Férfi kosár Ek: érzelmi viharok előtt – Koszovóban a Szolnok

FAZEKAS ZOLTÁN (Pristina)FAZEKAS ZOLTÁN (Pristina)
Vágólapra másolva!
2018.12.18. 16:36
null
Sztrahinja Milosevics (a labdával) csak a pályán zajló eseményekre szeretne koncentrálni Pristinában (Fotó: Micheller Szilvia)
A várhatóan forró légkörű pristinai katlanban is győzelemre tör a Szolnok férfi kosárlabdacsapata, amely a múlt heti hazai vereséget szeretné jóvátenni egy koszovói sikerrel az Európa-kupában.

 

Nagyon nem különbözött a klíma, amelybe Pristinába kedd délben megérkezett a magyar bajnok Szolnok delegációja: míg Budapesten száraz hideg búcsúztatta, Koszovó fővárosában hózápor fogadta a FIBA Európa-kupában szereplő csapatot. Az autópálya melletti szállodában az ötfogásos ebéd aztán a ferihegyi repülőtéren még háborgó lelkeket is lenyugtatta (a fapados járatra történő becsekkolás idegtépően hosszúra nyúlt, akadt olyan játékos, aki több mint egy órán át álldogált a fogyni nem akaró sorban), főleg a zárásként érkező csokis-pudingos sütemény aratott nagy sikert Sztrahinja Milosevicsék körében. Az első fordulóban hazai pályán a török Izmirtől négy ponttal kikapó Olaj szerb klasszisára alighanem a többieknél is nehezebb meccs vár, hiszen Koszovóban nem szívelik a szerbeket…

„GYŐZNI JÖTTÜNK PRISTINÁBA”

Tóth Ádám, a Szolnok centere: – Fontos meccs vár ránk, mert a továbbjutási esélyeink szempontjából elengedhetetlen, hogy idegenben is nyerjünk legalább egyszer. Győzni jöttünk Pristinába, de nem lesz könnyű, mert továbbra is szűkebb a rotációnk, mint egy hónapja. Nehezebb a helyzetünk Murphy kiesése és Airington sérülése miatt, de az eredményekből is látszik, milyen jól lett összerakva a keret, hiszen így is szoros meccset játszottunk az Izmirrel, míg a Körmendet legyőztük.

„Nyilván kifütyülnek majd, a családnevem gyakorlatilag szitokszó ebben az országban, de nem készülök semmi olyanra, ami nem sportpályára való, engem nem érdekel a politika, és nem is tehetek arról, mi történt – utalt a néhai szerb és jugoszláv államfőre, az 1989 utáni koszovói terror- és erőszakhadjáratért felelős Szlobodan Milosevicsre a 33 éves magasbedobó. – Egyébként meg a nyáron személygépkocsival áthajtottam az országon, nem ért atrocitás. Fanatikus tábora van a helyi csapatnak, de nekünk ez nem probléma. Győzni szeretnénk, noha kissé fáradtabbak vagyunk a hiányzók miatt.”

Különös és érzelemgazdag meccs vár Dragan Alekszicsre, a szolnokiak szerb edzőjére is: a 48 éves tréner a Pristinától 24 kilométerre található Podujevóban született és élt hatéves koráig.

„Vagy harminc éve nem jártam erre, furcsa érzések kavarognak bennem – mondta a szakadó hóesésben a szálloda felé tartó, időnként lelassuló és meg-megcsúszó buszon ülve Alekszics. – Úgy gondolom, a szűkebb rotáció ellenére is lehet esélyünk nyerni. Forró hangulatú meccs lesz, félelmetes közönsége van a Pristinának, amelynek keretében három kettős állampolgárságú légiós, három amerikai és egy litván játékos is van. A Würzburg ellen jól játszottak, amíg bírták erővel. Ha odafigyelünk, nyerhetünk, márpedig a továbbjutási esélyeket illetően ez fontos lenne, hiszen az első hazai találkozónkat elvesztettük.”

Alekszics hozzátette, a vádlisérüléssel bajlódó, majd egy hónapja harcképtelen Jaylin Airington hétfőn már a csapattal edzett, de játéka kérdéses, míg a talpsérülése miatt a múlt héten távozó amerikai-finn Alex Murphy helyére szerződtetni kívánt légióssal kapcsolatban egyelőre nincs hír, helyére még nem igazolt senkit az Olaj.

A délutáni videózást követően ismét buszra ült a csapat, s félórás utazást követően megérkezett a szerdai meccs helyszínére, a Palace of Youth and Sport elnevezésű sportcsarnokba, amely sátorszerű teteje mellett azért is különleges, mert az oldalában található egy bevásárlóközpont. Ám a szolnokiak nem emiatt, hanem a cudar idő miatt emlékeznek majd az első helyi tréningre. A játéktéren ugyanis körülbelül 17 Celsius fok volt, az öltözőben ennél is hidegebb – a bemelegítés így kiemelt szerepet kapott. A másfél órás, egyébként jó hangulatú, a hűvös miatt tényleg pörgős tempójú edzésen Airington is teljes értékű munkát végzett, de Alekszics minden bizonnyal csak a meccs előtt dönt arról, hogy az amerikai hátvéd játékát megkockáztatja-e.

FÉRFI KOSÁRLABDA FIBA EURÓPA-KUPA
2. CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ

Csütörtöki program
18.30:
Izmir Pinar Karsiyaka (török)–Würzburg (német)
19.00:
Pristina (koszovói)–SZOLNOKI OLAJ KK

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Würzburg 1 1 95–77 2
2. Karsiyaka 1 1 74–70 2
3. SZOLNOK 1 1 70–74 1
4. Pristina 1 1 77–95 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik