Férfi kosár: eseménydús esztendő sok tanulsággal – évértékelő

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2022.12.30. 10:38
null
Hanga Ádám (8) az Európa-bajnokság nyitó mérkőzésén ellenállhatatlanul játszott a bosnyákok ellen (Fotó: Árvai Károly)
Noha meccset nem sikerült nyernie a felnőttválogatottnak a szeptemberi Európa-bajnokságon, összességében izgalmas és sikeres évet zárt a szakág – főleg a Falco.

 

A vártnál is optimistább hangulatban utazott el az Európa-bajnokságra a felnőttválogatott, amely óriási sikerrel a háta mögött szállt fel a csapatbuszra Chomutovban augusztus 28-án, hogy egyenesen Köln, a szeptember elsején kezdődő csoportkörnek otthont adó város felé vegye az irányt. Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány együttese ugyanis egy nappal korábban idegenben győzte le a cseheket a kontinensviadal előtti utolsó világbajnoki selejtezőkörben. Mert azt szögezzük le, hogy az Eb – amelyre egymást követő második alkalommal sikerült kijutni – volt az év csúcseseménye a férfiaknak, ez nem lehetett kérdés.

Közel voltunk a csodához, de kikaptunk a franciáktól – 35 279 kattintás
Az utolsó pillanatig versenyben voltunk a győzelemért az Európa-bajnokság csoportkörében az olimpiai ezüstérmes franciák ellen, ám nem sikerült a bravúr. A magyar válogatott legjobb mérkőzése volt ez Kölnben és a legolvasottabb férfi kosárcikk az NSO-n.

De a teljesség igénye nélkül is ugorjunk vissza kissé az időben, hiszen addig is bővelkedett izgalmakban a szakág! Kezdjük a bajnok Falcóval, amely szenzációsan szerepelt a Bajnokok Ligája csoportkörében, öt győzelemmel és egy vereséggel megnyerte a D-csoportot az olasz Benetton Treviso, a litván VEF Riga és a görög AEK előtt, s története során először továbbjutott a második körbe. Ott már csak egyszer nyert, de helytállt a spanyol Tenerife, a francia Strasbourg és a litván Rytas elleni csatákban, mielőtt búcsúzott a sorozattól. A nemzetközi szereplés közepette megedződött szombathelyiek idehaza a várakozásnak megfelelően sorra nyerték a bajnokikat, és már a középszakasz harmadik fordulójában biztossá tették elsőségüket a playoffra. A hat magyar válogatottat is soraiban tudó gárda a rájátszásban különösebb megerőltetés nélkül egyformán 3–1-es összesítéssel verte meg a Szegedet és az Albát, majd jutott a döntőbe, amelyben kisebb meglepetésre a Körmenddel találkozott. A megyei rangadó varázsa az esélytelenebb piros-feketékből hozta ki a jobb teljesítményt az első három összecsapáson, amely után úgy jöhetett a negyedik felvonás, hogy a Körmend 2–1-nél, „meccslabdát” kiharcolva hazai pályán nyerhetett volna bajnoki címet, 2003 után ismét. Ám a több minőségi játékossal rendelkező, jobb erőkből álló Falco nem rezelt be és nem esett pánikba, összekapta magát, s érvényesítette a papírformát, azaz fordított, és 3–2-vel megszerezte a klub negyedik bajnoki címét.

Térjünk vissza a nemzeti együttesre, amelyre Kölnben fontos Eb-nyitómeccs várt a bosnyákok ellen – amit sajnos az utolsó hat percet 15–7-re hozó, a mieinket felőrlő, NBA-rutinnal felvértezett két sztárral, Jusuf Nurkiccal és Dzanan Musával felálló rivális végül tíz ponttal megnyert. A teher, ami igazából sosem nyomta a játékosok vállát, ezzel le is került Hanga Ádámékról, mert ezután már kisebb csoda kellett volna a továbbjutáshoz, ettől a számokat tekintve is messze került a csapat. A későbbi ezüstérmes franciákkal még egy végletekig kiélezett (74–78) meccset játszott, de az utolsó csoportmeccset követően sajnos nem szerepelt győzelem a mieink neve mellett. Ebben nyilván közrejátszott Hanga sérülése is, a Real Madrid klasszisa mindössze a két említett találkozón játszhatott, no meg az ilyen magas szinten hiányzó rutin. A nemzeti együttes novemberben folytatta a vb-csoportkört, ám mivel kikapott Bosznia-Hercegovinától Szarajevóban, sokat romlottak az esélyei a továbbjutásra.

A 2022–2023-as bajnoki évad eddig lejátszott mérkőzései alapján megállapítható, hogy a nyáron távozó négy magyar válogatott miatt átalakuló Falco ezúttal is a többiek előtt jár egy lépéssel, de talán nem akkorával, mint az előző két idényben. A szombathelyiek ismét nekifeszültek a BL-nek (a Körmend a selejtező első meccsén elbukott, majd a FIBA-Európa-kupától győzelem nélkül búcsúzott).


EZ VÁR RÁNK 2023-BAN
Egyelőre nem tudjuk pontosan, mit várjunk a legjobban 2023-ban – ennek prózai oka van, ugyanis e sorok megjelenésekor még megjósolhatatlan, mi lesz a sorsa a felnőttválogatottnak, amely februárban Litvánia és Bosznia-Hercegovina ellen fejezi be a világbajnoki selejtezősorozatot. Két győzelem és némi szerencse kellene ahhoz, hogy legjobbjaink először kijussanak a viadalra, s ha így történne, az esemény lenne az esztendő és a férfiszakág sok évtizedes csúcspontja. Ha nem, nyilván akkor is várjuk a vb-t (elég csak arra gondolni, hogy az amerikaiak állítólag tényleg NBA-sztárokból összerakott csapattal vesznek részt rajta), csak másfajta megközelítéssel…
FEBRUÁR 23., 26.:
Előbb Litvániában, majd Szombathelyen játszik felnőttválogatottunk, amely az utolsó két fellépése előtt versenyben van a kvalifikációért, igaz, sorsa már nem a saját kezében van, hiszen a többi mérkőzés alakulhat úgy, hogy két győzelem sem lesz elég a vb-szereplésre.
ÁPRILIS 8-9.:Új lebonyolításban (a negyeddöntőt korábban lejátsszák) rendezik meg a Magyar Kupa döntőjét, ám a címvédő, kilencszeres győztes Szolnok dolga (ha bejut a négyes döntőbe) előreláthatólag nem lesz könnyű.
MÁJUS 17.:A hónap közepén kezdődik a bajnoki döntő, amelynek gyaníthatóan az egyik résztvevője a címvédő Falco lesz, de megjósolhatatlan, hogy melyik csapat lesz a kihívója. A jelenlegi erősorrend alapján erre az Albának és a Szolnoknak van a legnagyobb esélye.
AUGUSZTUS 25.–SZEPTEMBER 10.:
A 19. férfi-világbajnokságot a Fülöp-szigeteken, Japánban és Indonéziában rendezik meg. Még nem tudjuk, ott lesz-e (története során először) hazánk válogatottja, azt viszont igen, hogy a címvédő spanyoloknak kivételesen erős gárdát kell kiállítaniuk, hogy legyen esélyük az újabb győzelemre.
EZ TÖRTÉNT 2022-BEN
FEBRUÁR 24.:Nagy pofonba szaladt bele Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány legénysége Kaposváron a világbajnoki selejtező első csoportkörében, ugyanis Montenegró 16 ponttal nyert.
FEBRUÁR 27.:
Három nap elég volt Vojvoda Dávidéknak arra, hogy túltegyék magukat a vereségen, s Podgoricában négypontos győzelemmel vágtak vissza a vetélytársnak.
MÁRCIUS 31.–ÁPRILIS 2.:Három vaskos meglepetést is láthattunk a Magyar Kupa debreceni nyolcas döntőjének három napján: előbb a Szeged kiejtette a Falcót a negyeddöntőben; aztán a Kecskemét a bronzmeccsen megverte 18 ponttal az Albát; végül – s talán ezzel kellett volna kezdeni – a Szolnok három meccsen majdnem tökéletes játékot nyújtva, elsöprő győzelmeket aratva megszerezte fennállása kilencedik kupagyőzelmét.
JÚNIUS 19.:
A Real Madriddal is spanyol bajnok lett Hanga Ádám, egy évvel azután, hogy a Barcelonával is felért az ACB-liga csúcsára.
JÚNIUS 26.:
Megszerezte a klub negyedik bajnoki címét a Falco, amely a vártnál jóval nagyobb csatában, 1–2-ről fordítva 3–2-es összesítésben legyőzte a megyei rivális Körmendet a fináléban.
JÚLIUS 1.:
Körömrágós meccsen, némi szerencsével 69–68-ra legyőzte Portugáliát
a Tüskecsarnokban a válogatott a vb-selejtezőben, ezzel biztossá tette továbbjutását
a 2. csoportkörbe.
JÚLIUS 4.:
Viszontagságos utazást követően súlyos vereséget szenvedett az Ivkovics-csapat Mouilleron-Le-Captifban, miután 81–40-re alulmaradt a házigazda franciákkal szemben.

AUGUSZTUS 24.: Biztató játékkal megszorongattuk Litvániát a vb-selejtező második körének nyitó fordulójában, de a végén Jonas Valanciunas és társai örülhettek a tízpontos győzelemnek.
AUGUSZTUS 27.:
Hanga Ádám szenzációs teljesítményével (20 pont, 12 lepattanó, öt gólpassz) 82–79-re legyőzte a válogatott Csehországot Chomutovban, így duplán bizakodó hangulatban indult az együttes Kölnbe az Európa-bajnokságra.
SZEPTEMBER 1–7.:Nem sikerült nyernie a válogatottnak a kontinensviadalon, a hét nap alatt lejátszott öt találkozó közül a végeredményt tekintve csak a későbbi ezüstérmes franciákkal (78–74) tudott a csapat az utolsó pillanatig szoros meccset játszani, így a B-jelű hatos utolsó helyén végzett.
SZEPTEMBER 18.:
Története negyedik győzelmét aratta a spanyol férfi kosárlabda-válogatott a kontinensbajnokságon, miután a berlini fináléban az aktuális világbajnok Willy és Juancho Hernangómez vezérletével legyőzte a legutóbbi olimpián ezüstérmes Franciaországot.
NOVEMBER 11.:
Tizennyolc pont hátrányból fordított, végül öt ponttal kikapott nemzeti együttesünk Bosznia-Hercegovina vendégeként a vb-selejtező második szakasza 3. fordulójában.
NOVEMBER 14.:Biztos sikert könyvelt el Csehország ellen, így belekapaszkodott az utolsó szalmaszálba a válogatott a vb-selejtezőben, vagyis még maradt esélye kijutni a 2023-as tornára.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik