Férfi kosár Euroliga: Szörnyű csalódás az ezüstérem – Hanga Ádám

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2021.06.03. 09:25
null
Hanga Ádám reméli, játszik még az Euroliga döntőjében (Fotó: AFP)
Nagyon fáj a Barca magyar játékosának, hogy az Efes ellen elveszített fináléban gyakorlatilag esélyt sem kapott edzőjétől a bizonyításra.

– Miért nem sikerült megnyerniük az Euroliga döntőjét?
– Sajnos ugyanaz a forgatókönyv valósult meg, mint a korábbi egymás elleni meccseinken az alapszakaszban: az amerikai Shane Larkin és a szerb Vaszilije Micsics szétbombázta a védelmünket − válaszolta Hanga Ádám, az Euroliga fináléjában a török Efes Istanbultól 86−81-es vereséget szenvedő spanyol Barca hátvédje. – Ellenük borzasztó nehéz védekezni, talán az Euroliga két legjobban egy egyező és passzoló játékosáról beszélünk. Az első félidőben agresszívan bekkeltünk, de fordulás után már nem tudtuk megállítani őket. A sportág alapigazsága, hogy jól védekezni nem elég, noha ez adja meg a magabiztosságot a támadáshoz. Nagy lehetőséget szalasztottunk el, de megérdemelt a törökök győzelme, mert az idényben mindháromszor megvertek minket. Sőt, az előző három évben is a legjobb kosárlabdát játszották Európában, pechjükre tavaly a járvány miatt nem fejeződött be a sorozat, pedig akkor is esélyesek voltak. Persze ez az én kudarcomat nem kisebbíti…

– Az olasz Armani Milano elleni elődöntőben még úgy tűnt, a Barca éve lehet a mostani az Euroligában.
– Pedig már akkor sem védekeztünk jól, noha ez volt az erősségünk az egész évadban. Pontosítok: nem azon a szinten védekeztünk, ami magabiztos sikerhez vezetett volna. A végjátékban aztán Corey Higgins bedobta a győztes kosarat, de máshogy is végződhetett volna, hiszen előtte egy tiszta triplát hibáztak el az olaszok. Szóval, a kosárlabda istene akkor még ránk mosolygott.

DÁVIDNAK SEM SIKERÜLT
2005-ben a Tau Cerámica csapata – a vitoriai Baskonia jogelődje – bejutott az Euroliga moszkvai négyes döntőjébe, s a fináléban 90–78-ra kikapott az izraeli Maccabi Tel-Avivtól, így ezüstérmes lett. A spanyol gárdában játszott Dávid Kornél, hazánk valaha volt egyetlen NBA-s kosarasa, aki a döntőben kezdőként 18 percet kapott, négy pontot és két lepattanót szerzett. Érdekesség, hogy a Maccabi legjobbja a találkozón a litván Sarunas Jasikevicius, a Barca jelenlegi edzője volt…

– Nagyon csalódottak?
– Kuparendszerben a második hely mindig csalódás, hiszen vesztes meccsel zárul. Néhány év múlva lesz szebb ez az ezüstérem, hiszen a Barca hét év után jutott be a final fourba.

– Az elődöntőben számított önre Sarunas Jasikevicius edző – ráadásul nyolc perc alatt szerzett két pontot, és labdát is csent –, de azon szakmai berkekben is sokan meglepődtek, hogy az idénybeli 16.5 játékperces átlaga után fináléban mindössze hét másodpercet kapott…
– Vegyes érzelmeim vannak, de az biztos, hogy rettentően csalódott vagyok. Önmagában a vereséggel is nehéz megbékélni, ám hogy a lehetőséget sem kaptam meg, azt egyelőre képtelen vagyok feldolgozni. Az edző hozott egy döntést, megkérdőjelezni nem fogom, az ő dolga, ő vállalja a felelősséget a meccselésével, ha győztünk volna, most dicsérnék, milyen okosan taktikázott. Ez persze nem enyhíti a fájdalmat, a csalódottságot. Megpróbálom túltenni magam a történteken, dolgozom tovább, igyekszem kiérdemelni, hogy ez többet ne forduljon elő.

– A hangján is érezni, mennyire csalódott.
– Huszonöt év munkája erre hegyeződött ki, hogy egyszer majd Euroliga-döntőben mutathassam meg, mire vagyok képes. Zugló, Székesfehérvár, Manresa, Vitoria – az összes előző állomáshelyemen ez lebegett a szemem előtt. Azért igazoltam Barcelonába, azért hosszabbítottam meg a szerződésemet és engedtem a pénzemből, hogy legyen egy ilyen lehetőségem, ezen a szemüvegen keresztül még csúnyább, hogy tulajdonképpen nem kaptam esélyt. De a sebeket nincs idő nyalogatni, hiszen elkezdtük a bajnoki rájátszást: jó sebtapasz lehet, ha megnyerjük a bajnokságot.

– Lesz még ilyen sansza?
– Még az elődöntő előtt beszéltünk erről a többiekkel, semmi garancia sincs arra, hogy jövőre újra itt leszünk a négy között. Én azért bízom benne, hogy megadatik még a lehetőség, hogy bizonyítsak ezen a szinten.

– Az Euroliga történetében Dávid Kornél után ön a második magyar, aki a döntőben pályára lépett, de ahogy neki, önnek is ezüst jutott.
– Emiatt is lett volna óriási eredmény, ha én lehetek az első győztes. Szeretném itt is megköszönni a magyar szurkolóknak a biztatást és a támogatást, mert rengeteg üzenetet kaptam. Kis túlzással úgy éreztem, egy ország szurkolt nekem, ami azért is szép, mert ilyenkor azt is félretették a drukkerek, hogy klubszinten hol játszottam odahaza, vagy hányszor szerepeltem a válogatottban. Kornél 2005-ben játszott döntőt, ám reméljük, nem kell újabb tizenhat év ahhoz, hogy megint legyen magyar az Euroliga-fináléban.

– A Badalona elleni bajnoki negyeddöntő első, keddi meccsén már kezdő volt, 23 percet játszott és jól, nyertek, vagyis a spanyol rájátszás jól indult.
– Hamar jött a meccs, két napra az Euroliga-döntő után, ráadásul a liga, az ACB változtatott, az olimpia és a világjárvány miatt elhalasztott sok meccs miatt csak két győzelemig tart az összes párharc, így kevesebb a hibázási lehetőség. A döntőig pályaelőnyünk van, ki kell használni, s utána alighanem jöhet egy újabb klasszikus a Real Madrid ellen – ha eljutunk odáig.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik