Férfi kosár MK: a Falco és a DEAC jutott be a döntőbe

Vágólapra másolva!
2021.04.09. 19:41
A Szombathely jutott be elsőként a férfi kosárlabda Magyar Kupa döntőjébe azzal, hogy pénteken 21 pont különbséggel, 84–63-ra megverte a Szolnokot a Ludovika Arénában. A másik elődöntőben a DEAC még ennél is magabiztosabb győzelmet aratott a Körmend felett (102–74).
A fekete mezes Falco simán nyert a Szolnok ellen (Fotó: Tumbász Hédi) 
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A fekete mezes Falco simán nyert a Szolnok ellen (Fotó: Tumbász Hédi) A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

Előrehozott döntő, hatalmas csata, késhegyre menő küzdelem – valami ilyesmit vártunk a Szolnoki Olajbányász–Falco-Vulcano Energia KC Szombathely Magyar Kupa-elődöntős mérkőzéstől, ehhez képest kaptunk egy lehengerlő felet, és egy másikat, amely leginkább csak asszisztálni tudott mindehhez. Nagyon jó játékkal rukkolt ki a teljes kerettel felálló vasi alakulat, amely ellentmondást nem tűrve vágott vissza az NB I alapszakaszában (meg a két és három évvel ezelőtti kupadöntőben) elszenvedett két vereségért.

A két Gasper keresztnevű szlovén edző, Potocnik és Okorn vállveregetéssel köszöntötte egymást (ez nagyjából tíz perccel a kezdő feldobás előtt történt, Okorn mester mindig akkortájban merészkedik ki a parkettre), aztán egymásnak esett a két gárda, pontosabban a Falco hamar állva hagyta az Olajt.

Színészi képességeiket is igyekeztek mielőbb kamatoztatni a játékosok: előbb a szolnoki Roko Badzim adta elő, hogy dobása után nagyon csúnyán fellökte őt Keller Ákos, aztán a falcós Boris Barac vetette hanyatt magát, miután Bojan Szubotics épp csak érintkezett vele a pozícióharc során – a játékvezetők egyik esetben sem dőltek be a két délszláv kosárlabdázó trükkjének. A kezdés mindenképpen a szombathelyieknek sikerült jobban, 19–5-tel nyitottak, Potocnik mester hat perc 17 másodperc alatt kikérte az első félidőre rendelt mindkét idejét.

Össze is kapták magukat a tiszaligetiek, akik ezúttal is széles, tízfős rotációval játszottak (amiből a végére, miután eldőlt a találkozó, 12 lett), de gyökeres fordulat nem állt be. Váradi Benedeknek (aki előtt le a kalappal, hiszen édesanyja tragikus halála után bő egy héttel is igazi csapatkapitánya, vezére volt együttesének) nagyon ment a játék, előbb Barac passza után mintaszerűen lépett be a szigorított területre, és dobott kosarat faulttal együtt, aztán gyönyörűen tette fel a labdát alley-oopra Keller Ákosnak, aki az ilyen helyzetekben nem szokott hibázni. A Falco érezte a súlyát ennek a csatának, lobogott benne a tűz, lerítt a játékosokról, hogy ezen a napon semmilyen körülmények között sem veszíthetnek, ilyen szempontból hasonlított a hozzáállásuk a márciusi Körmend–Falco rangadón látotthoz.

Hiába jött fel hat pont körülre a Szolnok, a fordulat egyáltalán nem volt benne a mérkőzésben, a nagyszünet utáni percekben el is húztak 52–36-ra a sárga-feketék. Keller nagyszerűen semlegesítette a rivális képzett horvát centerét, Marjan Cakarunt, aki csak akkorra javult fel, amikor ennek már nem volt igazi jelentősége. Támadásban Benke Szilárd és Perl Zoltán hozta a szükséges pluszt, a két magyar válogatott kiválóság az összecsapás legjobb dobóiként tündökölt, bátran támadták a gyűrűt, de ha kellett, kintről is betaláltak. Szolnoki oldalon leblokkoltak a kulcsemberek, de hogy ez így történjen, kellett az ellenfél is, amely nem hagyott teret a ficánkolásra, jó védekezéssel hozta zavarba a bajnokság alapszakaszának nyertesét. Hamarosan húsz pont fölé nőtt a differencia és eldőlt a mérkőzés, komplett csapattal nagyon meggyőzőnek tűnik a Falco, amelyet már csak egy lépés választ el attól, hogy története első Magyar Kupa-sikerének örülhessen – viszont ez ugyanígy volt 2018-ban és 2019-ben is, hogy csak a közelmúlt emlékeit idézzük fel, tehát még messze nem dőlhetnek hátra a vasiak fanatikusai...

Vasárnap a hetedik MK-döntőjükre készülhetnek az Okorn-legények, akik favoritként várhatják a nagy meccset, ám ez így volt 2019-ben is, amikor a rengeteg sebből vérző Szolnok Győrben lepte meg őket. Az mindenesetre biztos, hogy több évtizedes bélyeg kerülhetne le a Falcóról, ha végre elhódítaná a serleget, más kérdés, hogy ehhez a veszítenivaló nélkül érkező ellenfélnek is lesz néhány szava.

A Magyar Kupa második elődöntőjében esélyeshez méltón, 6–0-val kezdett a DEAC, eleinte kapkodás jellemezte a Körmend játékát, amely szerdán még összeszedett együttes benyomását keltette az Atomerőmű SE elleni negyeddöntőben. Hamar felpaprikázódott a hangulat, a debreceni Carlton Guyton és a körmendi Xavier Thames szólalkozott össze, majd technikai hibát kapott a vasiak reklamáló kispadja. Hamarosan a ciprusi edző, Andonisz Konsztandinidisz saját jogán is begyűjtött egyet, a hajdúsági megyeszékhely csapata 21–9-re vezetett, nagyon megnyomta az első negyedet.

A mérkőzés képe a második felvonásban sem változott, valamiért ideges volt a nyugati együttes, noha nem nyomta a vállát teher, legfeljebb amiatt, hogy a döntőben a megyei rivális Falcóval találkozhatott volna... Mindenesetre a nagyszünetre vonulva 55–34-es állásnál túl sok mindenben nem reménykedhetett, legfeljebb a csodában.

Macska-egér küzdelem zajlott a parketten, ez azért felülmúlta minden előzetes várakozásunkat, azt viszont előrevetíti, hogy a jól felkészített debreceniek nem vigyázzállásban nézik majd, hogy a Falco brillírozzon ellenük a torna utolsó találkozóján.

Benjamin Simonst demoralizáló blokkal állította meg a harmadik negyed negyedik percében Shaquille Hines (ahogy korábban csapattársa, Tóth Ádám kedvesen nevezte, „kicsi Shaq”), majd a túloldalon Guyton kosarával már 69–39-re vezetett a DEAC. Aztán hamarosan a harminc pontos különbséget is átlépte Kovács Adrián együttese, boldog és boldogtalan is pályára kerülhetett a győztes oldalon, vagyis fogalmazzunk inkább úgy, hogy a tapasztalatlanabb játékosok is megkapták a bizonyítási lehetőséget.

Az volt a kérdés, mikor éri el a száz pontot az ihletett napot kifogó egyetemi csapat, erre végül 38 másodperccel az utolsó dudaszó előtt került sor, addigra a differencia is lecsökkent, de ez már az égvilágon senkit sem érdekelt a fehér mezesek oldalán, akik a klub fennállásának legnagyobb sikerét érték el azzal, hogy bejutottak a Magyar Kupa döntőjébe.

FÉRFI KOSÁRLABDA MAGYAR KUPA, NYOLCAS DÖNTŐ
BUDAPEST, LUDOVIKA ARÉNA
ELŐDÖNTŐ
FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY–SZOLNOKI OLAJBÁNYÁSZ 84–63 (23–15, 18–19, 23–12, 20–17)
Ludovika Aréna, zárt kapuk mögött. V:
Cziffra, Tóth C., Mészáros B.
FALCO: VÁRADI 15/6, BENKE 19/6, BRUINSMA 14/3, Barac 8, KELLER Á. 6. Csere: PERL 17/9, K. Anderson 5/3, Lake, Doktor, Kovács B. Edző: Gasper Okorn
SZOLNOK: Warner 8, Kovács P., Rudner 4, SZUBOTICS 14/6, CAKARUN 9. Csere: Badzim 9/3, Gibson 8/6, Juhos 5, Pongó Máté 2, Zsíros 2, Pallai, Taiwo 2. Edző: Gasper Potocnik
Az eredmény alakulása. 3. perc: 9–1. 7. p.: 19–5. 8. p.: 19–12. 13. p.: 30–21. 16. p.: 34–29. 19. p.: 39–31. 23. p.: 52–36. 27. p.: 59–39. 34. p.: 69–50. 38. p.: 79–59
MESTERMÉRLEG
Gasper Okorn:
– Könnyű okosnak lenni egy ilyen meccs után. A kupában teljesen mindegy, hogy egy, vagy húsz ponttal nyersz, mindenesetre örülök a döntőbe jutásnak. Rosszabb a döntőben kikapni, mint elődöntőt veszíteni, ugyanezzel az intenzitással kell játszanunk vasárnap is, hogy meglegyen a végső siker. A játékosok megértették, hogy fizikailag keményen kell játszani, valamint jól kell védekezni. Ezt be is bizonyították.
Gasper Potocnik: – A Falco egyszerűen jobb volt, megérdemelten jutott a döntőbe, hiszen fizikailag teljesen alulmaradtunk. Tudtunk, hogyan készüljünk a meccsre, de ez nem sikerült, kikaptunk egy végig erősebb ellenféllel szemben. Ezt a mérkőzést el kell felejtenünk, az előttünk álló találkozókon magasabb szinten kell teljesítenünk, ha eredményt akarunk elérni.

DEAC–EGIS KÖRMEND 102–74 (25–13, 30–21, 23–21, 24–19)
Ludovika Aréna, zárt kapuk mögött. V:
Kapitány, Török R., Fodor A.
DEAC: MOODY 7, Somogyi Á. 3/3, Guyton 7/3, HINES 15/9, TÓTH Á. 18. Csere: MOLNÁR M. 18/3, DRENOVAC 17/6, R. Moore, POLYÁK 12/6, Molnár D., Kovács II Ákos 5, Asszú. Edző: Kovács Adrián
KÖRMEND: Thames 8, Ferencz 10/6, Mócsán 3, Simons 2, Taylor 14/3. Csere: IRELAND 12/3, TAKÁCS K. 10, DURÁZI 12, Tóth N. 1, Oroszi 2, Balogh M. Edző: Andonisz Konsztandinidisz
Az eredmény alakulása. 4. perc: 6–5. 7. p.: 16–5. 12. p.: 28–19. 14. p.: 30–24. 18. p.: 46–28. 22. p.: 62–34. 28. p.: 72–51. 32. p.: 86–57. 38. p.: 97–70
Kipontozódott: Takács K. (29. p.)
MESTERMÉRLEG
Kovács Adrián:
– Fontos győzelem volt ez, nemcsak a klub, a csapat, hanem a város szempontjából is. Mentálisan tökéletesen teljesítettünk, történelmet szerettünk volna írni, ami sikerült. Aki pályára lépett, hozzá tudott tenni a sikerhez, kiválóan kosárlabdáztunk. A szervezett, agresszív védekezésnek köszönhetően időnként örömjátékot tudtunk bemutatni támadásban. Köszönet illeti a regenerációért felelős stábtagokat, hiszen frissek tudtunk maradni végig, ez az ő munkájukat dicséri, és rendkívül fontos faktor volt a meccsen. Vasárnap mindent megteszünk, hogy sikerüljön jó eredményt elérni a döntőben.
Andonisz Konsztandinidisz: – A jó mentalitásban játszó DEAC teljesen megérdemelten nyert. Mindenkitől elnézést kell kérnem a teljesítményünk miatt, gyalázatos volt, amit produkáltunk. A Debrecentől azért kérek elnézést, mert képtelenek voltunk jó elődöntőt játszani, de szurkolóinktól és a televíziónézőktől is bocsánatot kérek. Rendkívül csalódott és mérges vagyok, mert puhányak voltunk. Sok elődöntőt és döntőt megvívtam már csapataimmal, ám az elfogadhatatlan, hogy egyáltalán nem harcoltunk.

HELYOSZTÓK
ÁPRILIS 11. VASÁRNAP
BRONZMÉRKŐZÉS
16.30:
Szolnok–Körmend
DÖNTŐ
19.30:
Falco–DEAC (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik