Akinek mosolyog a kezében a labda – Stephen Curry új fejezetet ír az NBA történetében

S. TÓTH JÁNOSS. TÓTH JÁNOS
Vágólapra másolva!
2022.07.03. 11:29
null
Stephen Curry varázslatosan játszott a Boston Celtics elleni fináléban, ő lett a döntő MVP-je, s immár négy bajnoki aranygyűrű büszke tulajdonosa (Fotók: Reuters)
A Golden State Warriors „mesterszakácsa” négy bajnoki címmel igazolta: a centiknél fontosabb a kosárlabda IQ.

Apák és fiúk. Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság 2022-es döntőjében egy csapatra való olyan kosaras lépett pályára, akinek már az apja is az NBA-ben szerepelt. A Boston Celticsből Al Horford (a papa Tito Horford), míg a győztes Golden State Warriors oldaláról Klay Thompson (apja Mychal Thompson), Andrew Wiggins (az apuka Mitchell Wiggins), Gary Payton II (az édesapa Gary Payton), no és Stephen Curry. Az idei finálé MVP-címét is bezsebelő Steph már javában az NBA-ben pattogtatott, sőt a liga legjobb dobóhátvédjei közé tartozott, sokak szemében mégis még mindig Dell Curry fiacskája volt. „Bármelyik csarnokba léptem be középiskolásként, valaki mindig beszólt: »Apuci ma nem tud segíteni!«” – mesélte Steph Curry.

Változtak az idők: immár négyszeres NBA-bajnokként senki sem a ligában 16 évet lehúzó papájához méri őt. A vita mostanság arról folyik, minden idők legjobb kosárlabdázói között hová kellene beilleszteni Curryt, akinek magáért beszél a beceneve: Séf, azaz mesterszakács. A kanadai rapper, a fanatikus NBA-rajongó Drake nevezte el őt Chef Currynek a 0 to 100/The Catch Up című számában; a dal olyannyira elnyerte Curry tetszését, hogy feleségével, Ayeshával házi videót is forgattak hozzá a konyhájukban.

CURRY-SHOW AZ IDEI FINÁLÉBAN




A „kik minden idők legjobbjai” polémia számos okból eldönthetetlen, nem kétséges azonban, hogy az észak-amerikai profi ligához 2009-ben csatlakozó Steph Curry új fejezetet ír a játék történetében: minden idők egyik, ha nem a legjobb dobójátékosa. Lenyűgöző triplahatékonysága nyomán kerültek előtérbe a három pontot érő dobások, s a dobótávolság is jól érzékelhetően megnyúlt. Manapság a 7.24 méterre (22 láb, 9 inch) lévő triplavonaltól távol is bátran kísérleteznek a játékosok, s ebben az ellenfél gyűrűjét a „Kígyó térről” is szívfájdalom nélkül tűz alatt tartó Currynek főszerepe van. Jellemző, hogy a 2020–2021-es idényben 46.2 százalékos hatékonysággal dobott 9.14–12.19 méterről, vagyis 30–40 láb távolságról is. Ebbe talán a genetikának is szerepe lehet, a mesterlövészet ugyanis Dell papának is a vérében volt, annak idején 40.2-es hatékonysággal szórta a triplákat.

Az olyan heliocentrikus felfogású csapatokkal ellentétben, mint mondjuk a Dallas Mavericks, amelynél a szlovén sztár, Luka Doncic kezén folyik át minden támadás, Curry labda nélkül is állandó fenyegetést jelent. Folyamatos mozgásával képes megosztani a védők figyelmét, alázatosan és önzetlenül teremt dobó-/ziccerhelyzetet csapattársainak. Klay Thompsonnal és Draymond Greennel hárman ők a Golden State gyémánttengelye, ha együtt a pályán vannak, a San Franciscó-i gárda szinte verhetetlen. A Bostonnal vívott döntő hatodik meccsének hajrájában, amikor már eldőlt a találkozó és ezzel a párharc sorsa is, Steve Kerr vezetőedző pályán hagyta a nagy triót. A túloldalon Ime Udoka, a Celtics trénere, beletörődve a Warriors dominanciájába, ekkorra kiürítette a kispadot. Minden más esetben Kerr is így tett volna, de nem ezen az estén: Curry, Thompson és Green pályán maradt. Kiérdemelték, hogy a bostoni TD Gardenben is fürödjenek a dicsőségben.

A neki készülő sportcipőkön az idézet: „I can do all things…”
A neki készülő sportcipőkön az idézet: „I can do all things…”


Az NBA történetének megvannak a legendás hármasai. Tim Duncan, Tony Parker és Manu Ginóbili a győztesek városává tették San Antoniót. Michael Jordant, Scottie Pippent és Dennis Rodmant a kilencvenes évek végén rocksztárokként ünnepelte Chicago. Magic Johnson, Kareem Abdul-Jabbar és James Worthy epikus költeménnyé emelte a Showtime Lakerst, Larry Bird, Kevin McHale és Robert Parish a 80-as évek Celticsének világítótornyai voltak.

Nos, a Golden State triumvirátusát immár velük egy lapon illendő említeni.

A kis Steph apja, Dell Curry ölében ülve Mitch Richmonddal beszélget
A kis Steph apja, Dell Curry ölében ülve Mitch Richmonddal beszélget


A Warriors azonban sohasem tudott volna dinasztiát építeni, ha a 2009-es drafton Don Nelson, a csapat akkori vezetőedzője nem csap le Curryre, kihasználva, hogy a Minnesotánál senkinek sem szúrt szemet az észak-karolinai Davidson Wildcats dobóhátvédje. Utólag nem lenne igazságos ezt a Timber­wolves illetékeseinek orra alá dörgölni, hiszen Curry a maga 188 centis magasságával valóban hétköznapi fickónak tűnik; Michael Jordan 198, LeBron James 206 centis, a néhai Kobe Bryant 198 centi magas volt. „Sohasem láttam még, hogy egy ilyen termetű srác ennyire uralná a ligát” – ismerte el Andre Iguodala, a Warriors 38 éves veteránja, aki szintén negyedik bajnoki gyűrűjénél tart. S valóban: Curry a legalacsonyabb játékos, aki egy dinasztia vezére lehet.

A centimétereket felülírta a lebilincselő „kosárlabda IQ”.

Steph Curry játéka és személyisége arra int, hogy módosítsuk mindazt, amit eddig az NBA sztárjairól gondoltunk. Nem egyet közülük középiskolás korától szuperhősként ajnároztak, profi klubjaik elnézték a stiklijeiket, mígnem a játékostársak és a liga számára is kínossá válva leszállíttattak a piedesztálról. Curry más szellemiség. Sohasem félt megvallani keresztény hitét. A cipőjére ráíratta: „Mindenre van erőm.” Utalva ezzel Pál apostol filippiekhez írt levelére (4.13), amely így szól: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.” Az utóbbi időben kék színű csuklószorítót viselt, amelyen ez a felirat áll: „Jézus nevében játszom.”

Dell és Sonya Curry a három gyerekükkel: balra Sydel, középen Stephen, jobbra Seth
Dell és Sonya Curry a három gyerekükkel: balra Sydel, középen Stephen, jobbra Seth


Curry Ohióban született – apja, Dell 1988-ban a Cleveland Cavaliers alkalmazásában állt –, ám a gyerekkorát Észak-Karolinában, Charlotte-ban töltötte, mivel a papa időközben átigazolt a Hornetshez. Az afroamerikai Dell és fehér felesége, Sonya keresztény szellemben nevelték gyerekeiket: Steph öccse, Seth szintén NBA-kosaras, jelenleg a Brooklyn Nets profija, húga, Sydel az Elon Universityn röplabdázott. Steph Curry elsősorban édesanyjától kapott útmutatást, bátorítást, támogatást, hiszen apja rengeteget utazott a csapattal. Sonya asszony volt, aki elvezette a három testvért az Istennel való kapcsolathoz, hitbeli útjuk kezdetéhez. Reggelente, iskola előtt közös családi áhítattal indult a nap, szerdán és vasárnap pedig templomba vitte gyerekeit. „Az NBA-ben töltött őrült tizenhárom év alatt sok minden azon múlt, hogy kialakítottam egy identitást, hogy tudom, honnan jöttem, melyek az életem alappillérei, és ki is vagyok én” – mondta Steph, hozzátéve, a sikereihez az édesanyja által lefektetett alapelvek jelentik a fundamentumot. Ezért is idézi előszeretettel Pál rómaiakhoz írott levelét (8.28): „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket szándéka szerint elhívott.”

Mindezek fényében nem nehéz elképzelni, mit élhetett át, amikor szülei, akik még a Virginia Tech egyetemről ismerik egymást, 33 év házasság után tavaly bejelentették: válnak. A szakítás csúnyára sikerült, Dell azzal vádolta a nejét, hogy megcsalta őt Steven Johnsonnal, sőt be is költözött a korábbi NFL-játékos tennessee-i otthonába. Sonya cáfolt, s azzal replikázott, hogy a férje többször félrelépett. A válást a múlt év novemberében mondták ki. Kevesebb mint három héttel később, december 14-én a Warriors a New York-i Madison Square Gardenben vendégszerepelt. A Knicks ellen Steph Curry pályafutása 2974. hárompontosát jegyezte, s letaszította az NBA tripladobó örökranglistájának éléről Ray Allent. Majd a családi dráma közepette is bajnoki címre vezette a Golden State-et, amelynek két évvel ezelőtti 15/50-es szívszorító alapszakaszmérlege láttán sokan már a franchise összeomlását vizionálták.

Már az NBA-ben: Steph, Seth és Damion Lee, Sydel férje
Már az NBA-ben: Steph, Seth és Damion Lee, Sydel férje


A Boston elleni finálé utolsó, hatodik meccse utáni sajtótájékoztatón Curry egy nullát formált jobb keze ujjaiból. Könnyes szeme elé emelte – már a pályán kitört belőle az utóbbi időszak minden feszültsége, és a végső dudaszó előtt zokogni kezdett –, s úgy nézett át rajta, mintha távcsövön kémlelné a jövőt. Viszontválasz volt ez tőle azok után, hogy tavaly augusztusban az ESPN sportcsatorna két elemzője, Kendrick Perkins és Domonique Foxworth arra a kérdésre, hány bajnoki címet nyer a következő négy esztendőben Steph Curry azután, amin a Warriors keresztülment az előző két idényben, nulla jellel válaszolt...

A Golden State talizmánja negyedik bajnoki gyűrűjével olyan legendákat ért utol, mint LeBron James, Shaquille O'Neal vagy éppen Robert Parish, ugyanakkor egyelőre fényévnyire van a 11 bajnoki címig jutó Bill Russelltől. Hogy valaha valaki beérheti-e a bostoni ikont, nehéz megtippelni. Curry még jócskán faraghat a hátrányából, hiszen tavaly aláírt San Franciscó-i szerződése további négy idényre, 2026 nyaráig szól. Akkor lesz 38 éves. Egyszer persze majd ő is lelép a színpadról, s akkor érdemes lesz emlékezni a veterán harcostárs, Andre Iguodala szavaira: „Curry, Thompson, Green – kivételesen tehetséges generáció. Részei a mindennapjainknak, talán ezért nem is becsüljük őket annyira, mint illene. Amikor majd lelépnek a színről, akkor jövünk rá, mennyire hiányoznak. Akkor értjük meg igazán, mekkora hatással voltak a kosárlabdázásra, s nemcsak a Warriorsnál, hanem szerte a világon...”

Stephen és Ayesha Alexander 2011 óta házasok
Stephen és Ayesha Alexander 2011 óta házasok
Három gyermekük van: Riley, Ryan, Canon
Három gyermekük van: Riley, Ryan, Canon


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. július 2-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik