Férfi kosár Eb: Európa-bajnokok szeretnénk lenni – Ivkovics

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2021.04.29. 18:24
null
Ivkovics Sztojan szerint komoly célok nélkül nem érdemes nekivágni a tornának (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
A bosnyákok mellett négy korábbi győztes és erős ellenféllel került egy csoportba a Kölnben játszó magyar férfi kosárlabda-válogatott a jövő évi Európa-bajnokságon.

 

ROSSZABB NEM LEHETNE...

– Mit szól a sorsoláshoz?
– Tudja mit, rosszabb csoportba nem kerülhettünk volna... Roppant erős hatosba kerültünk, ez a véleményem – mondta Keller Ákos, a válogatott csapatkapitánya.

– Ráadásul Kölnben játszanak.
– Igen, sajnos ez a város elég messze van a magyaroknak, Prága ebből a szempontból jobb lett volna. Szeptemberben lesz a torna, azaz minden bizonnyal az NBA-ben játszókat is elengedik. Ha más pozitívuma nincs is a sorsolásnak, azt mindenképpen annak tekinthetjük, hogy jó játékosok, sztárok ellen játszhatunk.

– Négy együttes jut tovább, mit gondol az esélyekről?
– Megmondhatatlan. Az biztos, hogy alighanem két meccsre hegyezzük ki a felkészülést, az erőviszonyok alapján a németek és a bosnyákok ellenire, s ezeken a meccseken nagyon odatesszük, magunkat. Emellett bízunk benne, hogy akkorra már megoldódik a vírushelyzet és nem bezárva, karanténban szenvedünk majd.

Tulajdonképpen elégedetten nyilatkozott lapunknak Ivkovics Sztojan, a férfiválogatott szövetségi kapitánya azt követően, hogy szerdán megtudta az eredményét a jövő évi férfi Európa-bajnokság csoportbeosztásának a berlini, online-formában megtartott sorsolást követően. Valójában vérmes reményeink nem lehettek az ellenfelekkel kapcsolatban, vagyis hogy majd csupa könnyen verhető riválissal kerülünk azonos hatosba, mert a mieink az 5. kalapból várták a ceremóniát, amelyen Dirk Nowitzki, a németek korábbi Európa-bajnok és NBA-győztes klasszisa is részt vett. Végeredményben egy rettentően nehéz csoportba kerültek Keller Ákosék, akik a házigazda németek mellett a címvédő Szlovéniával (akikkel már a selejtezőben egy négyesben voltunk és idehaza meg is vertük őket), Franciaországgal, Litvániával és Bosznia és Hercegovinával találkoznak 2021 szeptemberében Kölnben.

„Köln jó helyszín számunkra Grúziához képest, kocsival könnyebben meg lehet közelíteni a szurkolóknak, akik jöhetnek nagy számban – mondta a Nemzeti Sportnak Ivkovics. – Ami pedig az ellenfeleket illeti, nos ilyenkor mindig lehet arra hivatkozni, hogy lehetett volna rosszabb és jobb is a sorsolás... Mellénk négy extra, Európa elitjébe tartozó együttes jutott, de én így is bizakodó vagyok, mert minden normális sportembernek az a célja, ha elindul egy versengésben, akkor minél jobban teljesítsen. Európa-bajnokok szeretnénk lenni, így vágunk neki a tornának, ami lehet, hogy kicsit nevetséges, de komoly célok nélkül nem érdemes ezt sem csinálni. Mindenkit próbálunk megverni, meglátjuk, ebből mi sül ki, a lényeg, hogy a végén büszkén jöhessünk haza. Azt gondolom, a németeknek komoly eredményre is van sanszuk, főleg ha az NBA-ben szereplő játékosaik is ott lesznek az Európa-bajnokságon. Ha mindenki a legjobbjaival vesz részt majd a kontinensviadalon, akkor a német, francia, litván, szlovén kvartett közel azonos erősségű gárdát alkot, mi és a bosnyákok nyilván nem ugyanazt a játékerőt képviseljük. Másfél év múlva lesz a torna, de azt már most tudjuk, nálunk mindenki akar jönni. Új ciklus kezdődik, de nagy változás a keretben nem lesz, a türelmi idő május elsején lejárt azoknak, akik különböző okokból lemondták a szereplést és eddig nem jelezték nekem, hogy mégis jönnének.”

A 41. férfi kosárlabda Eb négy házigazdája Németország, Csehország, Olaszország és Grúzia lesznek 2022. szeptember 1-18. között, a csoportmérkőzéseket Kölnben, Milánóban, Tbilisziben és Prágában rendezik majd.

NINCS KÖNNYŰ CSOPORT

Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke:
„A válogatott ismét ott lehet az Európa-bajnokságon, ennek a nagyszerű sikernek a valós értékét ilyenkor láthatjuk, amikor világklasszis válogatottakkal sorsoltak össze bennünket. Nagyszerű ellenfelekkel, remek játékosokkal találkozhatunk. Emlékezzünk, négy éve Kolozsvárott szintén nem mi voltunk az esélyesek, de mégis tovább tudtunk lépni a csoportunkból. A konkrét esélyekről beszélni még nagyon korai, hiszen több mint egy esztendő van hátra a kontinenstornáig. Alighanem a sportág valamennyi rajongója nagyon várja már a tornát, innentől a célunk az, hogy a lehető legjobban felkészített csapat képviselje a magyar kosárlabdát Kölnben. Számomra Sztojan Ivkovics személye garancia arra, hogy egy kellően motivált, taktikailag és fizikálisan felkészült válogatott száll majd harcba a továbbjutásért.”

Bodnár Péter, a szövetség főtitkára:
„Ez az Eb, itt nincs könnyű csoport. A szurkolóknak talán könnyebb lesz Kölnbe eljutva a helyszínen buzdítani a csapatot, előzőleg ugyanis a georgiaiak megkerestek bennünket a partnerség felajánlásával, de mi adni akartunk egy lehetőséget a magyar rajongóknak, hogy többen eljuthassanak a meccseinkre. Annyi bizonyos, hogy Ivkovics Sztojannal semmi sem lehetetlen, és a fiúk ismét oroszlánként fognak küzdeni.”

A CSOPORTBEOSZTÁS
A-CSOPORT (Tbiliszi): Spanyolország, Oroszország, Törökország, Grúzia, Belgium, Bulgária
B-CSOPORT (Köln): Franciaország, Litvánia, Szlovénia, Németország, MAGYARORSZÁG, Bosznia-Hercegovina
C-CSOPORT (Milánó): Görögország, Olaszország, Horvátország, Ukrajna, Észtország, Nagy-Britannia
D-CSOPORT (Prága): Szerbia, Csehország, Lengyelország, Finnország, Izrael, Hollandia

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik