Marjan Cakarun (Fotó: Vas Népe/Szendi Péter)

 

FENNÁLLÁSA SORÁN ELŐSZÖR vesz részt a harmadik számú európai sorozatban, a Bajnokok Ligájában az Egis Körmend. Az idei bajnoki ezüstérmest a spanyolországi Málagába szólította a kötelesség, ahol három mérkőzést kellene nyernie a főtáblára jutásért – lássuk be, emberpróbáló feladatnak tűnik, hiszen a harmadik körben, ha odáig eljutnak a vasiak, nagy valószínűség szerint a házigazdával néznének farkasszemet. A folytatás azonban akkor is garantálható, ha nem jár sikerrel Andonisz Konsztandinidesz alakulata, a FIBA Európa-kupában ugyanis menedékre lelnek a kieső klubok.

„Hosszú volt az utunk, hajnali kettőkor indultunk Körmendről, és Bécsen keresztül nagyjából fél tizenegyre értünk Málagába   – mondta a Nemzeti Sportnak kedd este Marjan Cakarun,  a Körmend nyáron Szolnokról szerződtetett horvát centere. – Egy-két órás pihenés után mentünk az edzésre, aztán vacsoráztunk, és már alig várjuk az alvást, mert nekünk és a klubnak is nagyon fontos a lévaiak elleni mérkőzés. Nem egy, hanem három összecsapásért jöttünk Spanyolországba, noha nem is kétséges, minden csapat erős, amelyik a Bajnokok Ligája kvalifikációjában szerepel. A riválisból egy szlovén és egy bosnyák játékost ismerek, jó kosárlabdát játszik a szlovákiai együttes, de mi csak azzal foglalkozunk, hogy megszerezzük a győzelmet. Nagyon jól sikerült a felkészülés, és bár csapatkapitányunk, Ferencz Csaba csak a múlt héten csatlakozott hozzánk, ez nem jelenthet problémát, hiszen jól ismeri a stábot és a keret nagy részét. Remekül érzem magam Körmenden, az emberek imádják a sportágat, a Mogyorósy-emléktornán, amelyet megnyertünk, tapasztalhattuk, hogy a közönség a hatodik emberünk.”

A lévaiak első ízben méretik meg magukat a nemzetközi porondon, elnökük, Ladislav Garaj hosszú interjút adott klubja honlapjának. Többek között elmondta, hogy szlovák válogatott irányítójuk, Simon Krajcovic távozása hatalmas vérveszteség, hiszen ő volt a vezér, és gyors pótlása gyakorlatilag lehetetlen volt. Országon belül nem is sikerült megoldani, így került képbe a bosnyák játékmester, Drasko Knezevic, aki reményeik szerint beválik. Hozzátette, már egyetlen siker a BL-selejtezőben hatalmas eredmény volna nekik – bízzunk benne, hogy erre az idén nem kerül sor!

BAJNOKOK LIGÁJA, FÉRFIAK
Selejtező. B-csoport (Málaga)
Negyeddöntő
17.30:
Patrioti Levice (szlovák)–Egis Körmend
20.30: Heroes Den Bosch (holland)–Siauliai (litván)

Mint ismert, a magyar bajnok Falco alanyi jogon főtáblás – a sorsolásról ide kattintva olvashatnak!