Férfi kosár NB I: a PVSK a legjobb nyolc közé szeretne jutni

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.08.14. 13:26
Az első nyolc közé jutás a célja a 2017–18-as bajnoki idényben a PVSK férfi kosárlabdacsapatának, amely négy új játékossal erősítette meg a keretét az új szezonra.

Az együttes hétfői idénynyitó, sajtónyilvános edzésén Csirke Ferenc vezetőedző arról beszélt, hogy a lehető legtöbb győzelmet szeretnék megszerezni a bajnokságban, s cél, hogy nagyszámú szurkoló látogasson ki a hazai mérkőzésekre. A szakember az MTI-nek elmondta: három idegenlégiós – a régi-új horvát center, Marino Sarlija, illetve Nebojsa Dukic és az amerikai irányító, Jabril Durham – érkezett, valamint a Körmendbe igazolt Halász Ákos helyére a legutóbb a Falcónál szerepelt Simon Kristóf szerződött Pécsre. Durham ugyanakkor egyelőre csak próbajátékon szerepel baranyai megyeszékhelyen.

Czerpán István, a klub elnöke az előző idényben megszerzett hatodik helyezést nagyon jó eredményként értékelte, ahonnan szavai szerint továbblépni nagyon nehéz.

„Sem az edző, sem a vezetőség nincs ellenére annak, hogy a magyar játékosok minél többet játszanak” – jegyezte meg a sportvezető.

A csapat első felkészülési mérkőzését szeptember 2-án, szombaton vívja majd a pécsi Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban, a horvát KK Vrijednosnice ellen. Bán Gábor, a csapatot működtető Kft. ügyvezetője a tréning előtt bejelentette, hogy a csapat neve PVSK-Panthersről PVSK-Veoliára változik.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik