Férfi kosár Ek: először nyert a Pécs, harmadszor a Körmend

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2019.11.05. 19:52
null
Christopher Smith 21 pontot dobott a pécsiek meccsén (Fotó: Laufer László/Új Dunántúli Napló)
Megszerezte első győzelmét nemzetközi kupasorozatban a Pécsi VSK férfi kosárlabdacsapata, amely hazai pályán 87–77-re legyőzte a holland ZZ Leident az Európa-kupában. Ugyanebben a sorozatban a Körmend megőrizte hibátlan mérlegét, kedden a finn Kataját is legyőzte, és három forduló után százszázalékos.

 

Csirke Ferenc együttese lassan kezdett, de 3–7 után 12–2-es rohammal átvette z irányítást, és nem is adta ki a kezéből az előnyt. A csapatba sérülés után visszatérő Quincy Diggs 27 játékperc alatt nyolc pontig jutott, a csapat legjobb dobója az egyaránt 21 pontig jutó Veljko Budimir és Christopher Smith volt.

A mezőnyben kiemelkedett Ruják András játéka, a csereként beálló kosaras támadásban és védekezésben is nagyot lendített a PVSK játékán.

A vasiak lassan kezdtek finn vendégük ellen, a harmadik negyed hajrájáig csak 2–0-ra vezettek. 55-nél érték utol a Kataját, és miután átvették a vezetést, a hajrát jobban bírva végül a 19 pontos Travis Turner és a 18 pontos Frank Rahim Turner vezérletével hatpontos győzelmet arattak.

FÉRFI KOSÁRLABDA EURÓPA-KUPA
3. FORDULÓ
A-CSOPORT
PVSK-VEOLIA–ZZ LEIDEN (holland) 87–77
(27–21, 23–21, 12–14, 25–21)
Pécs, 2200
néző. V: Baki (török), Prpa (szerb), Mavisu (török)
PÉCS:
Pongó Máté 9/3, CH. SMITH 21/12, Diggs 8/6, BUDIMIR 21/12, AIKEN 9/3. Csere: RUJÁK A. 10, Csirics 3/3, Horti 6, Antóni. Edző: Csirke Ferenc
LEIDEN:
DE JONG 15/6, PERSONS 20, Huggins 7/3, Williams 8, PASALIC 20/9. Csere: De Randamie, Ververs 6/6, Cunningham 1. Edző: Rolf Franke
Az eredmény alakulása. 3. perc:
3–7. 6. p.: 17–11. 13. p.: 29–23. 17. p.: 41–31. 23. p.: 56–46. 26. p.: 56–50. 33. p.: 70–61. 37. p.: 78–68
Kipontozódott:
Csirics (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Csirke Ferenc:
– A PVSK történetében fantasztikus sikert arattunk, hiszen megszereztük első nemzetközi kupagyőzelmünket. Ráadásul a Guinness Rekordok Könyvébe illő mérkőzésen, hiszen a második félidőben mindössze kettő személyi hibáig jutott holland ellenfelünk. Elismerésem a fiúknak, hogy nyolcvanhét pontig jutottak, és okosan játszottak. Most is tudtunk újítani, amikor tíz-tizenkét pontos előnyünkről feljött az ellenfelünk.
Rolf Franke:
– Voltak győzelmi esélyeink, de az első félidőben kevés védőlepattanót szereztünk. A harmadik negyed játékával visszahoztuk magunkat a mérkőzésbe, főleg azért, mert a támadólepattanóinkból vissza tudtunk támadni.

H-CSOPORT
EGIS KÖRMEND–KATAJA BASKET (finn) 81–75
(17–22, 23–21, 21–14, 20–18)
Körmend, 1600
néző. V: Mitrovszki (északmacedón), Pedroso (portugál), Rohacky (osztrák)
KÖRMEND:
TURNER 18/3, Edwards 9/3, FERENCZ 9/9, Varnado 13/9, TAYLOR 19. Csere: Durázi 3, Kastrati 6, Németh Á. 4, Takács K. Edző: Matthias Zollner
KATAJA:
Ogungbemi-Jackson 10/3, BRADLEY 13/9, Ojala 6/6, Calhoun 16/9, WALTERS 23/3. Csere: Herrala 5/3, Leppänen, Vanttaja, Aidoo 2. Edző: Juha Sten
Az eredmény alakulása. 3. perc:
4–10. 5. p.: 7–18. 8. p.: 12–22. 12. p.: 23–26. 16. p.: 29–38. 23. p.: 43–46. 27. p.: 52–55. 33. p.: 67–59. 36. p.: 72–64. 38. p.: 77–70
MESTERMÉRLEG
Matthias Zollner:
– A továbbjutás szempontjából nagyon fontos, hogy megnyerjük a hazai mérkőzéseinket. Nem volt könnyű dolgunk, mert kissé fáradt a csapat, hiszen nagyon sok mérkőzést játszunk és a sérülések miatt a rotációs lehetőségeink is beszűkültek. Elégedett vagyok a fiúkkal, nagyon küzdöttek és hozták a kötelezőt.
Juha Sten:
– Nagyon kiélezett csata volt, mindkét csapat elszántan és keményen küzdött a győzelemért. Jól kezdtük a mérkőzést, volt esélyünk arra, hogy győztesen távozzunk, de a végjátékban mi többet hibáztunk, a Körmend pedig sokkal jobban koncentrált.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik