Férfi kosár Eb: az elnök újra hitet tett Ivkovics mellett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.09.11. 08:45
Elsősorban a csapat tartását és küzdeni tudását emelte ki a férfiválogatott vasárnap elvesztett Európa-bajnoki nyolcaddöntője után Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke.

„A fiúk az utolsó pillanatig küzdöttek az olimpiai ezüstérmes szerbek ellen, felszedték a parkettet, így ki lehet kapni egy sokkal esélyesebb csapattól. Külön öröm volt látni, hogy a szerb kapitány másfél perccel a vége előtt azért kért időt, mert feljöttünk hét pontra – idézte fel a 86–78-as isztambuli vereséget Szalay Ferenc. – Két évvel ezelőtt a selejtezőben mindössze két ponttal maradtunk le az Eb-ről, de már akkor látszott a jó irány és a tudatos építkezés. Most csak gratulálni tudok a kiváló helytálláshoz.”a 86–78-as isztambuli vereséget Szalay Ferenc. – Két évvel ezelőtt a selejtezőben mindössze két ponttal maradtunk le az Eb-ről, de már akkor látszott a jó irány és a tudatos építkezés. Most csak gratulálni tudok a kiváló helytálláshoz.”

A szövetség első embere kifejtette, annak ellenére, hogy néhányan támadták Ivkovics Sztojan kapitányt, a vezetőség bízik a nemzeti együttest 2013 óta irányító szakemberben.

„Kialakult a bizalom iránta, és mi nagy hangsúlyt fektetünk a folyamatosságra. Ez egyébként nemcsak férfi-, hanem női és utánpótlásvonalon is így van. Ivkovics lassan öt éve tölti be ezt a posztot, és az MKOSZ meg kívánja adni neki a lehetőséget, hogy nyugodtan dolgozhasson. Sok játékost sikerült kipróbálni, a 22 éves Perl Zoltán az Eb-n is megmutatta kivételes tudását, Allen Rosco a spanyol bajnokságban edződik, és összességében van nyolc-kilenc olyan huszonéves kosaras, akire lehet alapozni a jövőben” – sorolta Szalay Ferenc.

A novemberben rajtoló világbajnoki selejtezőről a kosárelnök közölte, egyelőre folynak a tárgyalások az Euroliga vezetőivel arról, hogy elengedjék a játékosokat a kvalifikációs meccsekre.

„A nemzetközi szövetség nem tett le a megegyezésről, és mi is érdekeltek vagyunk benne, hiszen Hanga Ádám nagyon fontos a válogatottnak. A magam részéről bízom benne, hogy jól fogunk szerepelni a vébéselejtezőben, és a fiatalokra épülő csapat legkésőbb a következő Eb-n újra bizonyíthat négy év múlva” – tette hozzá Szalay Ferenc.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik