Férfi kosár: bevezethetik a középszakaszt, az Olaj csak később kapcsolódna be

Vágólapra másolva!
2012.06.09. 11:56
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének legutóbbi elnökségi ülésén megvitatták az NB I versenykiírásának lehetséges átalakítását. Eszerint az élvonalban 13 csapat kezdené el az alapszakaszt, a címvédő Szolnok pedig az újdonságként közbeiktatott középszakaszban kapcsolódna be.
A középszakaszban az 1–7., illetve a 8–14. helyezett együttesek játszanak egymással a rájátszáshelyekért. Az Olaj a felső hetesbe kerülne, középre, a negyedik helyre. A kéthetes középszakaszban minden együttes hat mérkőzést játszana (tehát a szisztéma nem oda-visszavágós), hármat otthon, hármat idegenben. Az így megszerzett playoffkiemelések után a megszokott módon folytatnák a csapatok a rájátszást.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik