Férfi kosár NB I: az első három hely valamelyikére hajt a DEAC

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2020.05.05. 10:44
null
Kovács Adrián szerint minden megvan, hogy a következő idényben még előrébb lépjenek (Fotó: Matey István/Hajdú-Bihari Napló)
A koronavírus-járvány miatti leállás eddigi nyertese a férfi kosárlabda NB I-ben egyértelműen a Debrecen, amely nemcsak megtartotta kiválóságait, a magyar centerrel tovább erősödött.

 

Márciusban, amikor a koronavírus-járvány miatt előbb felfüggesztette, majd befejezettnek nyilvánította az idényt a honi szövetség, a DEAC 13 győzelemmel és 8 vereséggel a férfibajnokság 4. helyén, azaz a középszakaszban felsőházat érő pozícióban állt. Ez azért számított kisebb meglepetésnek, mert a hajdúságiak jobban teljesítettek, mint a náluk papíron erősebb játékoskeretű Pécs, Alba vagy Szolnok. A kényszerszünetben aztán a debreceniek az egész mezőnyt megelőzték abban a tekintetben, hogy néhány hét múlva bejelentették, nemcsak megtartják legjobbjaikat, de Molnár Márton személyében korábbi válogatott centert igazoltak.

„Abszolút tudatosan építkezünk, hosszú távon gondolkodunk, s ehhez elengedhetetlen, hogy az előző idény gerincét megpróbáljuk egyben tartani – mondta érdeklődésünkre Kovács Adrián, a DEAC mindössze 26 éves edzője, aki április végén újabb egy évre egyezett meg a klubbal. – A stílus, a játékrendszer és az edzői filozófia is akkor ér valamit, ha a mag hosszabb ideig együtt dolgozhat. Ennek megteremtéséért a vezetőség sokat tett.”

A DEAC az elmúlt hetekben sorra jelentette be a maradó játékosokat (ők az amerikai Stefan Moody, a szerb Djordje Drenovac és Polyák László), valamint Molnár érkezését. Emellett élő szerződése van Tóth Ádámnak, Bognár Kristófnak, Somogyi Ádámnak és Tóth Bencének is, azaz a keret kétharmada összeállt.

„Molnár Márton céltudatos választás volt, szépen fejlődik, s Tóth Ádámmal jól kiegészítik egymást – folytatta Kovács Adrián. – Alapvetően az ötös poszton számítunk rá, de később lehet, hogy magasbedobóként is játszatjuk. Moody győztes mentalitású, nagy tudású hátvéd, aki csapatcentrikusan gondolkodik, kulcsfigura lett nálunk, és mivel ő is szeretett volna mielőbb biztonságban lenni, gyorsan megegyeztünk vele. Drenovacot is meg akartuk tartani, mert ugyan rövid ideig volt velünk, szerethető ember és hasznos játékos, ahogyan Polyák is. Folyamatosan kapjuk és nézzük a lehetséges légiósokról szóló videókat, de nem kapkodunk, egyelőre csak egy külön mappába tesszük azokat a neveket, akik érdekelnek – a piac gyorsan változik. Igazodunk a kínálathoz, ám nyugodtak lehetünk, mert megtettük az első lépéseket, a gerinc megvan. Minden adva van, hogy a következő idényben megint előrelépjünk, s megcélozzuk az első három hely valamelyikét.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik