Férfi kosár Ek: az Olaj és az Alba is jól kezdett, de kikapott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.12. 20:21
null
A fehérvári Allerik Freeman 18 pontot szórt (Fotó: Facebook/Alba Fehérvár)
Hiába vezetett a Szolnoki Olaj a szünetben 47–38-ra a török Pinar Karsiyaka ellen a férfi kosárlabda FIBA Európa-kupa második csoportkörének első fordulójában, a második félidőben csak 23 pontot dobott, így négy ponttal vereséget szenvedett vendégétől. Az Alba Fehérvár szintén kilenc ponttal vezetett egy félidő után Bulgáriában, de az előnye elfogyott, és hosszabbítás után kikapott a Balkan BK-tól.

 

 

A Szolnok hiába kezdett jól, a török vendégek felzárkóztak, majd a kiegyenlített hajrában jobbnak bizonyultak. A hazai csapat legeredményesebb játékosaként a szerb Sztrahinja Milosevics 19 pontot szerzett.

Kiegyenlített nyitányt követően a nagyszünetre a Fehérvár is kilencpontos előnyre tett szert (46–37) Bulgáriában, ám a házigazdák a nyolc ponttal megnyert negyedik negyeddel hosszabbításra mentették a mérkőzést (73–73), amelyben az 5–0-s kezdést követően a látogatók fölé kerekedtek. A fehérváriaknál Jacobi Boykins 23 ponttal bizonyult a legeredményesebb kosarasnak.

FÉRFI KOSÁRLABDA FIBA EURÓPA-KUPA
2. CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
I-CSOPORT
Szolnoki Olaj–Pinar Karsiyaka (török) 70–74
(21–18, 26–20, 12–20, 11–16)
Szolnok, 1100 néző. V: Michaelides (svájci), Jacobs (belga), Szomosz (görög)
SZOLNOK: Rowsey 11/9, VOJVODA 11/6, BENKE 13, Andric 8, Tóth Á. 6. Csere: MILOSEVICS 19/6, Kovács P. 2, Csák B. Edző: Dragan Alekszics
KARSIYAKA: Walker, Gülaslan 4, HENRY 22/12, KARAMAN 15/3, MAREI 20. Csere: Chapman 7/3, Tülüoglu 2, Erülkü 2, Güven 2, Aygündüz. Edző: Özhan Civgin
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2–6. 7. p.: 11–6. 12. p.: 29–20. 25. p.: 50–48. 29. p.: 54–56. 37. p.: 67–67
A csoport másik mérkőzésén: s.Oliver Würzburg (német)–Z Mobile Prishtina (koszovói) 95–77
MESTERMÉRLEG
Dragan Alekszics:
– Fizikailag nagyon megterhelő meccset játszottunk, és a mostani szűk rotációnkkal nem bírtuk végig tartani azt az iramot, amit a törökök diktáltak. A második félidőben nagyon szigorúan védekeztek a vendégek, ha pedig tiszta dobóhelyzetbe kerültünk, azt is gyakran elhibáztuk és ez megpecsételte a sorsunkat. Nincs sok időnk a pihenésre, mert szombaton már bajnoki rangadót játszunk a Körmenddel.
Özhan Civgin: – Az egyik irányítónk sérülés miatt el sem tudott jönni Szolnokra, a másik játékmesterünk pedig már a találkozó elején megsérült. Ebből kifolyólag a belső posztokon szerettük volna megnyerni a mérkőzést, ami sikerült is. Nagyon boldog vagyok, hogy idegenbeli győzelemmel nyitottuk ezt a csoportkört.

J-CSOPORT
BALKAN BK (bolgár)–ALBA FEHÉRVÁR 88–82
(25–25, 12–21, 16–15, 20–12, 15–9) – hosszabbítás után
Botevgrad. V:
Manosz (görög), Pavlov (macedón), Mavisu (török)
BALKAN:
Brown 18/9, Efianayi 13/6, Minkov 8/6, Dimitrov, Hopkins 17. Csere: Gavrilovic 14, Mulalic 6/6, Petkov 12/9, Hrisztov. Edző: Nebojsa Vidics
ALBA:
Cartwright 4, Freeman 18, Boykins 23/12, Bullock 15/6, Heath 15/3. Csere: Filipovity 5/3, Keller I., Peringer 2, Varga M., Tóth P. Edző: Dzunics Braniszlav
Az eredmény alakulása. 3. perc:
5–7. 5. p.: 12–9. 10. p.: 22–25. 13. p.: 33–28. 16. p.: 35–33. 19. p.: 37–44. 24. p.: 43–48. 34. p.: 55–66. 36. p.: 60–66. 37. p.: 67–68. 41. p.: 78–73
Kipontozódott:
Minkov (40. p.), Efianayi (44. p.)
A csoport másik mérkőzésén:
Lukoil Levszki Szófia (bolgár)–Ironi Nesz Ciona (izraeli) 89–98
MESTERMÉRLEG
Dzunics Braniszlav: –
Amikor a rendes játékidő végén az ellenfél utolsó labdabirtoklása során védekeztünk, rosszul döntöttünk, nem faultoltunk, a bolgárok játékosa pedig két ember felett bedobta a hárompontost. Ennek következtében hosszabbításra kényszerültünk, amelyben jobbak voltak, több energiát mozgósítottak a hazaiak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik