Férfi kosár Eb: a bosnyákokkal kezd a magyar válogatott Kölnben

Vágólapra másolva!
2021.12.07. 10:26
null
A bosnyákokkal kezdenek majd a mieink (Fotó: Havran Zoltán/Magyar Nemzet)
A magyar férfi kosárlabda-válogatott Bosznia-Hercegovina ellen kezdi meg a szereplését Kölnben a jövő őszi Európa-bajnokságon.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint Ivkovics Sztojan kapitány együttese szeptember 1-jén 14.30 órakor vívja első mérkőzését. Ezt követően szeptember 3-án 20.30-kor találkozik a címvédő szlovénokkal, másnap szintén 20.30-kor pedig a világbajnoki bronzérmes franciákkal. Szeptember 6-án 17.15-kor a nemzeti csapat Litvániával csap össze, végül 7-én 20.30-kor zárja a csoportkört a házigazda németek ellen.

A B-csoport küzdelmei során – a csoportokból az első négy jut tovább – a magyarok ismét szembeszállnak a szlovénokkal, akikkel a selejtezőben is találkoztak már. A többi ellenfél közül a franciák 2013-ban, a litvánok 1937-ben, 1939-ben és 2003-ban, a németek 1993-ban voltak Európa-bajnokok – a magyaroknak ez 1955-ben sikerült –, míg a bosnyákok eddigi legjobb Eb-helyezése az 1993-as nyolcadik hely volt.

A koronavírus-járvány miatt idén őszről elhalasztott 41. Eb négy házigazdája Németország, Csehország, Olaszország és Grúzia lesz 2022. szeptember 1. és 18. között. A csoportmérkőzésekre Kölnben, Prágában, Milánóban és Tbilisziben kerül sor, a végjátéknak Berlin ad otthont.

A magyarok 2017-ben is ott voltak az Eb-n – 1999 után először –, akkor tíz nap alatt hat mérkőzést vívtak, melyből kettőt megnyertek, négyet pedig elvesztettek. A kolozsvári csoportkör után, az isztambuli nyolcaddöntőben Hanga Ádámék 86–78-ra kikaptak az olimpiai és világbajnoki ezüstérmes Szerbiától, s végül a 16. helyen zártak.

A nemzeti csapattal legutóbb 52 évvel ezelőtt, 1969-ben fordult elő, hogy egymás után két Európa-bajnokságon is részt vett.

FÉRFI KOSÁRLABDA EB
A B-CSOPORT MENETRENDJE
Szeptember 1.:

14.30: MAGYARORSZÁG–Bosznia-Hercegovina
17.15: Szlovénia–Litvánia
20.30: Franciaország–Németország
Szeptember 3.:
14.30: Németország–Bosznia-Hercegovina
17.45: Litvánia–Franciaország
20.30: MAGYARORSZÁG–Szlovénia
Szeptember 4.:
14.30: Litvánia–Németország
17.45: Szlovénia–Bosznia-Hercegovina
20.30: MAGYARORSZÁG–Franciaország
Szeptember 6.:
14.30: Bosznia-Hercegovina–Franciaország
17.15:
MAGYARORSZÁG–Litvánia
20.30: Németország–Szlovénia
Szeptember 7.:
14.30: Litvánia–Bosznia–Hercegovina
17.15: Franciaország–Szlovénia
20.30: MAGYARORSZÁG–Németország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik