Férfi kosár NB I: Éleslövészet lesz! – Csirke Ferenc

Vágólapra másolva!
2022.08.09. 09:50
null
Csirke Ferenc igyekszik majd nem meglepődni a paksi kispadon, ha valamelyik játékosát zsákolni látja (Fotó: Tumbász Hédi)
Majdnem teljes a kerete a négyszeres magyar bajnok Atomerőmű SE-nek, amely a hazánkban már többször bizonyított edzővel, Csirke Ferenccel szeretne visszakerülni az élcsapatok közé.

 

LASSAN FELEDÉSBE MERÜL Pakson, hogy a férfibajnokság élvonalában szereplő Atomerőmű SE a klubtörténet egyik, ha nem a legrosszabb idényét fejezte be májusban. A négyszeres bajnok, négyszeres Magyar Kupa-győztes szinte végig a tabella alsóbb részében küszködött, utolsó lett az alapszakaszban, s ugyan kétszer váltott edzőt, de így is csak a PVSK elleni playoutpárharcban tudta kiharcolni a bennmaradást. Az ASE a szlovén Teo Hojc vezetésével kezdett, de tíz fordulót követően a monte­negrói Petar Mijovics érkezett a kispadra, ám ő sem maradt sokáig, az alapszakasz vége előtt két fordulóval egészségi okokra hivatkozva távozott. Az addigi másodedző, Jan Pavlík vette át a gárdát, s a korábbi remek játékos irányításával végül benn maradt az élvonalban a klub. Amely aztán Csirke Ferencet, a legyőzött PVSK-t korábban tíz éven át, a PEAC Pécs női együttesét az előző két évadban irányító szakembert nevezte ki a csapat élére.

„Úgy kezdtem bele a munkába, mintha ez a két férfikosármentes év meg sem történt volna  – mondta a Nemzeti Sportnak a 46 éves Csirke Ferenc. – Próbálok majd nem meglepődni, ha egy lefutás végén zsákol a játékosom. Félretéve a tréfát, nem lesz könnyű dolgunk, mert korábban egyetlen csapattaggal sem dolgoztam, ellenfélként persze ismerem Eilingsfeld Jánost, Kovács Ákost vagy Taiwo Samuelt. Ezért is volt most hasznos, hogy július végétől két hét egyéni képzést tartottunk a játékosoknak, hogy ott is tudjunk ismerkedni egymással. Ami az újakat illeti, Taiwo megszerzésének nagyon örülök, szükségünk volt egy magyar magas­emberre, Sami három éve a Szolnok felnőttcsapatával dolgozott, voltak sikerei, nála jobbat ebben a kategóriában nem találhattunk volna. A légiósok kapcsán Gulyás Róbert, a kosárlabda-szakosztály elnöke elmondta, milyen összegkereten belül van mozgástér, megpróbálunk ezen belül maradni, semmiképpen sem szeretnénk túlköltekezni. Elsőként szerződtetett külföldi játékosunkat, Jordan Mincsevet Oroszlányból ismerjük, hármas és négyes poszton is tud jól teljesíteni, ideális megoldás, mert szélesíti a variációs lehetőségeinket. Az újonc center, Paul Atkinson tud háttal a gyűrűnek is játszani, ezért is választottuk. Légiósirányítónk kapcsán voltam a legfinnyásabb, sokat válogattam, mire Deon Edwint kiválasztottuk, mert ő képes lehet Kovács Ákossal együtt is játszani, akár húsz percet is. Ukrajnában bajnokságot nyert, erős a fizikuma, így többféleképpen lehet használni. Még egy légiósunk lesz, akit később jelentünk be.”

Csirke bemutatásakor Gulyás elmondta, nagyon bízik benne, hogy az ő irányításával a klub visszakerül oda, ahová való, a bajnokság élmezőnyébe, ám mivel szinte teljesen újjá kell építeni a gárdát, azért ez egyáltalán nem tűnik könnyű feladatnak.

„A playoffba kerülés a cél, s hogy a játékosaink fejlődjenek   – folytatta a pécsi illetőségű és ott is élő Csirke. – Sok év után először nem lesz középszakasz, azaz 26 bajnoki mérkőzés áll rendelkezésre a minél jobb pozíció kiharcolására, aminél véleményem szerint három-négy meccsel lehetne több is, de ez van. Éleslövészet lesz, a rajtra nagyon oda kell figyelni, mert kevesebb lehetőség lesz a javításra. Nagyon várom, hogy elkezdődjön a munka, mi 15-én kezdjük a csapatedzéseket.”

Taiwo Samuel
Taiwo Samuel
Atomerőmű SE 2022-2023
Érkezett:   Taiwo Samuel (Szolnok), Jordan Mincsev (bolgár, Levszki Szófia, bolgár), Paul Atkinson (amerikai, Notre Dame Egyetem), Deon Edwin (amerikai, Rabotnicski, macedón)
Távozott:  Frank Áron (?), Martynas Pacevicius (litván, ?), Kendrick Brown (amerikai, ?), Mislav Brzoja (horvát, Siroki Brijeg, bosnyák), Deshon Taylor (amerikai, Kouvot, finn), Kis Raul (?), Kenneth Goins (?), Szalai Milán (?)
Maradt:   Kovács Ákos, Pajor Dávid, Gulyás Milán, Eilingsfeld János
Vezetőedző:   Csirke Ferenc
Kovács Ákos
Kovács Ákos
Csehországban is játszanak
Az ASE nyári felkészülési programjának részeként a gárda szeptember 7–8-án Csehországban lép pályára, ahol az élvonalbeli BC Brno és a BK Redstone Olomoucko Prostejov ellen mérkőzik. Ezt követően Kovács Ákosék  13-án Szegeden játszanak edzőmeccset, majd saját csarnokukban ismét megrendezik 16–17-én a Morgen Ferdinánd-emléktornát, amelyen a tervek szerint a Szeged, a Kaposvár és a Brno vesz részt. Az utolsó két felkészülési összecsapást ismét idegenben vívja az együttes, 23-24-én Kaposváron az Orosz László-emléktornán.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik