Férfi kosár Eurokupa: győztes tripla a legvégén, Golománék jó szériában vannak – videók

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.02.08. 22:38
null
Sorozatban harmadszor nyertek Golománék az Eurokupában (Fotó: AFP)
Az utolsó pillanatokban behulló triplával győzött 87–84-re Golomán György csapata, a litván Lietkabelis az olasz Reyer Venezia ellen a férfi kosárlabda Eurokupa szerdai játéknapján. Váradi Benedek (BC Rytas) vereségnek volt részese a Bajnokok Ligájában, Filipovity Márkóék (Chemnitz) győzelemmel búcsúztak a FIBA Európa-kupától.

A Lietkabelis az első félidőben sokszor vezetett, de a szünet előtt hátrányba került, a második húsz percben szinte végig futott az eredmény után. A felzárkózáshoz Golomán György is fontos kosarakkal járult hozzá, és a legvégén a meccs hőse, a 28 ponttal záró Jamel Morris döntött a hármasával.

Morris után Golomán szerezte a legtöbb pontot a hazai csapatban: a cseresorból beszálló magyar válogatott center 19:46 percet játszott, 14 ponttal finiselt – a duplákat (4/4) és a büntetőket (6/6) hibátlanul dobta, két triplakísérlete nem ment be –, volt öt lepattanója, egy asszisztja, egy labdaeladása, három kiharcolt, valamint négy elkövetett faultja.

A Lietkabelis egymás után három kiélezett Eurokupa-csatát nyert meg – sorozatban négy, kettő, három pont különbséggel…

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROKUPA
ALAPSZAKASZ – 14. FORDULÓ
• A-CSOPORT

Lietkabelis (litván)–Reyer Venezia (olasz) 87–84
Joventut Badalona (spanyol)–Ratiopharm Ulm (német) 82–76
Prometej (ukrán)–Olimpija Ljubljana (szlovén) 94–68
Germani Brescia (olasz)–Cluj-Napoca (román) 103–84
A Bursaspor (török)–Bourg Basket (francia) mérkőzést a törökországi földrengés miatt elhalasztották.
• B-CSOPORT
Dolomiti Energia Trento (olasz)–Türk Telekom Ankara (török) 72–80
Promitheasz Patrasz (görög)–Slask Wroclaw (lengyel) 90–66
Hapoel Tel-Aviv (izraeli)–Gran Canaria (spanyol) 92–70
Paris Basketball (francia)–Buducsnoszt VOLI Podgorica (montenegrói) 103–87
London Lions (angol)–Hamburg Towers (német) 83–66

AZ ÁLLÁS
A-CSOPORT
1. Prometej*1410
4
1217–1160 0.714
2. Joventut Badalona*149
5
1170–1128 0.643
3. Bourg Basket
138
5
1082–1071 0.615
4. Ulm148
6
1162–1187 0.571
5. Venezia147
7
1124–1078 0.500
6. Brescia147
7
1134–10970.500
7. Lietkabelis147
7
1109–1140 0.500
8. Bursaspor136
7
1101–1104 0.462
9. U-BT Cluj-Napoca144
10
1191–12330.286
10. Olimpija Ljubljana 14 3
11 1170–1262 0.214
B-CSOPORT
1. Gran Canaria*14113
1172–1102 0.786
2. Türk Telekom Ankara*1410
4
1186–10920.714
3. Hapoel Tel-Aviv*1410
4
1224–10760.714
4. Paris Basketball*149
5
1216–1183 0.643
5. Patrasz*149
5
1161–1141 0.643
6. Buducsnoszt*148
6
1090–1019 0.571
7. London Lions146
8
1102–1111 0.428
8. Hamburg144
10
1121–1197 0.286
9. Trento142
12989–1151 0.143
10. Slask Wroclaw141
131014–1203 0.071

A *-gal jelölt csapatok már bejutottak a rájátszásba.

Az Euroleague Basketball égisze alá tartozó Eurokupa alapszakaszában (2022. október 11.–2023. március 29.) két csoportban 10-10 csapat küzd, oda-vissza körmérkőzés után mindkettőből az első nyolc helyezett jut be a kieséses szakaszba (2023. április 12.–május 3.). A nyolcad-, a negyed- és az elődöntő párharcai egyaránt egymérkőzésesek, akárcsak a finálé (a hazai pálya előnye az alapszakaszban jobb helyezést elérő csapatot illeti meg).

BAJNOKOK LIGÁJA. A legjobb 16 közötti csoportkör 3. fordulójában lépett pályára Váradi Benedek csapata, a litván BC Rytas szerda este, és bár tetemes hátrányt ledolgozva a végjátékban vezetett is, végül 86–79-re kikapott vendégétől, az eddig hibátlan Telekom Bonntól. Váradi 15:16 percet játszott, dobásai ezúttal nem jöttek be, két lepattanó, két assziszt és két labdaeladás került a statisztikai lapjára. A Rytas három forduló után egy győzelemmel és két vereséggel áll, következik a visszavágók köre (március 8., 15., 22.).

FIBA EURÓPA-KUPA. A legjobb 16 közötti csoportkör utolsó fordulóját játszották, és a szerda esti feldobás előtt már biztos volt, hogy Filipovity Márkó csapata, a Niners Chemnitz nem juthat tovább. A német csapat a nyeretlen Craiova ellen lépett pályára, és hosszabbításban 85–79-re győzött. Filipovity 22:58 percet játszott, nyolc pont – ezekből hat a hosszabbításban –, két lepattanó, egy-egy labdaszerzés és dobásblokkolás került a neve mellé. A Chemnitz három győzelemmel és három vereséggel a négycsapatos csoport harmadik helyén zárt. A negyeddöntő első mérkőzéseit március 8-án, a visszavágókat 15-én játsszák.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik