Férfi kosár: július elejéig marad edzésben a Falco

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.24. 19:10
null
Okorn hosszú idő után tért vissza Szombathelyre (Fotó: Nemzeti Sport)
Bizakodva beszélt a tavalyi magyar bajnok Falco KC Szombathely kilátásairól Gasper Okorn, a férfi kosárlabdacsapat vezetőedzője.

A szlovén tréner a klub honlapján elmondta, a koronavírus-járvány miatt hosszú idő után tért vissza nemrég a vasi megyeszékhelyre.

„Kicsit jobb most már a járványhelyzet. Július elejéig tartok edzéseket a csapatnak, aztán egy hónap szabadság következik, majd augusztus 15-én megkezdjük a felkészülést a 2020/21-es szezonra. Márciusban idő előtt véget ért az idény, azóta már a folytatásra koncentrálunk, és elégedett vagyok a játékosok mostani formájával. Biztos vagyok benne, hogy a Falco újra erős lesz, és elég fegyverünk lesz ahhoz, hogy bármilyen kihívásnak megfeleljünk” – jelentette ki a 2018-ban érkezett szakember.

A szövetség által ősszel bevezetendő szabályról, mely szerint az alapszakaszban az első félidőben egy 23 évnél fiatalabb magyarnak a pályán kell lennie a mérkőzéseken, Okorn úgy vélekedett:
„Okosnak kell lennünk, hogy ezt megoldjuk. Ez sok mindent megváltoztat nálunk, maximum négy légióssal kezdhetünk, egyelőre nem tudjuk, magyar vagy külföldi lesz-e a magasember, és emiatt távozik tőlünk Bíró Olivér.”

A Falco tavaly megnyerte az NB I-et, a márciusban befejezettnek nyilvánított szezonban az első helyen állt, és a következő évadban is nevezhet a Bajnokok Ligájába.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik