Férfi kosár NB I: a Falco nyerte meg a vasi derbit Körmenden

Vágólapra másolva!
2022.12.17. 20:16
null
Matt Tiby szinte mindent bedobott (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe, archív)
A férfi kosárlabda NB I szombati játéknapján a DEAC 71–59-re legyőzte a Honvéd Sportegyesületet, az Atomerőmű SE idegenben volt jobb egy ponttal (72–71) a Szedeáknál. A Sopron és a Zalakerámia is simán nyert – előbbi a Kecskemétet verte meg 83–70-re, utóbbi az MVM-OSE Lionst múlta felül 82–60-ra. A Körmend hazai pályán kapott ki 95–89-re a Szombathelytől.

 

A Falco egy végtelenül izgalmas, fordulatos, hangulatos és feszült vasi rangadót nyert meg a Körmend otthonában, mégpedig úgy, hogy volt már 13 pontos hátrányban is a második negyedben.

A piros-feketék remekül kezdték a klasszikust, hiszen két perc után gyors, dinamikus játékuknak köszönhetően 8–1-re vezettek, sok hibára kényszerítették a bajnokot. Marjan Cakarun demoralizáló blokkot osztott ki Zach Brownnak, de talán ez is kellett, hogy ébredjenek a szombathelyiek és Kovács Benedek, majd Raymond Cowells triplájával zárkóztak. Erre válaszolt még Ferencz Csaba, hat ponttal ment az első negyed után a Körmend.

A Falco szenvedett, és nem tett jót a teljesítményének, hogy sokat foglalkoztak a játékvezetői ítéletekkel a csapat tagjai, a vezetőedző Milos Konakov technikai hibát is kapott. A hazaiak elhúztak 13 ponttal, ám ahelyett, hogy kihasználták volna a túloldali zavart és frusztrációt, beleestek ugyanabba a hibába, egyre többet reklamáltak, elveszett az összpontosítás a játékukból, a szombathelyieknél pedig Matt Tiby mindent bedobott, így a vendégek visszaérkeztek a körmendiek nyakára.

Sőt, Tiby továbbra is megállíthatatlannak tűnt, a 24. percben az amerikai erőcsatár duplájával vezetett a meccsen a Falco, csak nem sokkal később egy körmendi akción belül kétszer is faultolt, összességében a negyedik személyi hibája után le kellett ülnie, a Körmend pedig újra játékba lendült.

Döntetlenről indult a negyedik negyed, és végig szorosan is alakult, a hazaiakat viszont aggaszthatta, hogy Tiby hiányában Raymond Cowells kapta el a fonalat a szombathelyieknél, aki remekül tüzelt távolról. A hajrában mindig a Falco járt előrébb, és tudatosabban is kosárlabdázott, 80 másodperccel a vége előtt Perl Zoltán hármasa döntötte el az izgalmas, színvonalas Vas megyei rangadót, amelyet összességében megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, mert több jó egyéni teljesítménye akadt, és a hajrában higgadtabb maradt.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
EGIS KÖRMEND
FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY 89–95 (24–18, 28–30, 20–24, 17–23.)
Körmend, 2000
néző. V: Földházi, Nagy V., Goda
KÖRMEND:
Chambers 15/6, PARRISH 17/3, Takács Kristóf 6, Moore 15/9, CAKARUN 19. Csere: Ferencz 9/6, Omenaka 4, Doktor, Durázi 4. Edző: Kocsis Tamás
SZOMBATHELY: POT 17/6, Kovács B. 7/3, Brown 3/3, TIBY 25/9, Keller A. 7. Csere: Perl 13/6, BARAC 12, Sövegjártó, Cowels 11/9, Verasztó. Edző: Milos Konakov
Az eredmény alakulása. 3. perc: 8–1. 8. p.: 19–12. 12. p.: 30–18. 17. p.: 46–39. 23. p.: 56–52. 27. p.: 64–70. 34. p.: 77–76. 37. p.: 83–88
Kiállítva: Omenaka (27. p.)
MESTERMÉRLEG
Kocsis Tamás: – Úgy érzem, hogy kemény, férfias küzdelemben tulajdonképpen egylabdás mérkőzést veszítettünk el. A bekapott kilencvenöt pont ellenére időnként jól védekeztünk, a legnagyobb gondunk a lepattanó labdák megszerzése terén volt, második esélyből tizenhat pontot kaptunk, ez sok. A vereség ellenére büszke vagyok a csapatomra, valami elkezdődött, szeretnénk sikeresen befejezni.
Milos Konakov: – Tudtuk, hogy nem lesz könnyű feladat a Körmendet hazai pályán legyőzni. Az első félidőben gyengén védekeztünk, és sok labdát eladtunk. Szerencsére a második játékrészben a hibák nagy részét ki tudtuk javítani, agresszívebben és hatékonyabban akadályoztuk meg ellenfelünk pontszerzési kísérleteit.

ZALAKERÁMIA ZTE KKMVM OSE-LIONS 82–60 (18–16, 23–21, 23–10, 18–13)
Zalaegerszeg, 1200
néző. V: Tőzsér, Soprony, Major
ZTE: Trice 9, O'REILLY 24/12, Polster, SMITH 16, Ostojics 5. Csere: Csuti 8, Rakicsevics 7, Németh Á., KELLER I. 11/9, Szalay 2, Zsíros. Edző: Sebastjan Krasovec
OROSZLÁNY: Ruják 5/3, Dimitrijevics 6, Carev, Calloway 8/3, KRESTININ 13. Csere: Barnjak 2, Dorogi 6, Mucza 4, ILLÉS 14/6, Werner, Szabadfi 2. Edző: Simon Petrov
Az eredmény alakulása. 3. perc: 4–2. 7. p.: 9–12. 14. p.: 25–25. 17. p.: 33–28. 19. p.: 34–33. 23. p.: 51–40. 29. p.: 62–47. 34. p.: 73–51. 38. p.: 78–57
MESTERMÉRLEG
Sebastjan Krasovec: – Az első félidőben hullámvölgyben voltunk, de jól jöttünk ki belőle. Sokkal keményebb mérkőzés volt, mint amilyennek látszik, gyors kosárlabdát produkált a vendégcsapat, rengeteget dobtak távolról. Most győztünk, de van még mit tennünk, dolgozunk tovább.
Simon Petrov: – A második játékrészre erőben és mentálisan is elfogytunk. Ki lehet kapni, de a különbség kicsit sok. A jobbik csapat nyert, a ZTE többet tett a sikerért.

Liam O’Reilly (Fotó: Pazzetta Umberto/Zalai Hírlap)
Liam O’Reilly (Fotó: Pazzetta Umberto/Zalai Hírlap)

NATURTEX-SZTE-SZEDEÁK–ATOMERŐMŰ SE 71–72 (26–24, 13–18, 16–17, 16–13)
Szeged, 800
néző. V: Benczur, Ádám, dr. Németh
SZEGED: WASHINGTON 24/12, Person 17/6, Polányi, BOGNÁR 14/3, Filipovics 6. Csere: Kerpel-Fronius B. 4, Balogh Sz., Kovács Ádám 6, Mayer. Edző: Simándi Árpád
PAKS: Kovács Ákos 18/6, EDWIN 21/3, Pajor 2, Grubor 12/6, Eilingsfeld 10. Csere: Buckhingam 9/3, Gulyás, Taiwo. Edző: Csirke Ferenc
Az eredmény alakulása. 4. perc: 9–9. 6. p.: 16–9. 9. p.: 26–16. 13. p.: 28–28. 19. p.: 39–36. 22. p.: 43–51. 27. p.: 52–57. 31. p.: 59–59. 34. p.: 59–66
MESTERMÉRLEG
Simándi Árpád: – Kevesen voltunk és sok problémával küzdöttünk. Ha lehet ilyet mondani, szépen haltunk meg. Szerencsétlenek vagyunk, hiszen a végén kimaradt a dobásunk, szörnyű így kikapni minden meccsen. A harmadik negyed elején három percen keresztül úgy gondoltuk, nem kell védekezni, utána visszakapaszkodtunk, de rengeteg energiába került.
Csirke Ferenc: – A meccs elején hagytuk, hogy játékba jöjjön a Szeged irányítója, utána viszont megfordítottuk a mérkőzést. A jövőben, amikor nálunk van az előny, nyugodtabban kell játszanunk. Örülök, hogy egy újabb egylabdás meccset nyertünk meg, és ezzel bejutottunk a kupadöntőbe, a folytatásban azért dolgozunk, hogy minél jobb helyzetből várhassuk a sorsolást és az alapszakasz második körét.

SOPRON KC–DUNA ASZFALT-DTKH KECSKEMÉT 83–70 (28–21, 26–14, 18–19, 11–16)
Sopron, 1500
néző. V: Mészáros, Frányó, Győrfy
SOPRON: Joseph 4, Jones 12/3, VALERIO-BODON 11/3, Barnett 12/3, DURHAM 17. Csere: SHINE 4, MOLNÁR M. 13, Sitku 5/3, Csendes, Supola 5/3. Edző: Kosztasz Flevarakisz
KECSKEMÉT: TOWNES 20/3, Ivkovics 3, KLOBUCAR 21/12, Boriszov 3/3, Karahodzsics 2. Csere: Wittmann 5/3, Fazekas, DRAMICSANIN 13/6, Kiss D., Kucsera 3/3. Edző: Forray Gábor
Az eredmény alakulása. 4. perc: 7–7. 8. p.: 18–11. 12. p.: 32–21. 15. p.: 39–24. 18. p.: 47–29. 22. p.: 58–37. 25. p.: 61–43. 28. p.: 68–49. 32. p.: 74–57. 35. p.: 78–60
Kipontozódott: Joseph (37. p.)
MESTERMÉRLEG
Kosztasz Flevarakisz: – Egy ilyen képességű csapat ellen, mint a Kecskemét, mindig nehéz játszani. Sok gólpasszunk volt, összesen huszonkettő, amelyből már az első félidőben tizenhat, és kevés eladott labdánk, mindössze nyolc, az első félidőben csak kettő. Ez volt a kulcs meg a lepattanózás. Ez már a második olyan meccs egymás után, ahol nagy különbséggel nyertük a lepattanócsatát.
Forray Gábor: – Az első félidőben dőlt el a mérkőzés, amikor nagyon gyengén, energia nélkül játszottunk, homlokegyenest az ellenkezőjét csináltuk, mint amit szerettünk volna, mert a Sopron a neki megfelelő stílust játszotta. Rendkívül sok könnyű gólt kaptunk, az átmeneti védekezésünk gyenge volt. A szünetben rendeztük a sorokat, és bár nem tudtuk szorosabbá tenni a találkozót, akkor már abban a mederben folyt, amelyben mi szerettük volna.

DEAC–BUDAPESTI HONVÉD 71–59 (21–19, 12–8, 18–17, 20–15)
Debrecen, 750
néző. V: Cziffra, Makrai, Nyilas
DEAC: SCOTT 16, POLYÁK 15/9, Drenovac 11, Kovács II Á. 5/3, Taylor 5. Csere: Tóth Á. 5, Mócsán 12/6, Kenéz 2, Fábián. Edző: David Dedek
HONVÉD: Simon 5/3, TANOH DEZ 11/3, MIJOVICS 13/3, Demeter 7/3, Peringer 7. Csere: Völgyi 5, Sherman 6, Kopácsi 5/3, Csomós, Hajdu. Edző: Baksa Szabolcs
Az eredmény alakulása. 3. perc: 3–7. 6. p.: 8–14. 10. p.: 21–16. 16. p.: 29–22. 18. p.: 29–27. 26. p.: 44–30. 28. p.: 51–36. 31. p.: 51–46. 37. p.: 59–59. 40. p.: 71–59
MESTERMÉRLEG
David Dedek: – A Honvéd sikeréhesen érkezett a mérkőzésre, az első félidőben agresszív védekezésük miatt tizenhárom labdát adtunk el. A fordulás után volt egy jobb periódusunk, de a vendégek vissza tudtak kapaszkodni. A kiélezett helyzetben összezártunk, ráerősítettünk a védekezésünkre, támadásban pedig csapatként működtünk, így végül kicsikartuk a diadalt.
Baksa Szabolcs: – Két rossz periódusunk volt a mérkőzésen, az első a harmadik negyed elején, amikor tizenöt ponttal elengedtük ellenfelünket. Ekkor megmutattuk karakterünket és talpra álltunk, azonban az utolsó négy percben jött egy újabb rövidzárlat és a lefújásig már nem is szereztünk több kosarat.

A FÉRFI KOSÁRLABDA NB I ÁLLÁSA
1. Falco KC Szombathely 13 12 1 1141–983 0.962 25
2. Szolnoki Olajbányász 12 10 2 1058–889 0.917 22
3. Arconic-Alba Fehérvár 13 9 4 1223–1038 0.846 22
4. Sopron KC 12 8 4 965–927 0.833 20
5. Zalakerámia ZTE KK 12 7 5 1020–983 0.792 19
6. Atomerőmű SE 12 7 5 954–960 0.792 19
7. Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 12 7 5 902–918 0.792 19
8. Egis Körmend 12 6 6 978–1027 0.750 18
9. DEAC-Tungsram 12 5 7 913–941 0.708 17
10. MVM-OSE Lions 12 5 7 913–1027 0.708 17
11. Kometa Kaposvári KK 11 3 8 910–953 0.636 14
12. Naturtex-SZTE-Szedeák 12 2 10 927–973 0.583 14
13. Budapesti Honvéd SE 12 2 10 807–928 0.583 14
14. Hübner Nyíregyháza BS 11 1 10 808–972 0.545 12

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik