Férfi kosár Euroliga: Hangáék óriási csatában vesztettek

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.04.21. 23:10
null
Hanga Ádám (Fotó: AFP – archív)
Hanga Ádám csapata, a Barcelona hazai pályán 76–74-re kikapott az orosz Zenit Szentpétervártól a férfi kosárlabda Euroliga playoffjának szerdai játéknapján, a négyes döntőbe jutásért zajló párharc nyitányán. A csata az egyik fél harmadik győzelméig tart.

 

A kiegyenlített első negyed után a másodikban megugrott a Zenit, a nagyszünet előtt nem sokkal már 17 ponttal vezetett (31–48). A katalánok megkezdték a felzárkózást, de a befejező negyed előtt még mindig volt hét pont fórja az orosz csapatnak.

Öt perccel a vége előtt, Hanga Ádám első kosarával egy pontra feljött a Barca (65–66), majd 68–68-nál megvolt az iksz, sőt egy orosz triplára Brandon Davies hármassal reagált, sőt bedobott egy büntetőt is, így fordult az állás (72–71).

K. C. Rivers hármasával újra vezetett a Zenit, majd a menetrendszerű Barca-egyenlítést követően, tíz másodperccel a vége előtt Kevin Pangos bedobta az orosz csapat győzelmét jelentő duplát (74–76).

Hanga Ádám 12:25 percet töltött a parketten, két pont mellett három-három lepattanó és assziszt került a neve mellé.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
PLAYOFF, A LEGJOBB NÉGY KÖZÉ KERÜLÉSÉRT
1. MÉRKŐZÉSEK
Szerda

Barcelona (spanyol)–Zenit Szentpétervár (orosz) 74–76
CSZKA Moszkva (orosz)–Fenerbahce (török) 92–76
Kedden játszották

Anadolu Efes (török)–Real Madrid (spanyol) 90–63
Armani Exchange Milan (olasz)–Bayern München (német) 79–78
A párharcok az egyik fél harmadik győzelméig tartanak. Folytatás április 22-23-án.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik