Férfi kosár NB I: bocsánatkérés a döbbenetes vereségért

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.10.10. 10:27
Döbbenetes végeredménnyel ért véget szombaton az Alba–Oroszlány mérkőzés a férfi kosárlabda NB I-ben: a hazai csapat egészen elképesztő különbséggel, 106–39-re nyert. Az 1. fordulóban a Körmendet legyőző OSE   vezetősége reagált a történtekre, és az alábbi közleményt adta ki:

„Kedves szurkolóink! Játékosaink, az edzői stáb és a klub vezetősége mind szeretnénk elnézést kérni a szombati teljesítményért! A múlt szombati remek győzelem után sajnos a héten, csütörtökön tudtuk meg, hogy egyik játékosunk, Jacob Calloway sérülése súlyosabb, mint azt reméltük. Természetesen ez nem mentség a kialakult végeredményre, mégis, összességében ezt a negatív hatást váltotta ki a közösségből. Sajnos nekünk semmi sem jött össze, míg ellenfelünknek minden. Tanulni fogunk a hibákból, és megpróbálunk javítani! Várunk benneteket szerdán, mindent meg fogunk tenni a győzelemért!”„Kedves szurkolóink! Játékosaink, az edzői stáb és a klub vezetősége mind szeretnénk elnézést kérni a szombati teljesítményért! A múlt szombati remek győzelem után sajnos a héten, csütörtökön tudtuk meg, hogy egyik játékosunk, Jacob Calloway sérülése súlyosabb, mint azt reméltük. Természetesen ez nem mentség a kialakult végeredményre, mégis, összességében ezt a negatív hatást váltotta ki a közösségből. Sajnos nekünk semmi sem jött össze, míg ellenfelünknek minden. Tanulni fogunk a hibákból, és megpróbálunk javítani! Várunk benneteket szerdán, mindent meg fogunk tenni a győzelemért!”

Az OSE szerdán a 2. fordulóban Pakson szoros csatában vereséget szenvedő Budapesti Honvédot fogadja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik