Férfi kosár NB I: a Sopron ellen javított a ZTE, megint nyert a DEAC

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2023.02.04. 19:00
null
Megint kikapott a Sopron KC (Fotó: Flajsz Péter / 24 Óra)
Sorozatban ötödik bajnoki vereségét szenvedte el a Sopron KC a férfi kosárlabda NB I szombati játéknapján, méghozzá a Zalakerámia ZTE KK ellen.

 

Múlt heti veresége után igyekezett javítani a ZTE, amely a Sopron KC otthonába látogatott szombat délután. Ennek ellenére a rossz formában lévő hazaiak kezdtek jobban, az első negyedet 22–18-ra meg is nyerték a soproniak. A zalaegerszegiek a második játékrészben összeszedték magukat, meg is fordították a mérkőzés állását. Az utolsó két negyed szintén a vendégeké volt, akik végül 77–65-re győztek.

Egymás után a harmadik bajnokiján győzött a DEAC, amely ezúttal a Paksot múlta felül. A debreceniek már az első negyedben nyolcpontos előnyt alakítottak ki, amely a második játékrész után sem csökkent. A harmadik negyedben a paksiak lefaragtak a hátrányukból, ám az utolsó negyedet ismét a DEAC uralta, így az Atomerőmű a múlt hét után ezúttal is kikapott.

Az első negyedet ugyan két ponttal elveszítette a Körmend a Budapesti Honvéd ellen, végül viszonylag könnyedén nyert (81–64).

Nem született meglepetés Nyíregyházán sem, ahol az OSE Lions 95–81-re győzött a tabella utolsó helyén álló nyírségiek ellen.

KOSÁRLABDA
FÉRFI NB I
Sopron KC–Zalakerámia ZTE KK 65–77
(22–18, 17–22, 13–17, 13–20)
Sopron, 1800 néző. V: Földházi, Győrfy, Sörlei.
SOPRON: Joseph 5, JONES 14, VALERIO-BODON 12/6, Barnett 10, Ju. Durham 2. Csere: Shine 10, Molnár M. 8, Takács N. 3/3, Sitku, Schöll 1, Supola. Edző: Kosztasz Flevarakisz
ZALAEGERSZEG: Trice 8/3, O'Reilly 5/3, Polster 3/3, SMITH 16/3, OSZTOJICS 12. Csere: RAKICSEVICS 20/9, Keller I. 7/3, Csuti 4, Zsíros 2. Edző: Sebastjan Krasovec
Az eredmény alakulása. 4. perc: 8–5. 8. p.: 15–10. 12. p.: 28–22. 15. p.: 30–26. 18. p.: 34–38. 22. p.: 41–42. 25. p.: 43–51. 28. p.: 49–55. 32. p.: 54–57. 35. p.: 54–67. 38. p.: 59–71. Kipontozódott: O'Reilly (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Kosztasz Flevarakisz: – Egy olyan mérkőzésen, amelyen mi a büntetőink felét dobjuk be, míg az ellenfél az összeset, tizenhárom százalékkal triplázunk, és a rivális tizeneggyel több lepattanót szed, nagyon nehéz nyerni. A kisebb-nagyobb problémák, amelyekkel a játékosok az elmúlt hónapban küzdöttek, hatással vannak a játékunkra. Körülbelül ötven százalékon teljesítettünk.
Sebastjan Krasovec: – Mindkét csapat számára nagyon fontos volt ez a találkozó, ezért keményen küzdöttek. Az első félidőben nagy volt rajtunk a nyomás, egy vereség után érkezve nem volt olyan önbizalmunk, mint azelőtt. A szünet után feljavultunk védekezésben, és sokkal kevesebb pontot engedélyeztünk a soproniaknak, mint amennyit általában dobnak.

Debreceni EAC–Atomerőmű SE 81–75 (26–18, 19–19, 16–22, 20–16)
Debrecen, 1150 néző. V: Tóth, Frányó, Fodor.
DEAC: Govens 2, Neuwirth 5/3, MÓCSÁN 27/18, DRENOVAC 21/3, Tóth Á. 6. Csere: TAYLOR 11, Polyák 5/3, Scott 4, Kovács II Ákos. Edző: Andjelko Mandics
PAKS: EDWIN 16/3, Pajor 5/3, Buckingham 14/3, Eilingsfeld 13/3, ATKINSON 27. Csere: Karosi, Kékesi. Edző: Csirke Ferenc
Az eredmény alakulása. 3. perc: 4–4. 8. p.: 19–12. 10. p.: 26–18. 15. p.: 30–27. 18. p.: 38–32. 20. p.: 45–37. 23. p.: 45–46. 26. p.: 48–53. 29. p.: 59–55. 34. p.: 69–60. 39. p.: 79–68
MESTERMÉRLEG
Andjelko Mandics: – Nagyon örülök a győzelemnek, de a végeredményt leszámítva nem vagyok elégedett a játékunkkal. Tudtuk, hogy a Paks tartalékosan érkezik, meg is beszéltük, hogy a találkozóhoz való hozzáállásunkat ez nem befolyásolhatja, mégsem az elvárható koncentrációval léptünk parkettre. Sok támadólepattanót engedélyeztünk nagyot küzdő ellenfelünknek, valamint gyakran vétettünk ki nem kényszerített hibákat is. Sorozatban három diadalnál tartunk, de ezek akkor érnek majd valamit, ha a válogatott szünet előtti két mérkőzésünket is meg tudjuk nyerni.
Csirke Ferenc: – Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen a rengeteg hiányzónk ellenére harmincöt percig egyenrangú ellenfelei voltunk a hazaiaknak. Amíg csak bírtunk, küzdöttünk, de a DEAC a végére bedarált minket. Azt hiszem, jelen helyzetben ennél a teljesítménynél többet nem is várhattam volna el.

Egis Körmend–Budapesti Honvéd SE 81–64 (18–20, 19–11, 25–15, 19–18)
Körmend, 1920
néző. V: Tőzsér, Söjtöry, Kapusi.
KÖRMEND:
CHAMBERS 24/3, Edwards 9, FERENCZ 13/9, DURÁZI 15/3, Omenaka 8. Csere: Kiss M., Cakarun 10, Adams 2, Geröly, Herceg, Nagy. Edző: Kocsis Tamás
HONVÉD: Simon 5/3, TANOH DEZ 16/3, Sherman 5/3, Crawley 9, Peringer 2. Csere: MIJOVICS 16/12, Völgyi 5, Hajdu 3/3, Kopácsi, Reizinger, Csomós 3/3. Edző: Baksa Szabolcs
Az eredmény alakulása. 3. perc: 2–5. 7. p.: 14–11. 14. p.: 24–24. 18. p.: 31–27. 23. p.: 48–33. 26. p.: 55–41. 34. p.: 65–52. 37. p.: 76–55
MESTERMÉRLEG
Kocsis Tamás: – Elégedett vagyok a csapat teljesítményével, elsősorban a védekezésünket tudnám kiemelni. Támadásban követtünk el hibákat, de így is magabiztosan nyertük meg a mérkőzést, mert hatvannégy pontot engedtünk az ellenfelünknek. Akadályozza a felkészülésünket, hogy folyamatosan vannak sérültjeink.
Baksa Szabolcs: – Az első félidőben jó energiával kosárlabdáztunk, volt kontroll a játékunkban. Sajnos a második játékrészben sok hibát követtünk el, nem találtuk a ritmust, puhábban védekeztünk, ellenfelünk könnyű kosarakat szerezhetett. Körmenden egyébként sem könnyű nyerni, élmény volt ilyen hangulatban kosárlabdázni.

Hübner Nyíregyháza BS–MVM-OSE Lions 81–95 (15–25, 19–27, 20–20, 27–23)
Nyíregyháza, 450 néző. V: Benczur, Mészáros B., Ádám.
NYÍREGYHÁZA: Kass 13/6, PERRY 25/6, Bazsó 5/3, PIPIRAS 13/6, J. Williams 2. Csere: Kiss B. 4, Copes 6, Dickerson 13/9, Szobi. Edző: Darko Radulovics
OROSZLÁNY: Illés 8/6, Szabadfi 6, BARNJAK 14/9, CALLOWAY 15/9, KRESTININ 19. Csere: Carev 7/3, Henry 8, Ruják 3/3, Dimitrijevics 10/3, Mucza 5/3, Dorogi, Werner. Edző: Simon Petrov
Az eredmény alakulása. 2. perc: 3–6. 5. p.: 7–16. 8. p.: 12–17. 13. p.: 22–25. 15. p.: 22–32. 17. p.: 28–42. 21. p.: 38–52. 25. p.: 40–63. 28. p.: 48–70. 33. p.: 56–81. 37. p.: 68–88
MESTERMÉRLEG
Darko Radulovics: – Ez a kosárlabda megcsúfolása volt. Hússzal több lepattanót szerzett az ellenfelünk, ami mutatja, hogy nagyobb energiával és akarattal játszott. A vendégek éppen azzal vertek meg minket, amire a legjobban készültünk, vagyis az egy-egy elleni védekezésben és lepattanózásban is kudarcot vallottunk.
Simon Petrov: – Igyekeztünk kemény védekezéssel lelassítani az ellenfél legjobb pontszerzőjét, míg támadásban okos játékra törekedtünk, hogy ne adjuk el a labdát. Az első félidő második felétől megvalósítottuk ezt. Csapatmunkával nyertük meg a mérkőzést, amiben nagy segítségünkre voltak a szurkolóink!

A FÉRFI KOSÁRLABDA NB I ÁLLÁSA
1. Falco KC Szombathely 19 17 2 1675–1418 0.947 36
2. Szolnoki Olajbányász 18 14 4 1504–1321 0.889 32
3. Zalakerámia ZTE KK 19 13 6 1642–1523 0.842 32
4. Arconic-Alba Fehérvár 19 11 8 1691–1515 0.789 30
5. Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 19 11 8 1450–1462 0.789 30
6. Atomerőmű SE 20 11 9 1584–1598 0.775 31
7. Sopron KC 19 10 9 1515–1457 0.763 29
8. Egis Körmend 19 10 9 1555–1612 0.763 29
9. DEAC-Tungsram 19 9 10 1484–1482 0.737 28
10. MVM-OSE Lions 19 8 11 1457–1574 0.711 27
11. Kometa Kaposvári KK 18 7 11 1461–1531 0.694 25
12. Budapesti Honvéd SE 19 5 14 1329–1469 0.632 24
13. Naturtex-SZTE-Szedeák 18 4 14 1408–1494 0.611 22
14. Hübner Nyíregyháza BS 19 2 17 1372–1671 0.553 21

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik