Férfi kosár NB I: a Falco már elődöntős; sima Szolnok-siker

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.04.23. 19:59
A férfi kosárlabda NB I rájátszásának negyeddöntőjében pénteken a címvédő Falco 104–91-re nyert a Körmend ellen, így három mérkőzés után továbbjutott, és már elődöntős, éppúgy, mint a Szedeák, amely 96–94-re győzte le az Atomerőmű SE-t. A Szolnok könnyedén, 82–61-re nyert a Sopron ellen, így 2–1-re vezet a párharcban, míg a DEAC 97–82-re legyőzte az Alba Fehérvárt, életben tartva továbbjutási reményeit.
A Szolnok 82–61-re nyert a Sopron ellen (Fotó: Dömötör Csaba) – KÉPGALÉRIA IDE KATTINTVA
A Szolnok 82–61-re nyert a Sopron ellen (Fotó: Dömötör Csaba) – KÉPGALÉRIA IDE KATTINTVA

 

A címvédő Falco söpréssel jutott be az elődöntőbe. A szombathelyiek ezúttal 104–91-re győzték le a Körmendet úgy, hogy mindegyik negyedet megnyerték, így 3–0-s összesítéssel jutottak tovább.

A Szedeák is ott van a legjobb négy között, miután harmadszor is legyőzte az Atomerőmű SE-t, ezúttal hazai pályán. A paksiak már a félidőben tízpontos hátrányba kerültek, majd a záró játékrész előtt visszajöttek egy pontra. A hazaiak végül 96–94-re nyertek.

Az Alba Fehérvár már 2–0-ra vezetett összesítésben a DEAC ellen, ám utóbbi ezúttal szépített, s viszonylag simán, 97–82-re nyert, így negyedik mérkőzésre még biztosan sor kerül.

A Szolnoki Olajbányász könnyedén, 82–61-re tudott nyerni a párharc harmadik összecsapásán a Sopron ellen, ezzel 2–1-re átvette a vezetést összesítésben, és a következő mérkőzésen bejuthat az elődöntőbe.

KOSÁRLABDA
FÉRFI NB I
NEGYEDDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
DEAC
–Alba Fehérvár 97–82 (24–18, 25–18, 32–23, 16–23)
Naturtex-SZTE-Szedeák–Atomerőmű SE 96–94 (23–22, 27–18, 19–28, 27–26)
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely–Egis Körmend 104–91 (29–25, 28–21, 25–22, 22–23)
Szolnoki Olajbányász–Sopron KC 82–61 (22–13, 17–21, 19–8, 24–19)

DEAC–ALBA FEHÉRVÁR 97–82 (24–18, 25–18, 32–23, 16–23)
Debrecen, zárt kapuk mögött.V:Cziffra, Győrffy, Goda
DEAC:MOODY9/3,Polyák8/6,Drenovac8,HINES14/3,TÓTH Á.14.
Csere:Guyton15/9,MOLNÁR M.10,Moore10/6,Somogyi9/6,Molnár D., Kovács Á. Asszú.
Edző:Kovács Adrián
ALBA:
GILLON20/6,Vojvoda9/6,Hearst13,Davis11/3,Csorvási12.
Csere:Markovics10,TakácsMilán3,Takács Martin2,Omenaka2,Lukács,Balsay.
Edző:
Forray Gábor
Az eredmény alakulása.
3. perc:4–7.6. p.:16–12.12. p.:26–20.15.p.:33–27.18.p.:40–29.22. p.:49–40.25. p.:64–43.33.p.:88–65.38.p.95–77.
Kipontozódott:
Guyton (37. perc.)
A három nyert mérkőzésig tartó párharc állása:
2–1 az Alba Fehérvár javára.
Kovács Adrián: -
Magabiztos győzelmet arattunk, amihez az kellett, hogy higgyünk az egész éves munkában, egymásban, és a „haditervben”, amit kidolgoztunk. Felkeményedett a védekezésünk, ezáltal sok könnyű kosárhoz jutottunk, de felállt védelem sem remegtek meg a kezek. Türelmesen támadtunk, így erőlködés ki tudtuk alakítani a megfelelő dobóhelyzeteket. Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk hétfőn, de az első lépést megtettük a talpra állás felé. Éhesek vagyunk a sikerre, az egyenlítésért megyünk Székesfehérvárra.
Forray Gábor: -
Megérdemelt hazai győzelem született, jobb volt a DEAC. Úgy gondolom, hogy fejben nem álltunk készen erre az összecsapásra, sok buta hibát vétettünk. A büntetőkkel is meggyűlt a bajunk, de ezek a debreceniek érdemeiből természetesen semmit nem vonnak le. Nagy probléma nem történt, hiszen a vereség ellenére is mi vagyunk előnyösebb helyzetben. Hétfőn hazai pályán le kell zárnunk a párharcot.
Somogyi Ádám, a DEAC hátvédje
: Nagy szükségünk volt erre a sikerre, ezt a mentalitást kell átmentenünk a hétfői találkozóra is. Jól választottuk meg a dobásainkat, ezáltal volt ritmusa a támadásainknak, ami meghozta a kívánt eredményt. Az egyenlítésért utazunk Székesfehérvárra.
John Gillon, az Alba Fehérvár hátvédje:A védekezésen múlott a mérkőzés, hiszen általában a tranzíciós játékunkból vagyunk eredményesek, azonban ehhez ezúttal nem tudtunk megfelelő alapokat teremteni saját térfelünkön.

FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY –EGIS KÖRMEND     104–91  (29–25, 28–21, 25–22, 22–23)     
Szombathely, zárt kapuk mögött. V:   Benczur, Tóth C., Szilágyi B.
SZOMBATHELY:   VÁRADI      16/3,      BENKE      10/6,      Doktor, BRUINSMA      15/3,      KELLER Á.      18/6 .  Csere:  PERL      23/3,      Anderson      11/9,      Barac      11. Edző:      Gasper Okorn.
KÖRMEND:      Ireland      1,      THAMES      22/9,      MÓCSÁN      19/3,      Simons      11/9,      Taylor      16 . Csere:      FERENCZ      13/6,      Takács K      2,      Tóth N., Durázi      7/3     
Az eredmény alakulása. 3. perc:      5–10.      5. p.:      14–12.      12. p.:      31–29.      17. p.:      48–39.      20. p.:      57–46.      23. p.:      67–49.      27. p.:      73–62.      30. p.:      82–68.      33. p.:      86–77
Kiállítva:  Konsztandinidesz (22. p.)
MESTERMÉRLEG     
Gasper Okorn:   – Nyertünk, az eredménnyel, a továbbjutással elégedett vagyok, de a játékunk nem tetszett. Olyan érzésem volt, mintha a játékosaim csak valahogyan túl akartak volna lenni a meccsen, kevésbé koncentráltak. Örülök, hogy a legnagyobb riválisunkat – és nem a legnagyobb ellenségünket – három–nullával búcsúztattuk, ha pedig az alapszakaszt is nézzük, öt–nulla a mérleg. Lesz egy hetünk készülni a következő ellenfelünkre.
Andonisz Konsztandinidesz:   – Nagyon sajnálom, hogy noha kilencvenegy pontot szereztünk az Aréna Savariában, kikaptunk. Gratulálok a Falcónak! Három–nulla az három–nullla – erre nehéz mit mondani. Sajnos egy ilyen nagy múltú klubnál is előfordul olykor egy-egy eredménytelen szezon. De holnaptól már megkezdjük az építkezést, megpróbáljuk a Körmendet visszavezetni oda, ahová tartozik. Elkeserítő, hogy azoktól, akiknek megadtuk a tiszteletet, mi nem kaptuk meg.

NATURTEX-SZTE-SZEDEÁK –ATOMERŐMŰ SE     96–94  (23–22, 27–18, 19–28, 27–26)     
Szeged, zárt kapuk mögött. V:      Kapitány, Ádám, Fodor
SZEGED:   GOVENS      29/18,      KERPEL-FRONIUS G.      7/3,      Brown      10/3,      Dzeletovics      13/6,      DICKEY      16  . Csere:      Kerpel-Fronius B.      6,      BOGNÁR      15/9,      Keller I. Edző:      Szrecsko Szekulovics
ATOMERŐMŰ:      KOVÁCS Á.      19/12,      Capers      10/3,      PAIGE      32/15,      Lóránt      6,      JACKSON      19/12. Csere:      Valerio-Bodon      4,      Eilingsfeld, Shepard      4,      Gulyás M. Edző:      Jan Pavlik
Az eredmény alakulása. 3. perc:      8–8.      5. p.:      10–15.      8. p.:      15–17.      12. p.:      32–26.      17. p.:      40–37.      23. p.:      54–48.      28. p.:      64–62.      33. p.:      78–74.      38. p.:      85–86
Kipontozódott:      Dickey, Capers (mindkettő 40. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye:   3–0 a      Szeged  javára
MESTERMÉRLEG     
Szrecsko Szekulovics:  – Dicséret illeti a Paksot, mert két vereség után kemény küzdelemre késztette csapatunkat. Nem játszottunk jól, de a lényeg, hogy történelmet írva bejutottunk az elődöntőbe.
Jan Pavlik:   – A játékosok hozzáállásával elégedett vagyok. Végig győzelemre játszottunk, a kritikus pillanatokban a Szeged kevesebbet hibázott, ez döntött a javára. Ellenfelünk egész éves ragyogó teljesítményével és a negyeddöntőben mutatott játékával rászolgált a továbbjutásra. Örülök, hogy emelt fővel fejeztük be az idényt.

SZOLNOKI OLAJBÁNYÁSZ –SOPRON KC     82–61 (22–13, 17–21, 19–8, 24–19)     
Szolnok, zárt kapuk mögött. V:      Papp P., Tőzsér, Pozsonyi
SZOLNOK:  Warner 12,      BADZIM      12/6,      Kovács P.      2,      Szubotics      8,      CAKARUN      11. Csere:      ZSÍROS      14/12 ,      PONGÓ MÁTÉ      14/9,      Gibson      6/6,      Rudner, Taiwo      3,      Pallai. Edző:  Gasper Potocnik
SOPRON:  Elmore      7/3,      THOMPSON      18/6,      Takács N., Jogela      11,      PADGETT      10. Csere:      Boriszov      7/3,      Supola      4,      Fazekas Cs. Halász      2,      Werner      2,      Bagó, Sitku M. Edző:      Kosztasz Flevarakisz
Az eredmény alakulása. 4. perc:      8–0.      8. p.:      17–8.      15. p.:      33–19.      18. p.:      39–27.      25. p.:      47–38.      28. p.:      54–40.      34.           p.:      65–47.      38. p.:      72–53
Kiállítva:      Kosztasz Flevarakisz, Tauras Jogela (mindkettő 31. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása:   2–1 a Szolnok javára
MESTERMÉRLEG     
Gasper Potocnik:  – Kiváló csapatmunkával ismét jól védekeztünk, és ez volt a győzelmünk kulcsa, amiért elismerés illeti a fiúkat. Mindent el fogunk követni, hogy Sopronban lezárjuk a párharcot.
Kosztasz Flevarakisz:  – Remek munkát végzett a szolnoki csapat, amely megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Mi sajnos fáradtan mozogtunk. Egy célunk lehet, hogy a hétfői hazai meccsünkön kiharcoljuk az ötödik mérkőzés lehetőségét.









 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik