Balázs: – Mindkét csapatból hiányzott meghatározó játékos, ami most ellenfelünket érintette érzékenyebben. Ennek is volt köszönhető, hogy a MAFC nem tudott olyan hatékonyan támadni, mint ahogy hazai pályán szokott. Örülök, hogy végig koncentráltak voltunk, a dobószázalékok közötti különbségnek köszönhetően nyertünk biztosan, győzelmünket nem fenyegette veszély.

AZ ÁLLÁS
1. Szolnoki Olaj KK 25 19 6 2015–1801 0.880
2. Atomerőmű SE 25 19 6 2117–1938 0.880
3. Zalakerámia ZTE KK 25 18 7 1984–1838 0.860
4. TLI-Alba Fehérvár 25 17 8 2266–1953 0.840
5. Egis Körmend 25 17 8 2084–1931 0.840
6. Sopron KC 25 16 9 2027–1878 0.820
7. Falco KC Szombathely 25 13 12 2006–1978 0.760
8. Kaposvári KK 25 11 14 2025–2068 0.720
9. KTE-Duna Aszfalt 25 10 15 1851–1962 0.700
10. PVSK-PannonPower 25 9 16 1879–2018 0.680
11. Naturtex-SZTE-Szedeák 25 8 17 1918–2076 0.660
12. MAFC 25 8 17 2038–2262 0.660
13. MARSO Nyíregyháza 25 5 20 1917–2175 0.600
14. JP-TOP COP Jászberény 25 5 20 1970–2219 0.600
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik