Férfi kosár Eb: a franciák és a szlovénok is nyertek

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.09.06. 22:41
null
A franciák 81–68-as sikert értek el Bosznia-Hercegovina ellen (Fotó: Árvai Károly)
A férfi kosárlabda Európa-bajnokság csoportkörének 4. fordulójában a magyarokkal azonos, tehát a B-csoportban szereplő francia válogatott 81–68-ra nyert Bosznia-Hercegovina ellen, míg a szlovének 88–80-ra győztek Németországgal szemben.

 

Kiegyenlítetten indult az francia–bosnyák meccs, az első negyed 19–19-cel ért véget, ám a második felvonásban a francia válogatott tízpontos előnyre tett szert (44–34).

A folytatásban a bosnyákok visszajöttek a meccsbe, a két csapat között mindössze két pont volt a záró etapra fordulva (52–50), amelyben aztán ismét a franciák domináltak, és 81–68-as diadalt arattak. A legtöbb pontot, 15-öt, a Real Madrid francia játékosa, Guerschon Yabusele szerezte.

A szlovének három negyedet megnyerve 88–80-as sikert értek el a németekkel szemben – a harmadik játékrészben két pontot ledolgozott a német válogatott. Az összecsapás legjobbja a Dallas Macericks sztárja, Luka Doncic volt, ő 28 pontig és 8 lepattanóig jutott.

KOSÁRLABDA
FÉRFI EURÓPA-BAJNOKSÁG

4. FORDULÓ
B-CSOPORT (KÖLN)

Bosznia-Hercegovina–Franciaország 68–81 (19–19, 15–25, 16–8, 18–29)
Magyarország–Litvánia 64–87 (18–24, 15–26, 19–27, 12–12)
Németország–Szlovénia 80–88
(14–21, 22–23, 19–17, 25–27)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Németország 4 3 1 37 7
2. Szlovénia 4 3 1 26 7
3. Franciaország 4 3 1 8 7
4. Bosznia-Hercegovina 4 2 2 –9 6
5. Litvánia 4 1 3 10 5
6. Magyarország 4 0 4 –52 4

A-CSOPORT (TBILISZI)
Belgium–Törökország 63–78
(6–20, 24–17, 17–22, 16–19)
Montenegró–Spanyolország 65–82 (17–27, 14–26, 17–14, 17–15)
Grúzia–Bulgária 80–92 (18–14, 20–25, 19–27, 23–26)

C-CSOPORT (MILÁNÓ)
Észtország–Nagy-Britannia 94–62
(24–18, 25–18, 29–17, 16–9)
Görögország–Ukrajna 99–79 (23–20, 16–26, 32–11, 28–22)
Olaszország–Horvátország 81–76 (22–17, 20–17, 13–25, 26–17)

D-CSOPORT (PRÁGA)
Hollandia–Lengyelország 69–75
(20–19, 20–12, 15–17, 14–27)
Finnország–Csehország 98–88 (29–18, 22–27, 21–14, 26–29)
Izrael–Szerbia 78–89 (18–24, 20–26, 20–15, 20–24)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik