Férfi kosár NB I: 100 pont fölé jutott a Falco, Szolnokon nyert a Kecskemét

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2022.05.18. 20:09
A címvédő szombathelyiek a Szedeákot győzték le saját közönségük előtt 19 ponttal. Az Oroszlány Körmenden, a Kecskemét Szolnokon tudott nyerni, míg az Alba Fehérvár hosszabbítás után győzött Sopronban. A párharcok az egyik fél harmadik győzelméig tartanak.

 

Amikor a Kecskemét, majd a Szolnok kifutott a bemelegítésre fél órával a kezdés előtt, még az először meccsen járó szurkoló sem tudta volna megmondani, melyik együttes a pályaválasztó, hiszen ugyanolyan szolid taps fogadta a játékosokat. Jó egy órával később már egyértelmű volt, hogy a középszakaszt a második helyen záró Olajbányász otthonában vagyunk, de a hazai publikum elsősorban ámuldozott és hüledezett, nem hitt a szemének, ugyanis egy remekül játszó Kecskemétet látott.

A férfibajnokság negyeddöntőjének első mérkőzése előtt az idénybeli egymás elleni mérleg kissé csalóka képet mutatott, mert bár a két alapszakaszbeli és a Magyar Kupa elődöntőjében megvívott találkozót is a piros-feketék nyerték meg (azaz 3–0-val álltak lila-fehér riválisukkal szemben), ha megnézzük a három összecsapást, bizony láthatjuk: mindegyiken sokáig pariban volt a KTE. Hogy nem véletlenül, azt az évekig Szolnokon játszó Wittmann Krisztián is igazolta szerdán, ezúttal ellenfélként szórta a triplákat. Amúgy a szolnoki játékosok meccs előtti jókedve hamar elillant, hiszen Pongó Máté, a gárda első számú irányítója már az első percben a vállához kapott, majd cserét kért. Hiába tért vissza a montenegrói Bojan Szubotics – a légiós a középszakasz utolsó négy találkozóját kihagyta sérülés miatt –, és a majd' egy hónapja maródi csapatkapitány, az exkecskeméti Kovács Péter, a hazaiak tompán játszottak.

A felek az első negyedben keresték a fogást egymáson, miközben a hazai B-közép a negyed közepén futott be. A szlovén Jaka Klobucar dudaszós triplával zárta le a felvonást, amelyben jól és tudatosan játszott a KTE, a második negyedig tízből hét hárompontost értékesített. Dekoncentrált volt az Olaj, ellenfele viszont fegyelmezetten és pontosan kosarazott, így a 17. percben már húsz ponttal vezetett.

Fordulás után folytatódott az üldözőverseny, időnként benézett a Szolnok tíz pont alá, de a félidőben kialakult 12 pontos vendégelőny megmaradt az utolsó negyedre is. Az amerikai Xavier Pollard triplájával három perccel az összecsapás vége előtt 15 ponttal húzott el a Kecskemét, ekkor el is dőlt a mérkőzés. Lelkesen ünnepeltek a vendégdrukkerek s a vendégjátékosok is, hiszen az első meccsen elvették a tavalyi ezüstérmes, április elején a Magyar Kupát is megnyerő Tisza-partiak pályaelőnyét, teljesen megérdemelten.

A másik három negyeddöntős csata is hozott meglepetést, így a Körmend–OSE, amelyben szintén vendégsiker született. A középszakasz után bravúros harmadik helyet elérő vasi együttes az első negyedben tartotta a lépést a jól játszó Oroszlánnyal, ám a második tíz percben a vendégek átszaladtak rajta. A félidőre kialakult 14 pontos előnyt még kettővel meg is fejelte a playoffnak hatodikként nekivágó OSE, s lépéselőnybe került a párharcban. Szombathelyen csak egy ideig lógott a levegőben a meglepetés. A bajnoki címvédőt a Magyar Kupa negyeddöntőjében kiejtő Szeged ugyan vezetett a második negyedben, ám a Falco Benke Szilárd vezérletével hamar fordított, és magabiztosan győzött. A magyar válogatott bedobó úgy szerzett 21 pontot, hogy mind a nyolc mezőnydobása célba ért. A Sopron–Alba mérkőzés hosszabbításba torkollt, a fehérváriak egyetlen ponttal győztek, ellopva a pályaelőnyt.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK

SZOLNOKI OLAJBÁNYÁSZ–DUNA ASZFALT-DTKH KECSKEMÉT 75–86 (22–29, 15–20, 18–18, 20–19)
Szolnok, 1500 néző. V: Cziffra, Praksch, Nyilas.
SZOLNOK: Pongó Máté, Badzim 6/6, Pallai 6/3, CUMMINGS 19/9, Cakarun 9. Csere: Young 13/3, Kovács P. 4, SZUBOTICS 15/6, Gilszki 2, Rudner 1. Edző: Gasper Potocnik
KECSKEMÉT: Pollard 10/3, MILUTINOVICS 15/6, KLOBUCAR 22/12, Kucsera, Karahodzsics 10. Csere: DRAMICSANIN 15/6, Kiss D., WITTMANN 14/12, Ivkovics M. Edző: Forray Gábor
Az eredmény alakulása. 4. perc: 9–10. 8. p.: 18–19. 14. p.: 23–42. 18. p.: 29–47. 24. p.: 46–58. 28. p: 52–62. 33. p.: 60–73. 37. p.: 66–79. 40. p.: 69–83
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Kecskemét javára
MESTERMÉRLEG
Gasper Potocnik: – Sajnos rosszul kezdődött a mérkőzés, Pongó Máté már az első percben megsérült. Elismerésem a kecskemétieknek, akik fizikailag és koncentrációban egyaránt fölénk nőttek. Messze még a vége, ez egy hosszú széria kezdete. Szombaton folytatjuk Kecskeméten.
Forray Gábor: – Amit megbeszéltünk, csapatunk maximálisan betartotta. Az első félidőben különösen jól védekeztünk, hiszen harminchét ponton tartottuk az Olajt. A második játékrészben jól sáfárkodtunk az előnyükkel, és a lélektani pillanatokban fontos pontokat dobtunk. Örülünk a győzelemnek, de nem dőlhetünk hátra, ez csak a playoff első meccse volt.

EGIS KÖRMEND–MVM-OSE LIONS 74–90 (17–16, 14–29, 23–21, 20–24)
Körmend, 1800 néző. V.: Benczur, Söjtöry, Makrai.
KÖRMEND: Stokes, White 14/6, Takács, Szavics 10/6, GORDON 20. Csere: Ferencz 12/6, Henry, Martinez 1, DURÁZI 17/9. Edző: Andonisz Konsztandinidisz
OROSZLÁNY: Ihring, MESICEK 29/12, CALHOUN 16/9, Carev 2, Burns 10/3. Csere: Molnár M. 6, PARRISH 9/9, Ruják 11/3, Tóth B. 5/3, Dorogi 2. Edző: Sebastjan Krasovec
Az eredmény alakulása. 3. perc: 7–0. 7. p.: 17–10. 14. p.: 22–27. 16. p.: 24–37. 18. p.: 28–42. 23. p.: 38–51. 27. p.: 46–62. 33. p.: 59–76. 36. p.: 69–86. Kipontozódott: Carev (16. p.) Burns (38. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 az OSE javára
MESTERMÉRLEG
Andonisz Konsztandinidisz: – Szomorú vagyok, hogy épp ezen a fontos mérkőzésen voltunk ennyire indiszponáltak. Hiába próbáltunk ki több támadó- és védekezővariációt is, egyik sem vezetett eredményre. A csapat nevében is elnézést kérek szurkolóinktól, szombaton mindent megteszünk annak érdekében, hogy visszaszerezzük a pályaelőnyünket.
Sebastjan Krasovec: – Arra készültünk, hogy a Körmend nagyon kemény ellenfél lesz, és egyszer az otthonában is le kell győznünk. Örülök, hogy ez sikerült az első meccsen. Bizonyítottuk, hogy itt a helyünk a legjobb nyolc csapat között. Szombaton ismét nyernünk kell, ami nem lesz könnyű feladat, de bízom a játékosaimban.

FALCO-VOLVO ALPOK AUTÓ SZOMBATHELY–NARUTEX-SZTE-SZEDEÁK 105–86 (25–29, 31–16, 31–25, 18–16)
Szombathely, 2720 néző. V: Papp P., Mészáros B., Horváth Cs.
SZOMBATHELY: SOMOGYI 17/6, PERL 23, Clark 11/3, GOLOMÁN 9/3, KELLER Á. 12/6. Csere: BENKE 21/15, Barac 10, Hawkins 2, Verasztó, Sövegjártó, Takács Z. Edző: Milos Konakov
SZEGED: PERSONS 29/12, COOK 13/9, Balogh, Bognár 4, Alston 8. Csere: Filipovics 2, Polányi 3/3, Kerpel-Fronius B. 6, DAVIS 14/6, Szatmári 2, Keller I. 5/3, Mayer. Edző: Simándi Árpád
Az eredmény alakulása. 3. perc: 7–2. 6. p.: 17–11. 9. p.: 25–25. 11. p.: 30–31. 17. p.: 47–39. 20. p.: 56–45. 27. p.: 81–58. 33. p.: 94–73
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Falco javára
MESTERMÉRLEG
Milos Konakov: – A mérkőzés nagy részében jól játszottunk, biztosan nyertünk. Pedig egy negyeddöntő első mérkőzésén nem könnyű, ha rajtad van a nyomás – de mi jól megoldottuk ezt a feladatot. Csapatként játszottunk, kiosztottunk például tizenkilenc gólpasszt. ám még nem ért véget a párharc!
Simándi Árpád: – A képlet egyszerű: dobtunk nyolcvanhat pontot Szombathelyen, de kaptunk százötöt – ezt a Falcót mi sohasem fogjuk túldobni. Csak akkor lesz esélyünk, ha rendet teszünk a fejekben, ha szigorítunk a védekezésünkön, ha fizikailag erőteljesebb játékra váltunk.

SOPRON KC–ALBA FEHÉRVÁR 90–91 (18–25, 21–15, 15–23, 24–15, 12–13) – hosszabbítás után
Sopron, 1200 néző. V: Földházi, Győrffy, Goda.
SOPRON: MACK 18/12, MYERS 23/3, Sitku 8/6, Ford 10, MONTGOMERY 22. Csere: Boriszov 7/3, Fazekas, Halász, Werner, Supola 2, Takács N. Edző: Kosztasz Flevarakisz
FEHÉRVÁR: Pongó Marcell 4, Vojvoda 16/9, Lukács 4, Fakuade 12, DAVIS 18/6. Csere: SMITH JR. 16/6, Omenaka 2, Stark 13/3, Szabó Zs. 5, Takács M. 1. Edző: Matthias Zollner
Az eredmény alakulása. 3. perc: 8–4. 8. p.: 16–19. 12. p.: 25–28. 15. p.: 27–33. 18. p.: 35–35. 22. p.: 41–46. 25. p.: 43–54. 28. p.: 49–58. 32. p.: 59–65. 35. p.: 62–68. 37. p.: 70–68. 43. p.: 88–84. Kipontozódott: Lukács (45. p.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 az Alba javára.
MESTERMÉRLEG

Kosztasz Flevarakisz:
– Jó mérkőzés volt, amelyet mi is megnyerhettünk volna, ha lett volna még egy dobásunk, egy extra büntetőnk vagy eggyel kevesebbet hibázunk védekezésben. Mostantól a következő összecsapásra készülünk. Már legutóbb is mondtam, hogy nem tudom, mennyire fontos a hazai pálya előnye, hiszen az Alba másodszor nyert itt, és mi is nyertünk az ő csarnokában. Ezért mondom azt, hogy a hazai pálya számít, de nem minden.
Matthias Zollner:
– Büszke vagyok arra, ahogyan küzdöttünk. Kemény találkozó volt, és az döntött, hogy ki akarja jobban a győzelmet. Teyvon Myers hárompontosa egy őrült dobás volt, úgy ment be, hogy jól védekeztünk közben. A ráadásban sem adtuk fel, visszajöttünk a meccsbe, és behúztuk a győzelmet. A rájátszás nem sprint, hanem maratoni, az első nyolc kilométert lefutottuk, de hátravan még harmincnégy, és a következő mérkőzés nehezebb lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik