Férfi kosár: a rajongók újra találkozhatnak Hanga Ádámmal

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.06.29. 13:15
null
Hanga Ádámnak tavaly is nagy sikere volt (Fotó: Dömötör Csaba)
Alig néhány nappal a szezont követően már a második nyári közönségtalálkozójára készül Hanga Ádám, a Real Madrid spanyol bajnok és Euroliga-ezüstérmes kosárlabdázója.

 

A Hangtime elnevezésű rendezvényre július 16-án, szombaton kerül sor a Kosárlabda Miniarénában, a budapesti Városligetben.

„Tavaly egy hirtelen jött ötlet volt, hogy a barátokkal kimenjünk a felújított Városligetbe, s egy gyors Facebook-poszttal kihívtuk az érdeklődőket is – elevenítette fel a 33 éves játékos. – Egy kicsit még engem is meglepett, hogy több százan megjelentek egy ilyen spontán eseményen, úgyhogy már akkor sejtettük, hogy ezt folytatnunk kellene. Persze nehéz kiszámítani, hogy a szezon mikor ér véget, mert szerencsére az utóbbi években mind a bajnokságban, mind pedig az Euroligában a legvégsőkig játékban voltunk.”

Hanga elmesélte, fizikailag és lelkileg is kimerítő idény van mögötte.

„A csapatunk megélte a legnagyobb magasságokat, és a legdurvább mélységeket is. Csak hogy egy példát ragadjak ki, a bajnokság elődöntője közben szívrohamot kapott Pablo Laso, együttesünk edzője. Ugyanakkor tudtam és éreztem, hogy a magyar szurkolótábor mindvégig mellettem volt, így nem volt kérdés, hogy itthon találkoznom kell velük. Úgy néz ki, az idei nyaralás is egy napos keddre esik majd, amit a Balatonon töltök a családdal” – mondta tréfásan a 201 centis kosaras, aki pénteken a portugálok elleni világbajnoki selejtezőn a helyszínen, kerettagként támogatja a csapatot a Tüskecsarnokban.

„A szeptemberi Európa-bajnokságon pedig már vállt vállnak vetve küzdünk a srácokkal Kölnben” – tette hozzá Hanga Ádám.

A Hangtime valóban egy minden korosztály számára érdekes eseménynek
ígérkezik:

– A délelőtti órákat egy bemutató edzés tölti ki, ahol az érdeklődők a Budapest Honvéd fiataljainak munkáját tekinthetik meg. A programpont célja, hogy minél több szülőt, családot szólítson meg, hogy akár gyermekeikkel kilátogassanak, és megízleljék ennek a nagyszerű sportnak a szépségeit, s akár a helyszínen kapcsolatba lépjenek az egyesülettel!

– Kora délután mind a lelkes amatőrök, mind a gyakorlottabb kosárlabdázók megmérethetik magukat egymás ellen a Hangtime King of the Court elnevezésű 1-1 elleni játékban értékes nyereményekért. Megéri nevezni, hiszen Ádám aláírt ereklyéiért folyik majd a küzdelem.

– Délután pedig a nemzetközileg elismert FACE TEAM, Magyarország első és egyetlen akrobatikus sportszínháza tart különleges show-elemekkel tarkított szórakoztató bemutatót Ádám bevonásával. Az egész napos esemény során a hangulatot DJ és speaker fokozza, a kilátogatók pedig maguk is játszhatnak a Városliget pályáin.

Hangtime
Időpont: 2022. július 16., szombat
Helyszín: Kosárlabda Miniaréna, Városliget, Budapest

További információ az esemény Facebook-oldalán!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik