A Szolnok vereséggel kezdett az Adria-ligában

Vágólapra másolva!
2012.09.30. 19:51
null
A Szolnoki Olaj vereséggel nyitott az Adria-ligában (Fotó: Szabó Miklós – archív)
A férfi kosárlabda Adria-liga alapszakaszának első fordulójában a Szolnoki Olaj rossz kezdést követően rendkívül hullámzó játékkal tizenöt pontos vereséget szenvedett a szlovén Krka Novo Mesto vendégeként.

 

A hat hazai pontra héttel válaszoltak a szolnokiak, így az ötödik percben átvették a vezetést, nagy kár, hogy utána behúzatták velük a vendéglátók a kéziféket. Az Olaj 0–13-as etap után éledt a játékrész hajrájában, de az első negyed végére így is tisztes előnyhöz jutott a Krka Novo Mesto (24–12). A folytatásban állandósult a két csapat közötti, tíz pont körüli különbség. Hiába érzett rá a mérkőzés ízére, és talált rá saját játékára a Szolnok, tetemes hátrányából nem sikerült jelentősen lefaragnia. A vendégek védekezése azért masszívabb benyomást keltett, mint a kezdésnél, de ez önmagában még nem volt elég ahhoz, hogy felzárkózzanak. Sőt, a nagyszünetre a különbség négy ponttal még tovább is nőtt (41–25).

Amelyen ígéretesnek tűnt a második negyed – főként az elsőt követően – legalább olyan vesszőfutásba csapott át a harmadik játékrész. Peregtek a percek, az Olaj támadásban teljesen pontképtelen volt, nem úgy védekezésben. Pedig két perc után a felvonás első pontját a vendégek szerezték, ám erre 16–0-s, három perces periódussal válaszoltak a szlovénok (57–26). Az Olaj a negyed hajrájában azért egy 13–3-as rohammal jelezte, amúgy van helye a ligában, de a meccs után lassan a tisztes vereség reménye is elúszni látszott, tekintve, hogy a Krka előnye öt ponttal tovább nőtt (60–39). A záró rész aztán csak a vendégeké lett, így csökkent az Olaj hátránya, a győztes bemutatkozástól azonban nagyon messze voltak a szolnokiak (71–56).

Az Olaj játékosai közül Calvin Watson 12, míg Ernests Kalve 11 pontot szerzett. Hiába dobtak kintről 33 százalékos pontossággal a vendégek, kétpontos kísérleteiknek mindössze 35 százaléka jelentett gólt, ami édeskevés nemcsak a győzelemhez, hanem a szoros meccshez is. Különösen a rutinos Horváth Ákos pontjai hiányoztak, a válogatott játékos kétpontosból 1/7-tel, illetve triplákból 0/3-mal zárt.

 

FÉRFI ADRIA-LIGA
KRKA NOVO MESTO (szlovén)–SZOLNOKI OLAJ KK 71–56 (24–12, 17–13, 19–14, 11–17)
Novo Mesto, 1000 néző. Vezette: Dozai, Anzulovic, Radojkovic (horvátok)
NOVO MESTO: Vladovic 7/6, Klobucar 13/6, Muric 8/6, Lucsics 8, Pavic 7. Csere: D. Lorbek 2, Lalic 10, Golemac 4/3, Rojc 6/3, Kastrati 6/3, Bolcina, Pajic
SZOLNOK: Simon B. 7/3, Watson 12/6, Kalve 11/6, Gay 5/3, Báder 9. Csere: Horváth Á. 2, Szabó M. 6, Grebenár 4, Fodor M., Trepák
Az eredmény alakulása. 3. perc: 6–0. 5. p.: 6–7. 9. p.: 20–7. 14. p.: 28–15. 18. p.:37–22. 20. p.: 41–25. 24. p.: 49–26. 27. p.: 57–26. 33. p.: 66–41. 37. p.: 69–47. 40. p.: 71–56.
Kipontozódott: Pavic (36. p.)
STATISZTIKA
Mezőnybeli dobószázalék
26/56 : 19/55
46% : 35%
Büntetők dobószázaléka
10/20 : 12/20
50% : 60%
Lepattanók
38, ill. 26
Legtöbb lepattanó
Lalic 6, ill. Báder 8
Legtöbb gólpassz
Rojc 4, ill. Simon B. 6
MESTERMÉRLEG
Aleksander Sekulic: – A meccs nagy részével elégedett vagyok, vezettünk több mint harminc ponttal is. A kulcs a jó védekezésünk volt, na és az a sok energia, ami a játékunkat jellemezte. Kiengedtünk a végén, néhány könnyű dobást elrontottunk, de összességében jó meccs volt.
Pór Péter: – Első magyar csapatként vagyunk itt, s rögtön szembesültünk azzal, hogy ebben a sorozatban sokkal agresszívebb és fizikálisabb a játék, mint az EuroChallenge-ben vagy a hazai bajnokságban. Ezt a stílust kell megszoknunk és alkalmazkodni hozzá, amihez sok meccs és idő kell.

 

FÉRFI KOSÁRLABDA, ADRIA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 1. FORDULÓ
Krka Novo Mesto (szlovén)–Szolnoki Olaj KK 71–56 (24–12, 17–13, 19–14, 11–17)
KORÁBBI EREDMÉNYEK
Partizan Beograd (szerb)–KK Zadar (horvát) 81–74
KK Kragujevac (szerb)–Olimpija Ljubljana (szlovén) 65–71
Podgorica (montenegrói)–KK Cedevita Zagreb (horvát) 74–78
Cibona Zagreb (horvát)–MZT Szkopje (macedón) 72–77
KK Split (horvát)–Crvena zvezda (szerb) 87–81
Siroki Brijeg (bosnyák)–KK Igokea Aleksandrovac (bosnyák) 63–69

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik